Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Nővérem bugyija

Beküldő:Perverzek

Nővérem bugyija
egy igaz történet.




A történet kapcsolódik a Ringyó lett a feleségem, és a Nagynéni és az unokaöccse igaz történetekhez. Mi egy háromszobás, fürdőszobás, konyhás, előszobás, és nappaliból álló kertes házban lakunk. Az egyik szobában a szüleink aludtak, a másikban a nagypapa, a harmadikban meg mi. Irént aki két-évvel idősebb nálam soha sem zavarta az amikor öltözött, hogy én ott vagyok sokszor mezítelenül járkált, vagy csak egy bugyi volt rajta. Az igazság az, hogy amikor én 12-éves voltam ő meg már 14 még akkor is sokszor közösen fürödtünk persze pucéran. Akkor már szőrösödött a puncija. 15-éves koromig egy szobában aludtam a nővéremmel tehát sokszor láttam öltözködni, amikor meg nagy vihar volt dörgéssel, és villámlással kisérve még be is bújtam mellé az ágyba átöleltem és úgy aludtam el. 14-éves voltam amikor az első szexuális kapcsolat történt a nővéremmel de ezt majd leírom a Leszopott a Nővérem címmel. 15-éves voltam nagypapa akkor halt meg egy autóbalesetben és akkor én átköltöztem az ő szobájába, így már nem láthattam az Irént mezítelenül tehát marad a leselkedés amikor fürdött, meg néha a szopatás. Az igazság az, hogy sokszor az édesanyámat is kilestem fürdés közben. Neki szép szőrös volt a pinája. Ő szeretet vele sokat foglakozni, sokáig mosta masszírozta ilyenkor sokszor hangosan nyögött is közben aztán elkezdte megfésülni a szőrét vagy pedig hajkefével kefélte meg. Olyankor aztán a kefe nyelét viszont mindig feldugta magának és ki be tologatta. A leselkedések után mindig kivertem magamnak. Az első igazi nagy élményem a leselkedésből adódóan 15-éves már elmúltam amikor történt. Már nyári szünet volt az iskolában elmaradt a kosárlabda edzés és én dél körül otthon voltam. Mikor beléptem a lakásba a nővérem szobájából halk nyögéseket hallottam, oda osontam és belestem az ajtón ami nem volt teljesen becsukva. A nővérem feküdt az ágyon a lábai terpeszben az ég felé és egy férfi rajta teljesen ráhajolva kefélte. Pornó csatornán már láttam ilyet de az más volt. Ahogy néztem egyből elkezdett felállni a farkam a sortban én benyúltam és elkezdtem simogatni húzogatni rajta a bőrt a pornófilmek alatt is csináltam már de ez másvolt. Szóval vadul kefélte a férfi a nővéremet mikor elsült a farkam a nadrágomba a tenyerembe. Akkor húzta ki a férfi a farkát, a nővérem kutyapózba fordult és akkor ismertem meg a férfit, az utcából nekem a Józsi bácsi volt a TV-szerelő. Józsi bácsi nős harminc feletti férfi volt, akkor jutott az eszembe, hogy a nővérem már két napja nálam nézi a TV-t mert az ő TV-je elromlott. A farkamat tovább húzogattam ami már megint keményvolt és néztem őket mikor a Józsi bácsi megszólalt.
