Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Egy tini srác férfivé válása

Beküldő:Szonja

Már több mint egy hónapja jártam Cintivel, amikor elkezdődött a nyári szünet.
Ő a 11. osztályt fejezte be 17 évesen, Én a 9.-et 16 évesen. Nem volt túl sok program ötletem a nyárra, leginkább csak vele szerettem volna lógni egész szünet alatt, az mindegy volt hogy hol. És persze a lehető legtöbbször szerettem volna szeretkezni vele, nem csak heti 1-szer, ahogy tanév alatt csináltuk általában.

Időközben sokat fejlődtem én is a szexben, az 1 hónap alattt amióta vele voltam már nem csak 5 percben merültek ki a szeretkezéseink, hanem legalább 10-15 perc megvolt mindig, ami tudom, hogy még mindig nem túl nagy kunszt, de az én heves természetem ennél tovább sosem bírta az elélvezés késleltetését.

Cinti minden nyáron elment a barátaival egy pár napos erdei túrázásra, ahol kemping sátrakban aludtak éjszaka, nappal pedig erdei állatok után nézelődtek, gombákat szedegettek és gyönyörködtek az erdei táj szépségében. Nagy természet kedvelők voltak, ezt Cintiről is tudtam már régóta.
Idén engem is magukkal akart hozni, mivel most én voltam a pasija. Mondta, hogy nyugodtan hívhatom én is pár haveromat, ezért szóltam Petinek és Marcinak, a két legjobb barátomnak, hogy lenne-e kedvük jönni, mire kis vonakodás után ők is igent mondtak. Sokat nyomott a latba, amikor megemlítettem, hogy lesz ott pár szexi szingli csaj is, mivel nekik még nem volt barátnőjük.

Júnis végefelé indultunk, mindt megtudtam idén egy Balaton közeli nagy erdő lesz az uti cél, ahol 2 napot,és 1 éjszakát fogunk eltölteni sátrakban.
Összesen 9-en mentünk: Én és Cinti, Peti és Marci, és Cinti barátai Dóra, Fanni, Ákos, meg Dani és Szonja, akik egy pár voltak.

Két autóval mentünk Én, Cinti, és Szonja Dani autójával Peti, Marci, Fanni, és Dóra meg Ákos kocsijával.
Én Cinti mellet ültem hátul, Szonja meg Dani mellett elől.

-Hány évesek is a kis barátaid Alex?-kérdezte az anyós ülésről Szonja, aki kb 18 lehetett, jóalkatú és feketehajú. Egy rövid kis farmer shortban ami épphogy eltakarta a bugyiját, és egy rózsaszín bikini felsőben virított, ami látni engedte nagy mellei egy részét,de a melegre való tekintettel nem volt teljesen indokolatlan.
-Marci 15, Peti meg 16.-feleltem.
-Ú, olyan kis cukik.Bírom a fiatal fiúcskákat, mint amilyen te is vagy Alex.-
mondta nyájas mosollyal. Erre én csak kuncogtam egyet, mire Cinti először Szonjára nézett összehúzott szemöldökkel, aztán rám.
-Jaj Cinti ne vedd már komolyan! Csak vicceltem, sosem csábítanám el a te kis Alexkádat. Hanem az másik két kis kakas...ők még szüzek?
-őőő...Igen úgytudom, azok -válaszoltam meglepetten.
-Jaj de jó, úgy vágyom már egy kis betörhető fiatal faszra!
-Szonja, ha bármelyikre is elkezdesz ráhajtani, akkor aztán megnézheted magad, megértetted?!-mondta Dani a kormány mögül, aki 19-20 lehett, izmos és barna rövid hajú, és Szonja pasija volt.
-Jaj csak vicceltem macikám! Nem hagynálak el téged soha. Vagy legalábbis addig biztosan nem, amíg ilyen szép porche-t vezetsz.-mondta vicceskedve, de talán egy kicsit komolyan is gondolhatta.
-Igen? akkor jobb is lenne ha most azonnal kidoblak innen, azzal mindenki jobban járna.
-Jólvan macikám, ne sértődj már meg mindenen! Mondtam hogy csak viceltem!-válaszolta Szonja és engesztelés gyanánt elkezdte masszírozni Dani farkát a rövidnadrágon keresztül.
-Jól van kicsim, most az egyszer megbocsátok, de csak akkor ha nem hagyod abba, amit most csinálsz.-
Azonban hamar abba kellet hagynia, mert Dani annyira élvezte a kis masszázst, hogy levette a szemét az útról és majdnem ütköztünk egy kamionnal.

