Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Klárival és az öcsémmel hármasban

Beküldő:Bogyó

Ha ezt a történetet elmeséli valaki nekem, azt kiröhögöm, hogy ilyen nincs, vagy csak valami régi nyugatnémet pornóvideón látta.

Öcsémmel, Zsolttal egy kis cégünk van, egészen speciális dologgal foglalkozunk: zongorahangolással. Ő gépészmérnökként végzett, de utálta a céget, ahol dolgozott. Nekem ének-zeneszakos tanári diplomám van, de két év után tele lett a tököm az iskolával, otthagytam. Pont akkor adódott egy lehetőség, hogy egy öreg zongorahangoló mester segédet keresett maga mellé, hát átmentem hozzá. Misi bácsi két évre rá meghalt, de az ügyfelek megmaradtak, én folytattam az ipart. Az öcsémet magam mellé vettem, egyrészt értett a mindenféle szerkezetek bütyköléséhez, javításához, másrészt egy jó fejjel magasabb nálam, és bika erős gyerek, ha zongorákat, hangszereket kellett cipelni, emelni, az jól jött.
Az öcsém két dolgot szeret: a jazz és a pinát.
Ez utóbbihoz még van is két olyan adottsága, amit kurvára irigyelek tőle. Nem tudom, hogyan csinálja, de öt perc alatt bármilyen nőt, időset, fiatalt, gyönyörűt és rondát meg tud fűzni. A másik tulajdonsága, hogy igencsak méretes farka van. Nyugodt helyzetben is legalább 20-21 centis, de ha feláll, akkor még nagyobb és vastag. Láttam eleget - kamaszkorunkban is már ekkora, majd majdnem ekkora volt, és nem egyszer hokiztunk együtt. Meleg akció soha nem volt köztünk, mind a ketten a másik térfélen játszunk - de azt hiszem, közös farokverés a legtöbb kamasz fiútestvérnél előfordul.
Eléggé irigyeltem tőle, bár egyszer sörözés közben elmondta, nem mindig előny, mert van olyan csaj, amelyik ha meglátja, megrémül tőle. Meg ritkán kapja meg, hogy leszopják, melyik csaj szeretne fuldokolni egy ekkora méretes faroktól.
Klárit tavaly ősszel ismertük meg. Egy péntek délután jött be a műhelybe. Olyan negyven körüli nő (mi a harmincas éveink közepén járunk), fekete kosztümben, de nem kihívóan öltözve. Festett rövid szőke haja volt, látszott rajta, hogy az a milf kategória, akinek már nem lehet újat mutatni. Bátyám szólt be értem hátra az irodába:
- Főnök, ügyfél jött.
A munka közben főnöknek hívott, de ha valamit el akart érni, vagy kérni akart valamit, akkor bátyus, bratyó, bruder volt a szavajárása.
Amikor kimentem, a nő az öcsém mellett állt, és érdeklődve nézte, ahogy éppen visszacsavarozza egy pianínó fedelét.
Bemutatkozott, ...-né Klárának hívják.
Elmondta, hogy neki is egy hasonló pianínója van, amit be kellene hangolni és átnézni, rendben van-e. El szeretné adni, mert hogy már nem használják, és csak foglalja a helyet.
Megbeszéltük, hogy másnap elküldöm érte a szállítót, az ilyen darabokat csak spéci cég tudja hozni-vinni.
Amikor elment, az öcsém odafordult hozzám:
- Tudod, ki volt ez? a XX - és itt mondott egy nevet - felesége.
- A jazz zenészé? De az már legalább nyolcvan éves
- Aha - válaszolta az öcsém. Ő ismert minden magyar és külföldi zenészt a műfajban.
De láttam, hogy máson járt az esze.
- Hú, bratyó, mit tudnék ezzel a csajjal csinálni...
- Semmit, csezdmeg, ez nem foglalkozik ilyenekkel, mint amilyenek mi vagyunk.

Mit mondjak, tévedtem.

Másnap a pianínó ott landolt a műhelyben. Egy hét múlva, amikor elkészültünk vele, felhívtam Klárát. Mondtam neki, hogy 3 nap múlva, hétfőn tudnánk a szállítóval visszavitetni a darabot.
Kiderült, hogy akkor el kell utaznia Ausztriába, nem lesz itthon. De én szerettem volna megszabadulni már a hangszertől, igencsak útban volt.
- Figyelj főnök, vigyük el a furgonnal, most mi van azzal, be tudjuk rakni hozzájuk mi ketten is...
Az öcsémnek igaza volt, visszahívtam a nőt, hogy másnap délután elvinnénk. Rendben van, mondta, délután 3 óra körül vár minket.
Így is történt. Nagy nehezen beraktuk azt a rohadt nehéz dögöt a kocsiba. A budai oldal egyik meredek utcájába kellett vinni. Ott is igencsak megszenvedtünk vele, mert a ház felső szintjére kellett felvinni, ott volt a nappali, gyönyörű erkéllyel, kilátással.
Amikor letettük, felnyitottam a tetejét, megmutogattam neki a javított dolgokat, közben Zsolt még igazgatott rajta. Láttam, hogy a nő nem én rám figyel, sokkal inkább az öcsémet, ahogy a nagy lapát tenyerével a csavarokat húzogatja.
- Elnézést, lent hagytam a számlát, meg a garancialevelet - szóltam. - Lemegyek érte a kocsihoz.
Amikor leértem, megszólalt a telefonom. Egy másik ügyfél hívott fel, legalább tíz percig dumált, alig tudtam megszabadulni tőle.
Amikor visszaértem a papírokkal, megdöbbentem a látványtól: a csaj az öcsém előtt térdelt, semmi más nem volt rajta, csak egy fekete bugyi és egy melltartó. Az öcsém pedig egy szál alsógatyában állt előtte, és a tarkóját simogatta. A nő elbűvölve nézte az öcsém nadrágját, amit a méretes farka már igencsak kitöltött.
- Bocs... azt hiszem, várok odakint - bukott ki belőlem.
- Gyere csak - szólt Klári. - Nem is mondtad, hogy ti testvérek vagytok...

