Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Kúrd a seggem

Beküldő:öreglány

2010. novemberében két év együttjárás után szakítottam barátnőmmel. Azonnal rávetettem magam a netre, hogy keressek valami normálisabb csajt, de nem igazán jött össze. Diszkóból már kinőttem(37 éves voltam), ez az út nem volt már járható, meg amúgy sem szeretem ezt a mai, modern zenét Egyelőre jegeltem a témát Év vége felé kivettem a maradék szabimat, és 27.-én, hétfőn átmentem a szomszéd városba, valami jó akciófilmet beszerezni. A 007-es ügynök(James Bond) akkori aktuális kalandjára fájt leginkább a fogam, márcsak azért is, mert a sorozat összes többi filmje megvolt már. Megvettem a legújabbat is, aztán visszamentem a buszpályaudvarra. Volt még jó háromnegyed órám, így beültem a pályaudvar melletti kocsmába, és kértem egy sört, meg egy felest A felest egy hajtásra lehúztam.
-Ütős! -jegyeztem meg a pultos lánynak, és kértem még egyet Majd belépett a kocsmába egy jó alakú, bár első ránézésre is 50 feletti nő, miniruhában, és dzsekiben. A forgalomról csak annyit, hogy így lettünk hárman a kocsmában Kabátját levette, majd felült a mellettem lévő bárszékre, és végignézett rajtam. Én is alaposan megnéztem, és arra a megállapításra jutottam, hogy meghívom valamire!
-Bocs, meghívhatom valamire? -kérdeztem. -Ja, amúgy Laci vagyok.
-Én meg Brigi. Szóval, meg akarsz hívni valamire.
-Igen. Ha nem veszi tolakodásnak..
-Oké, legyen. Kérek egy ilyet. -mutatott a felespoharamra. -Meg egy Fanta-narancsot. És tegeződjünk össze. -Rendben. Üljünk már be a sarokba. -javasoltam. Beültünk. -Meglepően jól nézel ki, Brigi.
-Tetszem?
-Háát.. tulajdonképpen igen. De óvatos vagyok, mert múlt hónapban szakítottam a barátnőmmel két év együttjárás után.
-Nocsak, és miért? Már persze, ha nem titok
-Nézd, Brigi Nincs benne semmi titok, két évig jártunk szex nélkül
-Hm.. -kapta fel a fejét az öreglány. -Nem semmi.
-Nem akarom részletezni, fiatalkorában történt vele valami, ami miatt nehezen oldódik fel, meg meg akarta várni a nászéjszakát, Aztán annyit elértem, hogy csak az eljegyzésig akart várni összespóroltam a gyűrűre valót, akkor meg eltolta az eljegyzést, végül én dobtam Megértettem, meg nem is.
-Szóval, rendesen ki vagy éhezve, mi?! -kérdezte.
-Eléggé
-Na akkor most jön az én sztorim. Egyidős vagyok a volt férjemmel. Szerelem volt első látásra, satöbbi, satöbbi. Egészen ez év elejéig. A tanár úr lefeküdt egyik végzős tanítványával, a gimiből -erre le kellett küldenem a második felest is
-Pfű, ez durva Bocs, de hány éves a *8220 tanár úr ?
-És én? Én ma ünneplem a hatvanadikat!
-Na, neee Ilyen karosszériával?! Már bocs, de a volt férjednek elgurult a gyógyszere.
-Az az ő baja. -vont vállat. -Na, jó Nem kertelek tovább! Két hete elváltam, és úgy döntöttem, hogy nagyon rossz kislány leszek. Van mit bepótolnom, a volt férjem volt az egyetlen pasi az életemben
-Ezen mielőbb változtatnod kell, Brigi -mondtam, majd a két felestől felbátorodva jobb tenyeremet az öreglány jobb térdére tettem az asztal alatt, és elkezdtem felfelé csúsztatni. Gondoltam, ha csak tréfál, legfeljebb felpofoz, de nem. Szétnyitotta combjait, így elértem egészen a bugyijáig. Illetve, értem volna, ha lett volna rajta! Így *8220 letapogattam a terepet. A farkam rendesen be is indult
-Na, tetszik? -kérdezte, és ő meg a sliccemet kezdte markolászni. -Figyelj, Laci Itt lakom a másodikon. -mutatott ki az utca túloldalára. -Ha gondolod, felmegyünk, és azt csinálsz velem, amit akarsz, ésúgy beszélsz velem, ahogy akarsz. De semmi finomkodás, csak kemény szex Holnap reggelig!