Mindjárt jövök, akkor kihúzta a farkát a nővéremből a nővérem oda fordult a szájába vette és elkezdte szopni. Pillanatok múlva Józsi bácsi felhördült és elkezdett a nővérem szájába élvezni. Ő mindet lenyelte én akkor megint elélveztem. Józsi bácsi ekkor megszólalt. Ilyen fizetségért máskor is megcsinálom a TV-det. Ha nem lesz rossz akkor is átjöhetnél mondta a nővérem. Gyorsan kiosontam. Egy óra múlva mentem csak haza. A nővérem boldogan újságolta, hogy az utcából a Józsi bácsi megcsinálta a TV-jét. A leselkedéseimet folytattam annak ellenére, hogy már voltak barátnőim, sőt a nővéremmel is éltük igaz ritkán a mi kis titkos kapcsolatunkat . 17-éves elmúltam amikor Irén megismerte Pétert akivel hamarosan meg is tartották az eljegyzésüket és a Péter oda költözött. Akkor is leselkedtem mikor volt rá lehetőség mikor közösen fürödtek ők mert a mi kis kapcsolatunkra már nem volt lehetőség. A közös fürdetésük után a Péter mindig fel állt és a nővérem melleire és a szájába pisilt majd megfordult lehajolt és a nővérem elkezdte kinyalni a seggét, majd vissza fordult a nővérem hátra nyúlt a combjai között és az ujját benyomta a seggébe és elkezdte ki be tologatni és elkezdte leszopni. Mikor a szájába élvezett utána vad smárolásba kezdtek majd a Péter feküdt bele a kádba a nővérem fel állt a kádszélére majd le guggolt és elkezdett ő a szájába pisilni utána Péter elkezdte kinyalni a már kopaszra borotvált pisis pináját majd megfordult és a seggét nyalta ki. Ilyenkor utána rejszoltam a szobámba. Aztán egyszer megpróbáltam én is benyomni az ujjamat a seggembe igaz sikerült de egy kicsit kényelmetlen volt és így egy ceruzát nyomta be a seggembe azután, hogy jól megnyálaztam és elkezdtem ki be tologatni és közben vertem a farkamat. Mikor elélveztem pont a tenyerembe élveztem el mert nem volt a közelembe a zsebkendőm és akkor eszembe jutott, hogy amikor a nővérem leszopja a Pétert ő is oda hajol és elkezdenek smárolni tehát a saját gecijét nyelveli ki a szájából. A számhoz emeltem a tenyeremet és elkezdtem lenyalni a gecimet, nagyon ízlett azóta is mindig lenyalom a tenyeremből. Péter hamarosan kiutazott Németországba dolgozni, hogy meglegyen a pénz az esküvőre meg az életük megkezdéséhez. Így megint csak a nővéremet és ritkábban az édesanyámat lestem ki, de rászoktam a bugyijuk főleg a nővérem bugyijának a szagolgatására, nyalogatására. Főleg akkor szerettem amikor előző nap futni volt. Vége lett a gimnáziumba a tanításnak elkezdődött a nyári szünet. A Három osztálytársammal a Gyurival, a Zolival, és a Karcsival ütöttem el általában az időmet. A Gyuri és a Zoli ugyan abban a Karcsi a másik utcában lakott. Az egyik nap kedvenc szórakozásomnak akartam hódolni a nővéremnek az Irénnek a tanga bugyiját akartam szagolgatni és kiverni a farkamat. Igaz már volt két lánnyal kapcsolatom de az elég szar volt. A fürdőszobában elővettem a legfelső bugyiját és elkezdtem nézegetni szagolgatni. Az alsó részén jól lehetett látni a pinájának a vágását mert ott egy kicsit sárgás volt biztosan a pisijétől, a fenekénél meg egy kicsit barnás csíkok voltak mert az ugyebár jól bevág a fenekébe. Szóval szagolgattam a bugyit majd elkezdtem a faszomhoz dörzsölgetni majd nyalogatni és közben mondogattam. Érezd a nővérem kopasz pinájának az illatát, látni ugyan láttuk sokszor, és az anyut is mikor ő fürdött igaz neki szőrös, de milyen jó volna belülről is érezni, és sokszor láttuk, hogy a Péterrel mit csinálnak a fürdés után. Felváltva szagolgattam, nyalogattam és közben vertem a faszomat mikor éreztem, hogy elélvezek oda tettem a bugyit és elkezdtem rá élvezni. Igen élvezz a nővérem pinájára köpködd le.