Egy óra ehhez hasonló kínos társalgások után végre megérkeztünk az erdőhöz.
Mindannyian nyújtóztunk egyet, hogy helyretegyük elzsibbadt végtagjinkat.
Szonja szipantott egy nagyot a friss erdei levegőből.
-Hmmm... imádom ezt a fenyő illatot! Én mondom nektek, itt érzi az ember igazán, hogy él.
-Na mindenki jöjjön ide egy pillanatra! Ismertetem veletek az útvonalat.-mondta Ákos, aki úgymond a szervező volt közülünk. Amúgy nem lehetett több 20-nál, ő is egy shortban és egy rövidújjú pólóban volt. Én is szellősen öltöztem: rajtam egy trikó és egy szellős térdnadrág volt, de még így is melegem volt.

Mikor mindenki megjegyezte az útvonalat, elindultunk, be az erdőbe.
Libasorban haladtunk, elöl ment a határozott és komoly Ákos, mögötte az alacsony, szőke Dóra, aki kb annyi idős lehetett mint én, utána a telt testalkatú, de kövérnek egyáltalán nem mondható Fanni, aztán Cinti, mögötte Én, mögöttem pedig Peti, Marci, és utánuk pedig Dani és Szonja.

-Te, Alex, ez a Szonja tisztára rám van állva. Folyton rámmosolyog amikor hátranézek, és elkezd integetni nekem. Szerinted akarna velem... tudod... szeretné ha én megdugnám?-kérdezte mögülem Peti.
-Hát nemtudom, de szerintem vedd számításba Danit is, mert akkora verést kapnál tőle ha meglát a nőjével, hogy nembiztos, hogy utána is működőképes lesz a heréd.-mondtam nevetve, mire ő is kuncogott egyet megriadva.

Kb fél 3 lehetett mikor elindultunk, és miután minden madarat, minden őzt lefotóztunk, és minden ehető gombát felszedtünk, amit találtunk, fél 6 lett és a Nap kezdett lemenni.
Mindannyian fáradtak voltunk, kivéve Szonját, aki még csak most jött elemébe.
Előreszaladt Cintihez, és elkezdett súgni valamit a fülébe, amit nem hallottam.
-Te megbolondultál Szonja! Hogy jutott egyáltalán ilyen az eszedbe?-válaszolt neki Cinti, és alig tudta suttogva mondani, úgy kiakasztotta amit Szonja mondott neki.
-Jajj, ne legyél már ilyen, ne játsz úgy mintha nem csináltunk volna ilyet már ezelőtt!
-Jó de ez teljesen más... és most sokunkank itt van a pasija is, mint nekem, vagy neked.
-Jaj, Dani benne lenne, és biztos vagyok benne, hogy Alex és a barátai is nagyon élveznék!-mondta miközben ránkmosolygott, mi meg nem tudtuk miről is van szó egyáltalán.-Sőt, velük csinálhatnánk a fásat.-
Cinti gondolkozott egy darabig aztán megszólalt:
-Rendben, de beszéld meg Fanniékkal is, mert az ő beleegyezésük is kell.
-Biztosan benne lesznek!-mondta Szonja, aztán gyorsan előrerohant Dóriékhoz.

