Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Idegen lány

Beküldő:faszfejbácsi

Márciusban történt,amikor délután már sötétedés után értem haza. Szakadt az eső, de mintha öntenék. Ahogy a kapuhoz értem láttam, hogy egy kislány zörgeti a földszinti ablakot, de onnan nem jön semmi visszajelzés. Közben én a kapun belépve elindultam volna felfelé a lépcsőn, amikor visszanéztem mert hallottam, hogy valaki meghúzza a kaput, de persze az már zárva volt. Visszamentem, akkor látom, hogy a kislány az, akit ekkor néztem meg és kb. 16-17 évesnek saccoltam. Kérdeztem, hogy itt lakik-e vagy hova jönne, mire mondta, hogy ismerősei laknak a földszinten, de nincsenek otthon. Egy kicsit megszáradna a lépcsőházban és menne haza. Hát legalább 1 hétig száríthatta volna magát, olyan vizes volt. Szó szerint szarrá volt ázva! Láttam rajta, hogy reszket a márciusi hidegben, beszélni alig tudott a vacogástól.
Automatikusan mondtam neki, hogy jöjjön fel hozzám, ott megszáríthatja magát. Esetleg addig hazaérnek az ismerősei is.
Hol tetszik lakni? - kérdezte. Mire mondtam, hogy csak az 1 emeleten. Erre azt mondta, hogy jó és elindultunk fel a lakásba!
Ahogy beértünk mondtam neki, hogy menjen be a fürdőbe, vetkőzzön le és fürödjön meg, mert megfázik. Adtam neki egy törölközőt és mondtam, hogy a ruháit dobja ki a fürdő elé, kiteregetem a konyhába. Kidobálta a vizes ruhákat, ami rajta volt,hallottam, hogy engedi a vizet a kádba én meg begyújtottam a sütőt és a szárítót odahúzva kiteregettem a ruháit, miután a mosogatóba kicsavartam őket, mert igencsak folyt belőle a víz. Majd elkezdtem valami kaját készíteni. Hallom egy kis idő után, hogy nyílik a fürdő ajtó és kijön a konyhába a lány a kapott törölközőbe csavarva magát, ami szintén vizes volt már a fürdés után. Hát mondom ennek sok értelme van, hogy vizes törölközőbe csavarod magad. Így adtam neki egy másikat. Azzal visszament a fürdő és áttekerte magát a szárazba. Éhes vagy?- kérdeztem mire csak bólogatott. Adtam neki enni, közben fogta a telefonját és felhívta az ismerőseit. Kiderült, hogy aznap nem is jönnek haza, nem számítottak arra, hogy átjön hozzájuk. A nagyszülei laknak a földszinten, hozzájuk jött volna. Konyhában ülve elkezdtünk beszélgetni pár szót én is meséltem magamról, hogy egyedül élek és hogy miért, de sokat nem tudtam beszélni mert elkezdett ömleni belőle a szó. Csak mondta és mondta, kezecskéivel gesztikulálva magyarázta a dolgokat. Nagyon aranyos volt, látszódott rajta, hogy feloldódott. Közben azt is megbeszéltük, hogy inkább tegezzen, mert azért nem vagyok olyan öreg. 1 óra beszélgetés után közölte, hogy valamit nagyon szeretne kipróbálni, hogy segítek-e neki. Hát mit szeretnél, miben tudnék én segíteni itt nálam? Szeretkezni szeretne már régóta és arra gondolt, hogy akkor most ez lehetséges!
Hogy mi van? Miről beszélsz? Az apád lehetnék! És amúgy is hány éves vagy? Rá érsz még arra!- mondtam neki.
16 múltam és a barátnőim valamilyen formában már csinálták és azzal fogta magát felállt és ledobta magáról a törölközőt. Hát csak férfiból vagyok. Tudom, hogy nem szabadott volna, de nem tudtam levenni róla a szemem. Kis gömbölyödő mellecskéi, bimbói csodaszépek voltak. Hasán látszódott, hogy valamit sportol vagy csak rendszeresen jár tornaórára, imádni való, punciján a pelyhek sorakoztak egy irányba mintha be lenne fésülve. Gyönyörű volt. Hiába tiltakoztam, odajött és a nadrágomon keresztül a farkamra tette a kezét.
Jó tett helyébe, jót várj!- mondta és elkezdte masszírozni a faszomat.