Majd felemeltem és elkezdtem nyalogatni a gecis bugyit és közben mondogattam. Lenyallak nehogy meglássa. Igen és ebben a pillanatban viszont felcsattant a nővérem hangja. Mit csinálsz te kis pöcs. Szagolgatod, nyalogatod, rávered a faszodat a bugyimra! Megszólalni sem tudtam. A Nővérem ott állt az ajtóban amit én hagytam egy kicsit nyitva, hogy halljam ha valaki haza jön. Igen dadogtam. Igen és ki is szoktál lesni a mi kis titkunk ellenére, de még az anyut is? Igen mondtam halkan. Akkor elmondom ezt apunak meg az anyunak majd ők megbüntetnek. Jaj azt ne. Az apu nagyon elverne inkább büntessél meg te. Ha kell kitakarítok megpucolom az ablakot is, neked is mindent megteszek. Szóval büntesselek meg én? Igen még a seggedet is kinyalom mondtam hirtelen. Azt szereted kacagott a nővérem, és rácsapott a faszomra a tenyerével. Akkor most fürdessél meg és elkezdett vetkőzni a nővérem. Pillanatok múlva ott állt mezítelenül és be állt a kádba. A seggemet, és a picsámat nem moshatod meg. Elkezdtem fürdetni kihagyva a fenekét majd, a melleit mostam meg, majd a combjait kezdtem el mosni mikor elkezdett pisilni pont a kézfejemre. Éreztem a meleg pisit mikor megszólalt. Most pedig nyald és szopd le az ujjaidról nem a bugyimból kell kinyalnod a húgyomat. Elkezdtem lenyalni szopni a pisit ami kicsit sós volt de rettentően izgató. Közben ki szállt a kádból utána megtöröltem a hátát a melleit a combját majd megint a tenyerével rácsapott a kőkemény faszomra majd elkapta a faszomat és azt húzva bevezetett a szobájukba. Most ki fogom élvezni a szadó-mazó szexet amit a Péter szerettet meg velem mondta a nővérem. Végig feküdt az ágyon és szét tárta a combjait majd megszólat. Most pedig kezd el puszilgatni nyalni a húgyos picsámat majd pedig a seggemet. Letérdeltem elkezdtem nézegetni a pináját / világosban még soha sem láttam csak a lyukacsosra leeresztett redőny beszűrődő világosságában/ majd elkezdetem puszilgatni nyalni a lucskos pináját. Őrületesen jó volt az illata az íze. A nővérem pillanatok alatt elélvezett de tovább nyalatta a pináját amíg még egyszer el nem élvezett és ekkor a seggét kellett kinyalnom és a nyelvemet kellett tövig bele nyomkodni. A seggének is isteni illata volt és még egy kicsit talán kakis is volt. A faszom kőkeményen állt. Ezután fel állt. Most megkapod a büntetésedet és rá csapot megint a faszomra majd elkezdte csavargatni a golyóimat. Bekötötte a szememet egy sállal. Kis motoszkálást hallottam majd egy éles fájdalmat a faszomon mert valamivel rácsapott. Huszonötöt csapott a vesszővel a faszomra. Most térdelj le az ágy széléhez. Mikor letérdeltem huszonötöt húzott a seggemre majd rám parancsolt, hogy húzzam szét és ekkor huszonötöt a segglyukamra csapott. Megint motoszkálást hallottam majd letérdelt mögém széthúzta a seggemet és elkezdte nyalni ez jó volt, igaz közben meg a tojásaimat csavargatta. Egyszer csak mögém térdelt éreztem, hogy valamit a seggemhez tesz amit elkezd benyomni. Egy éles fájdalmat éreztem majd valami nagyon feszítette a végbelemet és éreztem, hogy egyre beljebb halad. Elkezdett a nővérem seggbe baszni. Mikor kihúzta levette a kendőt akkor láttam meg a felcsatolható műfaszt. Ekkor a számhoz tette, hogy kezdjem el szopni. Elkezdtem szopni a műfaszt ami a seggemben volt. Mikor kivette elém térdelt és leszopott. Ekkor kivitt a fürdőszobába ott befektetett a kádba és akkor elkezdett a számba húgyozni. Na ez volt a büntetésed de mindig a rendelkezésemre kell állnod és most igyunk valamit. Mikor meg ittuk az üdítőt megint elkezdte szopni a faszomat majd magára húzott és megbaszatta magát velem.