-Jól van csapat, most itt megállunk.- mondta Ákos, miután 10 perc alatt felvezetett minket egy tágasabb részre.
-Szonjáék felvetették, hogy megint játszhatnánk azt a játékot, mint tavaly. Ki lenne benne?
-Mindenki!-felelte Szonja, mire a többiek is bólogattak.
-Milyen játékról van szó?-kérdezte tőlem Marci, de én sem tudtam miről beszélnek.
-És arra gondoltunk, hogy a három fiatal újoncal csinálhatnánk a fás játékot!-mondta lelkesedve Fanni.
-Felőlem rendben, ha Cintinek nincs kifogása ellene, ugyanis a szabályt most is be kell tartani. -mondta Ákos.
-Most az egyszer nincs ellene kifogásom.-válaszolta Cinti.

Mindhármunknak nem volt fogalma arról, hogy mi lehet ez a fás játék, amihez mi kellünk majd. De azt mondták, hogy a Fás játék a második lesz, előtte a gyorsfutamot fogják játszani.

-Jól van, akkor Ákos és Dani álljon fel egymás mellé, de előbb vegyék le a ruhájukat!-mondta Dóri. Mi hárman meg csak néztünk egymásra, hogy mi ez?!
-Ne aggódjatok fiúkák, nem kell nektek a szőrös hapsikat nézni, nézzetek engem, mert én leszek a Lelkesítő!-mondta nekünk Szonja.
-Jól van, Alex elmagyarázom nektek, hogy miről is van szó.-mondta Dóri-Nyilván semelyikőtöknek sem idegen a szexualitás, és biztosan hallottatok már különböző szex játékokról. Ez is egyfajta játék lesz, amit mi találtunk ki tavaly, ez két részes és most az első részét játszuk, a másodiknak lesztek ti az alanyai.
Most Ákos és Dani fognak versenyezni egymással, hogy ki tud hamarabb elélvezni. Maguknak fogják verni a farkukat, de Szonja lesz az úgy nevezett Lelkesítő, aki előttük fog álni, és kényeztetni fogja magát, hogy legyen mire verni a pasiknak. A Fás játék, amiben ti fogtok versenyezni, az kicsit más, ott az lesz a győztes, aki a legtovább bírja halasztani az élvezést, de azt majd később elmagyarázom nektek, hogy miért Fás játék a neve.
Jólvan, háromra kezdődik! - mondta Cinti. -Egy!-Ákos és Dani beállt egymás mellé és elővették a farkukat, amit mi hárman szerencsére nem láttunk, mert háttal álltunk nekik, és így Szonjára volt jó rálátásunk.
-Kettő!- Szonja szép lassan lehúzta a bikini melltartóját, és ránk kacsintott pajkosan.-Három!-Láttuk ahogy a két srác keze ütemesen mozog, ahogy elkezdték verni a farkukat. De tekintetünk Szonjára szegeződött, aki miután teljesen lehúzta a melltartót, elkezdte simogatni szép, sárgadinnye méretű melleit, amik valószínűleg plasztikázva voltak. Most egyik kezével a mellbimibóit csavargatta, míg a másikkal a bugyiját kezdte lehúzni.
-Ó anyám!-mondta Marci, és elkezdte markolászni a nadrágján keresztül ágaskodó faszát.
-Állj csak meg Marci! Titeket majd később kényeztetünk. Addig ne nyúlj magadhoz.-mondta Fanni szigorúan, mire ő elpirult, Cinti meg elkezdett nevetni.
Legszívesebben én is elkezdtem volna verni a farkamat, dehát a szabály az szabály, gondoltam.
Szonja már teljesen levette a bugyiját is, és megcsodálhattuk csupaszra nyírt pináját. Lassan elkezdte simogatni a csiklóját. Isteni nő volt, szinte jobban kívántam most Őt, mint Cintit.
Még egyik srác sem élvezett el, de mindketten nagyon gyorsan mozgatták a kezüket. Dani meztelen hátán láttam megfeszülni az izmokat, és felkiálltott:
-ah...Nyertem! Elélveztem!-
Szonja gyorsan odaszaladt hozzá, bekapta a faszát, és elkezdte lenyalni a gecit róla.
Pár másodpercel később Ákos is elélvezett, Szonja arcára lőve a spermáját.
-ahh! Nagyon jól vetkőztél Szonja!
-Hihi, köszi Áki. Lehet hogy máskor majd többet is kapsz belőlem
-Azt csak hiszed Ákos. Ő az enyém.-mondta Dani.
-Jólvan, most jöjjön a fás játék a fiúkkal!-mondta Cinti.-úgylátom mindhárman készen állnak.-mondta nevetve, mikor végig nézett a dudorodó slicceinken.
-Hú de büszke vagyok most magamra!-mondta Szonja -egyszerre öt fiú izgult fel rám, ráadásul kettő rám is verte!-mondta ő is nevetve.
Már alig bírtam magammal, kíváncsi voltam mi lehet ez a fás játék.

