Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Lovaglás után

Beküldő:lovas

Sokat gondolkoztam, hogy leírjam-e a történetet, de végül úgy döntöttem, hogy megosztom veletek.
Egy alkalommal a lányommal Tamival, aki akkor 16 éves volt, elmentünk lovagolni. Kimentünk terepre, majd vissza a lovardába. Elláttuk a lovainkat, majd indultunk haza, amikor Tami megdermedten megállt a kocsi mellett és meredt a távolba. Nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet a gondja. Kérdeztem tőle, hogy mi van, de nem válaszolt. Mellé mentem és arra néztem én is amerre ő. Ekkor láttam meg, hogy egy ló áll tőlünk nem is olyan messze és kint van a farka. Ránéztem Tamira, aki csak annyit mondott, hogy nagyon szép. Nem hittem a fülemnek. Kislányom az egy lónak a farka. Az neked tetszik?
Mire ő azt mondta, hogy tetszik neki nagyon.
Nagy nehezen beültünk a kocsiba és elindultunk hazafelé. Út közben Tami oda szólt. Nézd apa!
Azzal ránéztem és mutatja, a lába közét. Rendesen meglepődtem, mert a nadrágja teljesen át volt nedvesedve. Jézusom, ennyire felizgatott egy ló?
Igen!- válaszolta. Egyszer látott már ilyet az interneten, ahol a csaj a szájába vette. Nagyon izgató volt.
Te ilyeneket nézel 16 évesen? Jó tudni.
Hazaérve elmentem megfürdeni, majd utánam Tami is elment a fürdőbe. Egyszer csak hallom, hogy kiabál,menjek be gyorsan a fürdőbe. Kinyitottam az ajtót és ott állt törölközőbe csavarva. Mi a baj?- kérdeztem. Lehet hogy nagy baj van.-mondta azzal ledobta magáról a törölközőt. Ott állt előttem egy lány, aki gyönyörű mellekkel rendelkezett, nagyon formás alakkal, punciján a szőr burjánzott, de mégsem volt sok rajta. Végig néztem és csak annyit tudtam kérdezni mit csinálsz?
Azzal mutat a puncijára, ahonnan csatakokban ömlik a nedve. Sokat megéltem már, de még ilyet nem láttam. Mintha csapot nyitott volna valaki megeresztve a kéjnedvet.
Ez természetes?- kérdezte.
Hát nálad ezek szerint igen. Azzal kiakartam menni, de szólt, hogy ne menjek ki. Szeretné, ha kinyalnám a punciját.
Hogy gondolod ezt, hát a lányom vagy?
Nem érdekel, nagyon fel vagyok izgulva és azt szeretném, ha kinyalnál úgy, ahogy anyát. Egyszer leselkedtem és láttam, az is nagyon felizgatott.
Azzal leült a fürdőben lévő székre és széttette a lábait. Csodálatos fiatal puncijából ömlött a nedv. Nem tudtam innét ellenállni. Letérdeltem elé és elkezdtem nyalni a punciját. Nagyon finom volt. Ömlött belőle a nedve, nem győztem nyalni. Egy kis idő után gyorsabban kezdte venni a levegőt, teste megrándult, összegörnyedt és szó szerint a számba spriccelt a punci nedve, akkorát élvezett. Miután magához tért a kábulatból, azt kérte, hogy álljak elé. Meg is tettem. Elkezdte a farkamat simogatni, majd elővette és elkezdte szopni. Érződött, hogy nem sok tapasztalata van, de hamar belejött. Mielőtt élveztem volna ki akartam venni a szájából, de ő erőszakosan bent tartotta és így a szájába élveztem. Az utolsó cseppig kiszívta belőle az anyagot, majd kis idő elteltével le is nyelte az egészet.
Nagyon kívántam már ezt, nagyon finom volt.- mondta. Azzal beállt a zuhany alá és megfürdött.
Azóta eltelt pár év, többször voltunk már együtt. Kipróbálta a kedvencét, egy kutyát, ahol a segítségemet kérte,de ezt majd ő leírja, ha akarja és szeretnétek.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (56)        Nem tetszik (14)


Nézd meg a magyar sztárokat meztelenül!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:




2017-08-02 20:18:11
Zoli
Mikor lessz a folytatas?

2017-08-04 21:12:13
Zita
Mikor lessz a folytatas én is kiprobalnam kutyával

2017-08-05 01:24:20
Andi
Mikor lessz a folytatas én a bátyámmal szoktam sexelni de a kutyust ki próbálnám

2017-08-14 08:03:44
Tami
Leírtam tami és a kutya címmel. Andi írd le te is hogy csináljátok. Zita mindent bele. Nem fogod megbánni!

2017-08-14 10:53:00
tami
Megirtam tami és a kutya címmel. Andi ird le, hogy csináljátok a bátyáddal. Zita és Andi: csináljátok kutyával nem bánjátok meg. Nagyon jó. Beszámolót kérek!


Ezt a szex történetet 15913 X olvasták el.