Azt hittem meghalok a gyönyörtől. Át basztuk az egész délutánt. Már egy hete éltük tikos életünket délutánonként igaz mindig elvesszőzte a faszomat a seggemet is. Éppen a seggemet baszta a nővérem mikor nyílt az ajtó és ott ált a Gyuri, a Karcsi, és a Zoli. Síri csend lett. Nyitva volt a kapu úgy tudtunk bejönni. Ja igen én hagytam nyitva mert rohantam húgyozni mondta a nővérem. Ti szüzek vagytok még? kérdezte a nővérem a fiúkat. Hát volt már egy két kalandunk mondták mind a hárman. De biztos vagyok abban, hogy ti is kilestétek már az anyukátokat a testvéreteket. Hát igen mondták mind a hárman, sőt a Gyuri elmondta, hogy ő a nővérit is kiszokta lesni a Karcsi meg a 14-éves húgát. Akkor ha nem mondjátok ezt el ti is beszállhattok de mindenbe benne lesztek. Mert én letagadnám de titeket elárulnálak. Csak azt kellene mondanom, hogy véletlenül hallottam amikor ezt meséltétek egymásnak. OK mondták mind a hárman és már vetkőztek is. Hatalmas orgia alakult ki. A nővérem csak úgy itta a gecinket, megbasztuk a seggét, és a picsáját mert ő csak így beszélt baszás közben sőt még szájba is húgyoztuk mind a négyen. Másnap aztán elmondta, hogy most nekünk kell egymást leszopni és seggbe baszni. Persze a Gyuriék nem akarták de megzsarolta őket, hogy elmondja a szüleiknek, hogy ki szokták az anyukat lesni fürdés közben. Bele mentek. Óriási volt ahogy leszoptuk egymást. Akkor mondta el, hogy ők a Péterrel már beszélgettek erről, meg arról is, hogy ő is kipróbálná egy lánnyal de mivel Péter elutazott erre várni kell. Aztán még szájba is kellet egymást húgyoznunk. Egy hét telt el megint igaz közben mi délelőttönként a barátaimmal minden nap leszoptuk és seggbe basztuk egymást úgy megszerettük azt, és délutánonként meg a nővéremet basztuk és szopattuk meg, és húgyoztuk le. Az anyuék pénteken mikor haza jöttek boldogan újságolták, hogy nyertek egy kéthetes üdülést Zalakarosra de már szombaton elindulnak meg meglátogatják a rokonokat Siófokon. Ahogy elindultak fel is hívtam a Gyurit a Zolit és a Karcsit, hogy majd estefelé jöjjenek át mert a muterék elutaztak. Az Irénnek kell rám vigyáznia, és nekem pedig szót kell fogadnom neki. Szombaton délután éppen a seggével ült a faszomon és úgy lovagolt mikor megszólalt egy hang az ajtóból. Hát ti mit csináltok? Oda néztünk és a Péter a nővérem vőlegénye állt az ajtóban. Jól látom mit csináltok és ekkor oda lépett az ágyhoz. A nővérem ekkor mindent elmesélt még a barátaimat is. Igen sógor mondta akkor most nekem is szopjál, és elővette a faszát ami hatalmas volt és a számba tette, és elkezdett szopatni A nővérem közben lovagolt a seggével a faszomon. Egyszer csak kivette Péter a faszát a számból a nővéremet elkezdte megfordítani a faszomon ami egy kicsit fájt mert hát tekeredett a bőr is majd a nővérem hátra dőlt és a Péter elkezdte benyomni a faszát a pinájába és elkezdte megbaszni. Hatalmasat élveztünk mind a hárman. Mikor szétváltunk megszólalt. Tudod drágám nem is haragszom azért mert a testvéreddel csinálod, elvégre családba marad, a barátait is megértem, igaz ezért jár egy kis büntetés. De tudod délutánra meghívtuk őket nem tudtam, hogy haza jössz. OK akkor én is megismerem őket mondta Péter. Most már elmesélem kezdett bele, hogy nekem a nagynéném az anyám húga a Mariann vette el a szüzességemet 14-éves koromba és ő vezetett be minden perverzitásba, a seggnyalásba, a pisi ivásba. Én meg a lányát az unokahúgomat a Szandikát mikor már 14-éves lett, én 16 éves voltam. Én vettem el a szüzességét a pinájának, a szájának de még a seggének is.