Nem tudtam mit tegyek. Az ember mindig szeretne egy édeshármasban részt venni, de mondjuk inkább a két nős felállásnak lennék híve. Ilyen helyzetben még sose voltam, főleg nem az öcsémmel. Láttam, hogy ő igencsak élvezi, mert ebben a pillanatban a farka kipattant a nadrágjából, és a nő a látványra csak ennyit tudott mondani:
- Aztaaaa...
Zsolt odafordult hozzám:
- Gyere, Klári is akarja.
Megdöbbenten néztem rájuk. Az öcsém az alatt a tíz perc alatt, amíg én lent voltam, nem csak levetkőztette a csajt, és letérdepeltette maga elé, de azt is ledumálta vele, hogy hármasban csináljuk...
Nem vagyok semmi jónak az elrontója. Egy pillanat alatt én is alsónadrágban voltam, odaálltam Klári mellé. Odafordult hozzám, kibontotta a farkamat a nadrágból. Az enyém az a jó magyar átlagos méret, felállva sem nagyobb 13-14 centinél.
Klári mindkét kezében egy-egy faszt fogott, felpillantott öcsémre, és azt mondta:
- Nézd el nekem, hogy nem kapom be a farkadat, de ez hatalmas... ekkorát még nem láttam, nem tudom, mi lenne.
És odafordult hozzám:
- Tégedet szívesen leszopnálak... ha közben az öcséd megbaszna...
Egyszerre vágtuk rá:
- Oké...
Klári odahúzott az kanapéhoz, leültetett a szélére, elém térdelt, és elkezdett játszani a farkammal. Igencsak uralkodó szerepet játszott a szexben, mert rászólt az öcsémre:
- Te pedig nyaljál...
Öcsémnek se kellett kétszer mondani. A térdeplő nő alá feküdt, Klári levette magáról lassan a bugyit, a melltartót. Gyönyörű, feszes mellei voltak, nem tudtam megállni, hogy ne simogassam meg őket. Tetszett neki, s közben szétterpesztett combokkal ráereszkedett az öcsém szájára. Ő úgy elkezdte nyalni a pináját, mint akik ezer éve együtt csinálják már.
Klári ekkor ráhajolt a farkamra, lassan fel-alá járatta az ajkait, isteni finom, puha szája, mint valami párna úgy fogta körül a makkomat. Ahogy öcsém nyalta a csiklóját, kis idő múlva a teste meg-megrázkódott, de közben rendületlenül játszott a faszommal.
Legalább negyedóráig voltunk így, amikor felemelte a fejét, és leszállt öcsém arcáról, és csak ennyit mondott:
- Basszál meg...
Öcsém feltérdelt, megláttam meredező hosszú és hozzá kellően vastag farkát, Klári is elbűvölte nézte. Közben én az ő a nedves pináját bámultam, szép, fazonra nyírt punciszőrét. Igazán szép látvány volt. Feltérdelt, a seggét hátranyomta, és becsukott szemmel várta, hogy felnyársalják.
Most láttam először öcsémet baszni - egyáltalán most volt életemben először az, hogy élőben dugást láthattam. És attól, hogy részt is vehettem benne, az én farkam is az égnek meredve állt. Klári szépen lassan, szinte alig csak megérintve játszott a makkommal és a golyóimmal.
Zsolt odatette a farkát a bejárathoz és amikor vastag makkja szétfeszítette a pináját, Klári szeme kikerekedett. Azt hittem, tiltakozni fog, de nem. Láttam, hogy az öcsém lassan nyomja be neki a méretes darabot. Klári pedig lehunyta szemét, az arcán pedig széles mosoly terjed el. Nem akartam hinni a szememnek: az öcsém tövig berakta neki, s ő tövig magába fogadta.
Zsolt megállt, amikor végig bent volt, és megszólalt:
- Jó...?
- Igen... isteni - volt a válasz
Az öcsém ekkor megmarkolta a nő csípőjét, és szép lassú, hosszú mozdulatokkal elkezdte baszni. Minden egyes befelé tolásnál Klári teste megfeszült, látni lehetett rajta, hogy nagyon élvezi azt, hogy egy ekkora farok tölti ki. A szemét becsukta, ráhajolt a farkamra, és elkezdte szívni. Közben a kezével igyekezett húzogatni a bőrt, de megállítottam - nem akartam még túl hamar elmenni, élvezni akartam a látványt. Egy igazi, élő pornófilm, azért nem semmi.
Öcsém továbbra is lassú mozdulatokkal baszta a nő pináját, akin lehetett látni, hogy kezd megindulni a csúcsra... kezével elengedte a farkamat, már csak a szájával tapadt rá, de közben egyre jobban lihegett. Öcsém elkezdte gyorsítani a tempót, amire Klári azzal reagált, hogy még feljebb nyomta a seggét, hogy még jobban magába tudja fogadni az édes, hatalmas faszt. Közben felemelte e fejét a farkamról, már nem tudott arra figyelni - a baszás lekötötte minden figyelmét.
Én sem akartam azonban lemaradni, elkezdtem verni a faszomat. A makkom közvetlenül Klári arca előtt ágaskodott. Egyszer csak Klári teste elkezdett remegni. Először a feneke, a csípője, majd ez a remegés az egész testére átterjedt.
Az öcsém is érezte ezt, becsukta a szemét, még jobban megmarkolta a nő csípőjét, és hatalmasakat lökött rajta.
- Mindjárt elélvezek... kivegyem? - szólalt meg.
- Nehogy - válaszolta Klári... basszál meg... élvezz belém....
Öcsém erre még vadabbul kezdte tömni.
Az orgazmus őt érte előbb: megfeszült a teste, tövig benyomta a faszát, és elkezdett rázkódni. eltorzult az arca és hörögni kezdett. Tudtam, hogy most kezd belespriccelni a nő testébe, már láttam párszor elélvezni.
Ettől a megfeszüléstől Klárit is elöntötte az orgazmus. A teste hatalmasat rándult, ha lehet, még jobban rácsúszott az öcsém faszára, és sorozatos sikolyok hagyták el a torkát. Az arcán valami földöntúli élvezet terjedt el. Becsukta a szemét, és csak rázkódott, rázkódott.
Ezt már én sem bírtam tovább. A markomat egyre gyorsabban húzogattam a faszomon, és éreztem, hogy vastag sugárban lő ki a geci a farkamból. Klára abban a pillanatban ráhajolt, és a következő adagokat már ő szívta ki a makkomból.
A kezemet a fejére tettem, és legalább öt-hat lövést engedtem bele a szájába. Ő közben még mindig remegett, a szájából az ondómat ráeresztette a farkamra, ami vastagon csorgott le. Én szinte üvöltöttem a gyönyörtől.
- Fiúk, az nagyon jó volt - szólt Klári percek múlva, mikor az öcsém farka még mindig benne volt.
- Hú, édes - szólt az öcsém - csodálatos voltál.
Tényleg az volt. De basszus, miért édesnek szólítja? - gondoltam. Ezt hogy a fenében csinálja?
Öcsém lassan kihúzta a farkát, ami még akkor se konyult igazán le. Abban a pillanatban, amikor kivette, Klári sóhajtott egy nagyot... és hallottam azt a kis finom cuppanást is, amikor egy farok kijön a pinából, és a geci utána folyik.
Mindhárman ledőltünk a kanapéra, Klári közöttünk ült. Kezével még mindig a farkunkat simogatta - de főleg az öcsémére koncentrált. Nagyon hálás volt. Én is, mert igencsak profi módon szopott le.
- Drágáim, nekem egy óra múlva jelenésem van a belvárosban. Csodás volt veletek, és remélem, hogy még ugyanígy tudunk majd játszani, de most el kell köszönnöm.