-Na akkor elmagyarázom ezt is nektek -mondta Fanni -először is, ti meztelenül odafogtok állni a köré a fa köré -azzal rámutatott egy tölgyfára.- és miután egymás mellé, a fának háttal álva körbeálltátok, akkor oda kötözünk titeket, de úgy, hogy a kezeitekkel ne tudjatok megfogni semmit, és nekem, Dórinak, és Cintinek az lesz a feladata, hogy addig szopunk benneteket, amíg el nem élveztek. Azonban most az fog nyerni közületek, aki a legtovább bírja elélvezés nélkül. Persze a mi dolgunk az lesz, hogy megnehezítsük a dolgotokat. 5 percenként megállunk, de csak egy fél percre, hogy ti is lenyugodjatok egy kicsit, meg hogy mi is kipihenjük magunkat. Minden világos? Van kérdés?
-Peti és Marci vigyorogva néztek egymásra.
-Nincs, csak kezdjük már!-mondták.
-Rendben.-folytatta Fanni. -Petit én fogom szopni, Marcit Cinti, Alexet meg Dóri.
-Engem hogyhogy nem Cinti?-kérdeztem vigyorogva.
-Ez a szabály, barátnő nem szophatja most a saját pasiját-mondta lebiggyesztett ajkakkal, álszomorúsággal.-azért remélem kibírod Dórit.
-Ó persze, hogy kibírom- mondtam még nagyobb vigyorral, és elkezdtem levenni a trikómat.

Egy perc múlva mind hárman ott áltunk egy fához kötözve, egyszál faszban.
Mindhármunknak megvolt hagyva a fanszőrzete, de rövidre nyírva.
Nekem 16 centis volt a farkam, és Petinek is kb annyi lehetett, de az övé nem volt olyan vastag, mint az enyém. Marcinak viszont, aki egy évvel fiatalabb volt nálunk, 15 éves, biztos megvolt 18 centi, de akár 19 is. Mindhármunk fasza mereven állt, akcióra készen, előnedvtől csillogóan. Mindhármunk alatt ott térdelt egy-egy lány, ők is meztelenül, pajkosan vigyorogva.

Szonja számolt 3-ig, mivel ő nem játszott ebben a játékban. Mellette állt Ákos és Dani. Eleinte zavart amikor ők ketten végigmérték a faszunkat, nyilván a méreteinkre voltak kiváncsiak, de aztán levették a farkunkról a szemüket, és a térdelő lányokat kezdték mustrálni.