De arról nem tud a nagynéném sem, hogy a lányát is baszom de az unokahúgom sem tudja, hogy az anyját is baszom a mai napig is amikor találkozunk. A mai napig? kérdezte a nővérem. Igen. A tavasszal is mikor lent voltunk náluk és a Mariannal elmentünk kocsival vásárolni a kocsiban le is szopott, aztán mikor ti mentetek el másnap vásárolni akkor meg a Szandikát basztam meg úgy rendesen. OK de akkor meséld el. Minden évben a Mariannéknál voltam a tavaszi és a nyári szünetben. Szóval 14-éves voltam még szűz, és állandóan leselkedtem. Éppen a nagynénémet lestem ki fürdés közben nyugodtan mert a keresztfater már négy hete Franciaországban volt kint dolgozni a Szandika mag a nagymamánál volt és ott is aludt így csak ketten voltunk otthon. Egyszer csak kiszólt a nagynéném a fürdőszobából. Inkább gyere be tudom, hogy állandóan leselkedsz. Teljesen lefagytam és félve bementem és elkezdtem szabadkozni, hogy ne haragudjon de még szűz vagyok még soha nem láttam mezítelen nőt csak pornófilmekben. /Igaz ez sem volt teljesen igaz mert a Szandikával állandóan mezítelenül fürödtünk, még az előző napon is, és akkor nagyon nézegettem a kopasz punciját igaz, hogy ő is nézegette a szőrösödő faszomat/. Nem haragszom de látom, hogy csak úgy dudorodik a gatyád. Igen dadogtam. Ekkor csak úgy mezítelen kiszállt a kádból és elkezdett törölközni, és közben megkérdezte. Szeretnéd közelebbről is megnézni. Igen dadogtam. De erről senkinek sem beszélhetsz még a lányomnak sem. Rendben ígértem meg. Bementünk a szobában és akkor mindent megmutatott. Közelről nézegettem a pináját de még a seggét is, majd fel állt lehúzta a gatyámat, majd elkezdte szopni a faszomat. Azt hittem meghalok a gyönyörtől. Pillanatok alatt a szájába élveztem. Mikor mind lenyelte megszólalt. Látom nagyon fel voltál izgulva. Rejszoni azért csak szoktál? Igen dadogtam. Tudod ez az élet nedve tele van vitaminnal ezt a rendes nők leszokták nyelni. Hamarosan a szájától megint keményen állt a farkam és akkor magára húzott és megbaszatta magár velem. Ő is hatalmasat élvezett. Mikor kihúztam a faszomat csak annyit mondott. Ez már nagyon kellett. Jók a vibrátorok is mert mióta a keresztapád kint dolgozik csak azok vannak de egy igazi hús vár fasz az igazi. Azon az estén kinyalatta a pináját, a seggét és a seggét meg is baszatta velem. Aztán hamarosan bevezetett a pisi szexbe is. Minden alkalmat kihasználtunk még akkor is amikor már a keresztfater itthon volt persze nem csak lent hanem mikor nálunk voltak akkor is. Így telt el a két év és a nyári szünetben megint náluk voltam. Eltel már egy hét a Szandikával állandóan napoztunk vagy a kerti medencében fürödtünk igaz most már nem pucéran. Akkor reggel a reggeli után szólt a Szandika, hogy menjünk megint napozni. Nekem akkor még nem volt kedvem hozzá mondtam is neki. Hamarosan bejött egy falaka bikiniben aminek az alsóját is oldalt kellet megkötni a melltartója is csak hátul volt megkötve és oda ugrott az ágyra és elkezdett csiklandozni, hogy igen is menjek csak ki. Énrajtam egy bokszer alsó volt csak. Elkezdtünk birkózni csak úgy játékosan de így hól én fogtam meg a punicját, hol ő meg az én faszomat. Egyszer csak elkezdett rám mászni a mellkasomra én véletlenül megfogtam a melltartó kötőjét és abban a pillanatban le is esett róla. Szandika a faszomra ült előre hajolt és kis kezeivel elkezdte döngetni a mellkasomat nem törődve azzal, hogy nincs már rajta a bikini felső így viszont a hamvas bimbói majdnem a számba voltak. Éreztem, hogy kezd keményedni a faszom mert ő közben előre hátra mozgott rajta.