-Oké, meggyőztél. -adtam be a derekam. Hozzáteszem a 12.35-ös buszra vártam, amikor beültem a kocsmába Megittuk a piát, majd fizettem, és mentünk. Az előszobában levettük a dzsekit, kulcsra zárta a bejárati ajtót -Akkor kezdjük, bébi -mondtam, majd kibontottam az övemet, lehúztam a sliccem, kigomboltam a nadrágom, és előkaptam már éledező cerkámat. -Gyere, szopd a faszom, te vén kurva!
-Ez az.., Látom, érted, mire céloztam! -jegyezte meg. szájába vette faszomat, és szopni kezdett. Isteni nyelvjárása volt
-Jól csinálod, bébi, szopjál! -mondtam, és lehajolva, elkezdtem markolászni gyönyörű, nagy, de nem hatalmas melleit, még a ruhán keresztül. Majd levette a miniruhát, és a melltartót. már csak a harisnyatartó, meg a harisnya maradt rajta. Volt rajta egy kis súlyfelesleg, de annyi kellett. Mondjuk úgy: volt mit fogni rajta. Miközben szopott, egyik kezével izgatta punciját, és egyre hangosabb zihálásából arra következtettem, hogy már rendesen be van indulva Aztán abbahagyta a szopást, felült a cipősszekrényre, széttárta lábait, odahúzta a fejemet combjai közé. Én szó nélkül megcsókoltam combjai tövét, majd beljebb haladva nyalni falni kezdtem már amúgy is nedves, már alig szőrős pináját. Aztán felálltam, előbb még eléggé lüktető farkam némileg lenyugodott, odaigazítottam, párszor végighúztam szeméremajkain, majd egy erőteljes lökéssel tövig beküldtem Volt már dolgom néhány nővel, de Brigi pinája -60 év ide vagy oda- nálam benne volt a top 5-ben, az tutti Lassan kezdtem baszni, majd fokozatosan gyorsítottam a tempón.
-Kúrjál, Laci, kúrjál aaah!
-Élvezed, vén kurva?!
-Nagyon. Keféld keményen a vén pinámat, ooaahh a nagy faszoddal! Basszál!!! -nem kellett biztatnia, elhitetik A két év szexhiány, illetve a rejtett hokizások a vécében vagy a zuhany alatt,megtették hatásukat.
Keményen megfarkaltam Brigi punciját.
-A seggedet is akarom, te ribanc!!! -közöltem vele, kihúzva tocsogó pinájából a farkam. Erre leszállt a szekrényról, megfordult, és már hajolt is előre, két kezével széthúzva fenekét. Popsilyukára köptem egy jókora adag nyálcsomót, mutatóujjammal beledolgoztam, miközben rendesen basztam ismét a pináját. Aztán kihúztam remegő puncijából a farkam, átigazítottam a segglyukához, és egy erőteljes határozott mozdulattal tövig becsúsztattam sokkal szűkebb barlangjába. Akkorát sikított, hogy megijedtem, nem valami hülyeséget csináltam-e, de rámszólt:
-Jaajj, ez nagyon jó, kurvára élvezem. Kúrd szét áááh, a seggem is!! Kúrjaaad!
Én meg tettem a dolgom. Tíz perc intenzív seggbekúrás után éreztem, hogy közeleg a vég.
-Hová kéred, öreglány?! -kérdeztem.
-A számba, de még kúrd aah, a seggem! -Pár percig még bírtam, aztán kirántottam a seggéből, megfordult, letérdelt, és alig vette szájába a cerkámat, máris eldurrantam, tele lövelve a száját -Ez valami isteni volt. -dícsért meg. Ezek után másnap a déli busszal mentem haza, addig még öt ilyen fergeteges szexcsatánk volt.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (9)        Nem tetszik (2)


Nézd meg a magyar sztárokat meztelenül!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:




2016-08-04 20:18:17
Lucskos Pina
Hát ez eszméletlen. Valaki engem is így megkefélhetne

2017-01-04 13:38:17
YoungLover
Hát persze mond hol és mikor

2017-03-14 18:06:52
Ercsike
Ohhh engemis igy kellene

2017-03-19 21:37:18
miértne?
ha akarod ercsike én szivesen seggbe baszlak


Ezt a szex történetet 10989 X olvasták el.