Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Perverz tanárnőm

Beküldő:WAKki

Egy normális iskolai napnak indult 9. Osztályban, amikor egyszer megkaptuk az iskola legperverzebb, legszexibb fiatal tanárnénijét. Biológia órán volt helyettesítő és pont a szex és annak veszélyeiről tanultunk, a fiuk és a lányok két külön terembe voltak. természetesen fiú léttünkre baromságpkat bekiabálva ültünk az órán. Az már más dolog volt, hogy akármit kérdeztünk töle legyen az a szopás, sperma íze, első alkalom, mindenre válaszolt. Kicsit úgy tünt mintha nem kapna elég faszt az elmúlt időben. Egyszer megkérdezte hogy kit dugnánk meg az iskolában a legjobban, legyen az tanár vagy diák. Mindenki habozott egy kicsit, és valaki nem is válaszolt. Ahogy majdnem mindenki elmondta hogy kivel csinálná rám került a sor, elmondtam neki hogy egy lánnyal a 10. Osztályból, szép arccal, fekete hajjal, nagyon kerek seggel. Az óra végén még mondta hogy valamit el kéne nála pakolni a garázsba egyedül pedig nem bírja. Mivel a tanárnő elég jól nézett ki, ugygondoltam miért is ne. Jelentkeztem és mondta hogy örül hogy én megyek.
Hazamentem, letusoltam, fogat mostam, azért még egy gumit is elraktam akármi legyen.
Át is mentem, bekopogtam, a tanárnö beengedett, gyönyörü háza volt, a férje elhagyta és csak egy kutyája van. Az öltözködése nem a megszokott volt, lanka pulcsi, melltarto nélkül és picsagatya.
Megkérdeztem hogy mit kéne elpakolni stb. Küldött a garázsba és egy pár elég nehéz dobozt kellett felvinnem az emeletre. Mikor végeztem kérdezte hogy nem-e kérek pénzt vagy valamit a munkáért cserébe, én pedig szemtelenül válaszoltam hogy a tanárnéno elég volt
Elég? Kérdezte.
Majd odajött és megfogta a kezem, a fenekére tatte és mondta hogy markoljam meg. Első nek haboztam mivel mégos a tanárnőm de megfogtam. Kerek, feszes feneke volt mivel fittnes-ezik. Végig nyalta az arcom és lelökött a kanapéra. Már gondoltam hogy mit akar de hogy annyira hogy egy diákjával basszon azért annyira nem. Láttál már puncit? Kérdezte.
Persze. Válaszoltam. Lefeküdt mellém és lehúzta a nadrágját és a bugyiját. Simogasd meg. Mondta. Oda is nyúltam, meg is simogattam, sőt még ujjaztam is egy kicsit. Előszedte a farkam és egyből elkezdte szopni. Olyan forro volt a szája hogy azthittem egyből bele is élvezek. Egyszer kivette a szájából és így szólt:
Imádom a fasznak az ízét, de a legjobb amikor kutyapózban seggbe basznak.
Meg is fordult, pucsított, és ujjazta a fenekét. Majd amikor szólt, beraktam, elsőnek csak lassan majd egyre gyorsultam. Majd amikor majdnem a csúnyon voltam megfordult, és a seggéből kiszedett, duzzadt nedves faszt szopni kezdte. Majd amikor a csúcsra értem a szájába vette és lenyelte az össszes spermát. Felöltözött, hozott egy teát majd mentem is. Azóta a kedvenc tanárnőm.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (23)        Nem tetszik (9)


Nézd meg a magyar sztárokat meztelenül!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





Ezt a szex történetet 7626 X olvasták el.