Ekkor már nem tudtam ellenállni, lesz ami lesz. Ahogy előttem állt megfogtam a popsiját, ami szintén feszes volt, oda húztam és a pociját elkezdtem puszilgatni. Hátra hajtotta a fejét és apró nyögéseket hallatott, hogy élvezi a dolgot. Közben simogattam a hátát, vállát, hasát, cicijeit, popsiját, az egész testét. Nagyon kívánatos és szép kis csaj. Farkam meg egyre merevebb lett, már régen volt ilyen kőkemény. Mondta, hogy még nem volt a kezében ilyen, meg akarja fogni. Kigomboltam a nadrágomat, egyből előbukkant a faszom olyan kemény volt. Látszódott rajta, hogy ügyetlen ezen a téren, mutattam neki, hogy mit és hogyan kell. Rámarkolt a faszomra, elkezdte verni. Nagyon jó volt. Kis kezecskéje csak úgy mozgott, szaporán, majdnem elmentem pár perc múlva, olyan ügyesen csinálta egy idő után. Felült az asztalra. Szétnyitotta combjait. Gyönyörű formás combocskáin látszódtak a pelyhek. Puszilgatni kezdtem és láttam, hogy a puncija szinte szét folyik.
Megengeded, hogy kényeztesselek?- kérdeztem.
Nem engedem meg! Követelem!- mondta. Azzal csípőjét előrébb tolta az asztalon, így ahogy leültem a székre pont a szám előtt volt a puncija. Elkezdtem csókolgatni a combja belső részét, szépen lassan haladva a puncija felé. Nagyon élvezte, hallani lehetett a hangján és látni a punciján, mert ömlött belőle a punci nedv. Még nem is láttam ilyet, hogy ennyire folyjon valakinek a puncija. Pillanatok alatt a feneke alatt tócsában állt a nedv, olyan volt, mintha maga alá pisilt volna. Persze ez sem számított volna, elkezdtem nyalni a punciját. Sikított egy rövidet és hörögve elkezdett élvezni. Rángott a kis testecskéje, csodaszép látvány volt. Nem győztem nyalni a punciját, mindent kinyaltam belőle. Nagyon jó ízű nedve volt. Kicsit amikor lecsillapodott, mondta, hogy menjünk be a szobába. Kézen fogott és húzott maga után. Lefeküdt és kért, hogy nyaljam tovább. Ismét elkezdtem nyalni. Lábacskáit térdből behajlítva felhúzta, így hozzá fértem a popsijához is. Finom volt nagyon, a popsiját is kinyaltam, amit szintén nagyon élvezett. Ekkor fejemnél fogva magára húzott és odasúgta, hogy basszam meg.
Na azt nem. Még szűz vagy. Inkább ezzel várj még!
Azt akarom, hogy basszál meg!- szinte ordította eltorzult hangon az élvezettől.
Finoman hozzáérintettem, dörzsölgettem a faszomat a puncijához, de csak játszottam ott, nem dugtam be. Így játszottam a puncijával és a faszommal, amikor megint rám kiabált, hogy dugjam már be. Szép finoman elkezdtem bedugni a puncijába a farkam. Ő meg elkezdett sikítani az élvezettől, szinte azonnal elélvezett. Teste megfeszült, rángott folyamatosan és hörgött. Ismét olyan nedves lett a puncija, mint a konyhában. Mondta, hogy nagyon jó volt, de mivel ő már többször is elélvezett most rajtam a sor. Azzal lecsúszott a farkamról, hanyatt fordított és a farkamat a szájába vette. Érdekes módon nagyon jól csinálta. Erősen szopta a faszom, majd ellazult, abbahagyta és újra. Kérdeztem,hogy ezt hol tanulta, azt mondta, hogy a neten nézegette. És hogy szeretnéd. A számba élvezni vagy verjem ki. Ahogy neked jó! - mondtam neki. Ezzel megint elkezdte szopni a faszom, aminek nem kellet sok, pár másodperc múlva tele spricceltem a kis száját. Nem győzte a szájába engedni, így az ágyra is folyt a gecimből.
Azt nem is gondoltam, hogy ilyen finom a geci.- mondta miután lenyelte a szájában lévő adagot.
Még a faszomról minden cseppet lenyalt. Kicsit feküdtünk egymás mellet, azon tűnődtem, hogy mi történt, mit csináltam. Itt fekszik mellettem egy 16 éves kislány és éppen most fejeztük be a dugást, ami nagyon jó volt.
Kis idő múlva megszáradtak a ruhái, felöltözött, közben az eső is elállt és mivel már elég késő volt elvittem haza a szomszéd városba. Azóta sajnos nem láttam, pedig figyelem nagyon, hátha ismét elázva összefutunk és esetleg megismételjük ezt a csodaszép estét!

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (50)        Nem tetszik (9)


Nézd meg a magyar sztárokat meztelenül!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





Ezt a szex történetet 9157 X olvasták el.