Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


3an párban

Beküldő:Szabi24

18 éves voltam amikor a kiszemelt lányt Barbit végre randira hívtam. Kikönyörögtem apámtól az autót hétvégére, hogy még jobb legyen a találkozó. Eljött a szombat negyed órával előbb ott voltam a ház előtt úgy beszéltük meg, hogy lent találkozunk. Már vagy fél órája vártam mikor felhívtam, hogy ugye nem felejtett el csak sokáig tart a készülődés. Sajnos nem készülődött, hanem a barátnőjét vígasztalta akivel aznap szakított a pasija. Azt mondta majd meghálálja, de most inkább a barátnőjével foglalkozna. Nem vagyok valami meghátráló típus, elmentem egy üveg borért és felhívtam a kapuból, hogy engedjen be hoztam valamit aminek mind a ketten örülnének. Mikor felértem a lakásba nagyon meglepődött ő is és a barátnője is, hogy mennyire rendes vagyok így behívtak, hogy igyak velük. Mivel vezettem ezért én nem ittam viszont ők hamar megitták a bort. Aztán előkerült még egy bor. Rendesen becsiccsentettek és a barátnője a nagy vihogásba lesmárolta Barbit akivel azon az estén én akartam csókolozni. Annyira meglepődtem, hogy szólni se tudtam ahogy Barbi sem. Aztán odafordult hozzám a csaj és engem is megcsókolt. Közben pedig lassan elkezdte simogatni az akkora már keményen megduzzadt farkamat. A következő pillanatban már le is húzták rólam a nadrágot és együtt nyalogatták a heréimet. Barbi lassan levetkőztette a barátnőjét miközben az bőnyállal szopta a farkamat. Barbi odahajolt hozzám megcsókolt és hátra döntött majd rám ült és nyalni kezdtem. Közben éreztem, hogy a barátnője helyet csinál magának és felpattant a nyeregbe. Éreztem, ahogy Barbi lassan a csúcsra ér majd hatalmas nyögések kíséretében elélvezett. Lassan leszállt rólam, a barátnője lefektette és misszionáriusban elkezdtem lassan majd egyre keményebben tolni bele az akkora már igencsak duzzadt farkam. A barátnője az arcára ült, engem pedig odahúzott a melléhez és elkezdtem nyalogatni. A kemény bimbója annyira izgató volt, hogy beleharapta nagyon gyengéden, ez annyira tetszett neki, hogy még jobban az arcomba nyomta a mellét és azt mondta harapjam. Nem kellett kétszer mondani, úgy haraptam mint még soha semmit. Mikor már éreztem, hogy közeleg nekem is a vég, kijöttem Barbiból letérdeltettem a lányokat és mondtam nekik, hogy az arcukra akarok élvezni. Ekkor a barátnője mélytorkosan elkezdett szopni, Barbi száját pedig a heréimhez nyomta, mikor éreztem, hogy itt az idő szóltam, de ekkor a barátnője rám nézett és tövig betolta a farkam. Ez volt számomra a vég. A következő pillanatban már azt láttam ahogy a gecimet csöpögteti át Barbi szájába. Leültem az ágyra, Barbi mellém ült és elkezdtünk csókolózni, a barátnője pedig hol őt nyalta hol az én farkamat szopta amitől hamar izgalomba jöttem újra. Ekkora a fenekét felém fordítva , azt mondtam menjek be és közben erőteljesen fenekeljük el. Barbi úgy elfenekelte, hogy kivörösödött a bőre. Mikor megint közel kerültem Barbi mögém jött és átkarolva megfogta a barátnője derekát és még erőteljesebben rángatni kezdte. Újra elélveztem, és éreztem ahogy Barbi barátnője is elélvezett majd az ágyon elterült. Teljesen kimerült állapotban öltöztem fel, Barbi kikísért az ajtóban megcsókolt és azt mondta ezt a randit megismételhetnénk még egyszer.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (20)        Nem tetszik (0)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:






Ezt a szex történetet 4675 X olvasták el.