-1!- indított Szonja -2!, 3! Start!-

Dóri elkezdte a kezével húzogatni a bőrt a dákómon. Szép lassan csinálta, amivel kis sóhajtásokat csalt ki belőlem. Nagyon élveztem a dolgot. Aztán a nyelvével kezdte kényeztetni a dákómat. -Biztosan elveszítem ezt a versenyt- gondoltam magamban, ismerve gyorstüzelői képességemet.
Nagyon profin csinálta, először a makkom szélét nyalta körbe, majd szép lassan haladva elért a tetejéig, amikor aztán bekapta a duzzadó makkot.
Ütemesen, cuppogó hangokkal kisérve szopott, kicsit talán még Cintinél is jobban csinálta. Éreztem, ahogy a meleg nyála összekeveredik az előnedvemmel a szájában.
Közben a heréimet is simogatta egyik kezével, míg a másikat a nedves puncijába dugta és elkezdte ki-be mozgatni. Látszott rajta, hogy ő is élvezi.
Jobbra fordítottam a fejem, ahol Marcin dolgozott a barátnőm. Láthatólag alig bírt magával szegény Marci, látszott rajta, hogy küszködik az elélvezés ellen.
-Ezért még jössz nekem eggyel Marci. Nem szép dolog így ellopni más barátnőjét. -mondtam neki, gonoszul kibillentve a koncentrálásból.
-Huh, most ne szólj hozzám Alex, mert mindjárt... jaj ne! Ahhh....-
És sóhajtások közepette elélvezett. Cinti még időben kapta ki a szájából a fiú farkát, és így az arcára lőtt, előszőr egy kisebb töltetet, majd egy nagyot, majd 2 másodperc múlva egy még nagyobbat.

-Fél perc szünet!-kiabálta Szonja a karóráját nézve.
-Ne már, pont most kellet eldurrannom, mikor már jött a szünet!-mondta félig mosolyogva Marci.
-Ez is az én tehetségemet bizonyítja. -mondta Cinti.
-Vagy Marci csak simán gyorstüzelő.-mondtam mosolyogva.
-Nem igaz, otthon legalább 50 percig szoktam verni!-válaszolt, mire elkezdtünk nevetni.
-Najó, talán csak 30... de a lényeg az, hogy Cinti túl profi volt!

-Emberek, folytatjuk, már csak 2 versenyző maradt!-mondta Szonja.
-Készülj fel a vereségre Alex!-mondta Peti.
-Csak reménykedj, úgyis én nyerek, ugyanis Dóri nem egy világklasszis szopó.-hazudtam, mire Dóri mellbevágott.
3,2,1!
Dóri megújult intenzitással folytatta a munkát, úgy mozgott a szája a faszomon, mintha az élete függne azon hogy veszítek-e.
-Ahh Dóri, azért nem kell ennyire. Jólvan, hazudtam, nagyon jól szopsz, csak kicsitt vedd lejebb a tempót...ahhjj-
De ő csak bemutatott nekem, és tovább folytatta. Ha így megy tovább hamarosan elélvezek, gondoltam magamba, és már éreztem is az előtörni vágyó geci lüktetését a farkamban. Oldalra néztem, remélve, hogy Peti hamrabb fog elélvezni nálam, de nem láttam semmi jelét, hogy eldurranóban lenne.
-Fiúkák idenézzetek!-mondta Szonja, és balszerencsémre odanéztem. Egy lila műfaszt lovagolt épen, és csodálatos látványt nyújtott, ahogy a nedves pinája cuppogva fugadta fogadta be a recézett műdákót, és ahogy a mellei rázkódtak minden egyes guggolásnál. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, nem bírtam tovább.
Őt nézve durrantam el, és Dóri felemte a kezét, jelezve a többieknek, hogy elélveztem, miközben csak nyelte és nyelte a gecit, mivel ő nem akarta kivenni a faszomat a szájából. Két óriási lövésel élveztem el, miközben lelassult a világ számomra. Csak az extázist hozó, faszomból előtörő gecire és Szonja pinájára koncentráltam.
Peti még fél percig bírta, aztán nyögések közepette ő is elélvezett.
Mindhárom lány arca tele volt lőve gecivel, és a maradékot nyalogatták le a faszunkról miközben mi csak nagyokat lihegtünk, mivel valószínűleg ez volt mindhármunk legnagyobb élvezése.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (29)        Nem tetszik (1)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:






Ezt a szex történetet 4218 X olvasták el.