Egy szál köntösben kísért ki minket. Én kaptam két puszit az arcomra, de öcsém az ajtóban kapott még egy csókot.

Hazafelé én vezettem a furgont, elég sokáig nem szóltunk egy szó sem. Ez volt az első alkalom, hogy ketten keféltünk meg egyszerre egy nőt, ezt fel kellett még dolgozni.
Már majdnem hazaértünk, amikor öcsém megszólalt:
- Láttad, hogy lesmárolt? - kérdezte.
- Ja - válaszoltam nevetve -, de azt ugye tudod, hogy előtte az én farkam volt a szájában...?
Zsolt arcáról lefagyott a mosolyt. Percekig hallgatott, aztán ő kezdett el röhögni:
- Te főnök, azt meg te tudod, ugye, hogy a csaj elfelejtett kifizetni bennünket?
- Hú, bazdmeg... - ekkor nekem ment el a jókedvem. - tényleg...
Megrándítottam a vállamat
- Nem baj, öcsém... szó szerint elbasztunk negyvenezer forintot.
Zsolt belecsapott a tenyerembe:
- Ez már igaz... de megérte...
Hogy mennyire megérte, azt majd ő meséli el.


Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (47)        Nem tetszik (7)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:






Ezt a szex történetet 8507 X olvasták el.