Ekkor elkaptam a derekánál és elkezdtem megfordítani igen ám de ettől kioldódott az alsó jobb oldali kötője. Ott pompázott előttem a szőrösödő, és ugyan olyan mint az anyjának, húsos és nagyon homlokos puncija. Ez nem igazság te látod az enyémet én is akarom látni a tiedet mondta, majd hirtelen felugrott oda fordult és lerántotta a gatyámat. A faszom ahogy kiszabadult a rabságából csak úgy pattant elő mint egy rugó. Jó de akkor én is olyan közelről akarom látni a tiedet, és akkor áttettem a combjait a fejemnél. A puncija tiszta lucsok volt csak úgy csillogott. Ezt a csodát meg kell puszilgatnom, nyalogatnom meg kell, hogy egyem mondtam, és elkezdtem puszilgatni nyalogatni. Én is csinálhatom? kérdezte Szandika. Igen ha szeretnéd. Ekkor elkezdte nyalogatni, puszilgatni majd elkezdte harapdálni. Ne csak harapdált vedd a szádba és szopjad is. Elkezdte ügyetlenül szopni, én meg mondogattam, hogy mit is csináljon, mikor megszólaltam. Ezt az édes barna kis lyukat a másik csodák bejáratát sem szabad kihagyni és elkezdtem nyalni puszilgatni a kis segge lyukát. Én is csinálhatom? kérdezte Igen és jól hátra hajlítottam a combjaimat. Szandika elkezdte kinyalni a segglyukamat, és ahogy én vissza tértem a puncijához ő elkezdte szopni a faszomat. Éreztem, hogy elfogok élvezni és akkor ugyan azt mondtam amit akkor az anyja mondott nekem. Azt le kell nyelni mert az az élet nedve és tele van vitaminnal, és elkezdtem bele élvezni a szájába. Mindig sok gecim volt, most meg főleg. Szandika elkezdte mind lenyelni. Mikor az utolsó cseppet is kiszívta mellém bújt. Ugye máskor is megkapom az élet nedvét. Bármikor és még mást is kaphatsz. Azon a napon még kétszer szopott le, másnap elvettem a puncijának a szüzességét, két nap múlva a kis popsijának is. Igaz akkor igencsak nyüszített mikor áthalad a faszom a záróizmokon de utána már nagyon élvezte. A következő nap aztán bevezettem a pisi szex csodálatos világába is. Ahogy mondtam a mai napig tart vele is, és az anyjával a nagynénémmel is a szexuális élet. Ittunk egy kis Jack Daniels Whiskeyt. Hamarosan megérkezett a három barátom. mikor meglátták a Pétert szomorú volt még a köszönésük is. Igyatok ti is egy kis Whiskeyt mondta a nővérem. Mikor meg ittuk megszólat. Az én drága párom mindent tud, úgy, hogy vetkőzzetek le. Hatalmas parti, és biszex parti alakult ki. Szoptunk, szopattuk a sógoromat a Pétert, aztán sorba basztuk egymást seggbe persze a Pétert is. Egész hét ilyen csodásan telt el amíg a sógorom itthon volt. A következő héten minden nap rojtosra basztuk a nővérem pináját, seggét, és húgyoztuk szájba, mind a négyen és már zsibbadt a szája a sok szopástól, a sok segg nyalástól délutánonként, de esténként azért mi még kettesben mindig basztunk, perverzkedtünk. Meg volt az esküvő de előtte a barátaimmal és a Péterrel közösen tartottunk egy leánybúcsúztatást. Mikor 19-éves lettem a nővéremék elköltöztek igaz nem messze tőlünk, az apuék meg vettek egy másik házat, pontosabban mondva két házat. Mert a telken elöl volt egy két szoba, nappali, konyha, fürdőszoba, és a másik lakásban meg egy hatalmas szoba, egy nappali, egy konyha, egy fürdőszoba. Azt mondták ha megnősülök akkor majd ők ott fognak lakni. A nővéremmel a mai napig ha van lehetőség azért még baszok ha ott a Péter baszunk perverzkeddünk.



Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (45)        Nem tetszik (28)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2017-11-11 19:38:55
senki házi
ja biztos igaz

2017-11-12 12:58:25
Perverzek
Majd olvasd el a leszopott a nővérem és a másik két története és akkor nem vonod kétségbe.

2017-11-13 20:20:34
matyu
ezt az olvashatatlan foshalmazt.


Ezt a szex történetet 15311 X olvasták el.