Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Gumi nélkül azonnal

Beküldő:pisa sasa

Egy nap megbeszéltem egy ismerősömmel hogy összefutunk. A végén át mentem hozzá filmezni. Be rakta a filmet de nem igazán emlékszem rá mivel ki jelentette, hogy ő mindig boxerban filmezik és ha engem nem zavar akkor most is úgy fog. Mondtam hogy oké miért ne.
Dénesnek hívták mellesleg, 18-19 éves és magas barna hajú barna szemű. Dénes végül megkérdezte hozzám bújhat e mert bújós kedvében van.
-Persze gyere csak. mondtam neki.
Oda bújt majd egy idő után éreztem a combomnál hogy a farka kezd felébredni. Rá is kérdeztem.
-Ez most komoly? zavarban is voltam de vicces is volt.
-Nem tehetek róla. Pasiból vagyok.
Majd megcsókolt. És elkezdte puszilgatni a nyakam miközben a combom simogatta. Egyik kezével a mellem kezdte markokászni miközben a nedvesedő puncim simogatta gatyán keresztül (vékony cicanadrágba és tanga). Neki is fel tűnt.
-Látom tetszik amit csinálok, nem? mormolta a melleim között. Elkezdte nyalogatni, szívogatni és szopogatni a mellbimbómat. Picit végig karistolta a fogával az érzékeny és kemény bimbóm. Én sem bírtam tovább és rámarkoltam boxeren keresztül a merev farkára. A hirtelen érzéstől fel is nyőgött. Keményen megcsókolt és elkezdett vetkőztetni. Már csak egy tanga volt rajtam ami teljesen nedves volt. Mellemtől végig csókolgatott lefelé majd le húzta a Tangám és adott egy puszit a selymes,nedves,puha puncimra. Majd váratlanul mélyen bele nyalt a puncimba amitől fel nyögtem. Bevallom jó érzés volt mert kicsit ki voltam éhezve. Jó alaposan ki nyalta a kis puncimat míg el nem élveztem.
-Háláld meg. suttogta a fülembe és adott egy csókot.
Fel térdeltettem és Megfogtam a még merev farkát. Elkezdtem kicsit verni majd adtam rá egy ártatlan puszikát. Utána a tövétől a hegyéig végig nyaltam a rúdját. Nyalogattam kicsit a makkját is miközben egyik kézzel vertem a másikkal a golyóit masszíroztam. Bekaptam a farkát és elkezdtem szopni és szívni. Ő finomat Megfogta a fejem és elkezdte dugni a szám. Majd bele élvezett, ha akartam se tudtam volna kiköpni. Simogatott még kicsit aztán újra állt neki.
-Nincs gumim súgta.
- Akkor nincs szex sem. válaszoltam.
-Kérlek!! Nem élvezek beléd, kihúzom előtte jó? próbált győzködni.
-Nem! Nem kell semmi véletlen.
- Akkor csak had simogassam meg vele a puncid jó??
-Nem tudom. Az előváladékodtól is véletlen be eshet...én meg nagyon termékeny vagyok örökletesen. hezitáltam.
- De én meg nehezen termékenyítek meg mást szóval ne félj nem lesz semmi baj. Csak egy kicsit! Kérlek! Ha nem tetszik abba hagyom jó? mondta lihegve.
-Jó legyen. eggyeztem bele.
Megfogta a kemény farkát és nedves puncimhoz illesztette. Elkezdte a farkával simogatni a csiklómat és a lyukam. Annyira fantasztikus érzés volt. Végig simította a farkát a puncimon és annyira élveztem, hogy azt mondtam neki..
-Egy kicsit berakhatod.. De csak egy kicsit! Csak a makkod. Jó?
-Jó. megcsókolt majd egy picit berakta a farkát. Egyszerre nyögtünk fel. Nem tudom le írni milyen mámorító érzés volt ahogy a csupasz farka a puncimba méllyed kicsit. És picit beljebb tolta.
-Ne! mondtam erőtlenül.
-De tudom hogy tetszik, tudom hogy akarod. Bízz bennem. Kérlek! mondta miközben icipicit beljebb tolta a farkát szűk kis puncimba.
-Oké. leheltem.
Nem is kellett több, egy hirtelen mozdulattal tövig nyomta. Mámorító érzés. Teljesen megrészegített az ahogy gumi nélkül a húsvér farkát tövig belém nyomja. Keményen dugta a szűk puncim. Mikor érezte,hogy közel van kivette és a puncimra meg a hasamra lőtte forró gecijét. És vele együtt én is el élveztem. Valamit Ernő hozott belőllem így kB 5 perc után nyúltam a farka után. Kemény lett és most kutya pózban csináltuk. Rá markolt a seggemre és meg fogta a copfom. Keményen kefélte a puncim és húzta a hajam. Az nap kB 5-6x csináltuk mire mondta hogy teljesen kifacsaródott és már fáj a farka. Xd így inkább hagytam pihenni, nekem úgy is mennem kellett. De ez egy jó nap volt. Persze utána jött az izgulás, nehogy be csússzon még is valami. De hálisten nem volt semmi.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (48)        Nem tetszik (21)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2018-09-12 13:11:50
Géza
Jó a történet csak ha 2 aktus közben nem ment el vizelni és nem lettél terhes akkor tényleg nehezen ejt teherbe valakit.


Ezt a szex történetet 13241 X olvasták el.