Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Anyám megb..zva, nővérem megb..zva 1. rész

Beküldő:Bogyó

Talán három vagy négy hét telt azóta, hogy a nővérem rajtakapott, hogy meglestem anyáékat, ahogy dugnak. Nem is dugtak, hanem a barátja kinyalta anyut, miközben kiverte a farkát.
Orsi kiszúrta, hogy ott voltam az ajtó előtt, és azt is, hogy utána kivertem magamnak a farkamat. Amilyen szemét, megzsarolt, hogy elmondja anyunak, ha ezután nem nyalom ki őt. Először persze ellenkeztem, de elmagyarázta, hogy nekem is jó lesz, ha megtanít nyalni, és ha nem teszem meg, beköp.
Végül is igaza volt. Jó volt, tényleg megtanított, hogyan csináljam, és ami a lényeg: a végén elszólta magát, hogy anyuval is szokták ezt csinálni. Innentől aztán én zsarolhattam őt, azt mondtam neki, hogy elmondom anyunak, hogy tudom, hacsak le nem szop engem. Azóta már vagy háromszor-négyszer megtette, istenien csinálta. Jó volt fogni a fejét, simogatni a tarkóját, miközben kiszívott belőlem minden anyagot. Utána persze én is mindig kinyaltam őt, ami igencsak tetszett neki.
De már jó lett volna dugni is vele.

Egyik este már feküdtem az ágyamban, amikor benyitott.
- Gyere - súgta. - Anyuék dugnak.
Halkan lementünk a szobából a nappaliba, és már a lépcsőről láttuk, hogy anyáék vadul kefélnek a kanapén. Valószínűleg nem számítottak arra, hogy mi is otthon vagyunk. Anya térdelt a kanapén, a háttámlájára támaszkodva, Ferkó, pedig keményen döngette hátulról. Anyu remegett, lihegett, látszott rajta, hogy nagyon élvezi, ahogy a pasija bassza.
Éreztem, hogy feláll a farkam, és láttam a nővérem, hogy igencsak felizgult ő is. Pár perc múlva anyám teste megfeszült, a fejét hátravetette, és egy nagyon sikoltva elkezdett élvezni. Rázkódott az egész teste, és csak nyögni tudott. Ugyanakkor Ferkó is elsült. Megmarkolta anya fenekét és tövig a farkára húzta, és nagyokat lökve lőtte bele a spermáját anyuba.
Akkora már a nővérem is készen volt. Megfogta a kezemet, odatette a bugyijához, amin éreztem, hogy teljesen át van ázva.
- Gyere, kefélj meg - suttogta.
Bementünk a szobájába. Ahogy beléptünk, nekiestem, elkezdtem tapperolni, fogdosni. Felhúztam a pólóját és számba akartam venni a mellbimbóját, de ő leállított.
- Várjál, megtanítalak baszni.
- Jó, már alig várom.
Az ágyára lökött, és mielőtt bármi szóltam volna, lehúzta a nadrágomat és rábukott a farkamra. Ezt más ismertem, tudtam, mi lesz a vége.
- Várj, ne csináld, el fog sülni a farkam.
Egy pillanatra abbahagyta a szopást.
- Tudom, azt akarom.
- De akkor... - nem volt időm befejezni a mondatot, az előző látványtól, ahogyan anyuék basztak, a hatásos szívástól hatalmas adag spermát lőttem a szájába.
- Úúúú - csak ennyit tudtam mondani.
Mikor lenyelte, megszólalt végre
- Jó volt?
- Naná, hogy jó volt, de miért csináltad? Azt mondtad, megtanítasz dugni. És ha most már nem fog felállni a farkam?
- A te farkad? Attól én nem félek, öcsécském... - nevette el magát.

Mellém feküdt az ágyra.
- Figyelj. Még fiatal vagy, nem dugtál soha. Ha most betetted volna rögtön, akkor azonnal elsültél volna, és abban nekem mi a jó?
- De...
- Várj - folytatta. - Ha meg akarsz dugni egy csajt, azt úgy csináld, hogy neki is jó legyen. Ha beteszed neki s egy perc múlva elmész, ő meg nem élvezi, akkor az nemigen fog tetszeni neki, baszhatod...
- Ja... - nevettem fel.
- Két dologra kell figyelned. Az egyik, hogy neki jó legyen, a másik hogy te ne menj el túl hamar.
Közben már ledobott magáról minden ruhát. Gyönyörű teste volt, kerek mellei, fekete, bozontos pinája. Imádtam.
- Azért szoptalak le, hogy elsüljön a farkad, így ha beteszed, tovább tudod húzni a dolgot.
- Aha, akkor mindig szopassam le először?
- Dehogyis te hülye. Nem minden csaj szeret szopni, sőt a legtöbb nem szeret.
- De te igen - szakítottam félbe.
- Persze, szeretem a gecid ízét - válaszolt.
- Akkor mit csináljak? Gondoljak valami másra dugás közben?
- Már megint hülye vagy. Ha dugsz, ne másra gondolj, hanem arra, hogy dugsz. Addig, amíg nem jössz bele abba, hogy visszatartsd, akkor inkább csináld azt, ha tudod hogy dugni fogsz, verd ki előtte magadnak itthon, akkor tovább tart.
- Aha, értem.
- A másik, hogy a csajt izgasd fel, mielőtt megdugod, annyira ingereld fel, hogy már ő is akarja. És ami a lényeg: jó nedves legyen a pinája - a száraz lyukat nem tudod megdugni.
- És azt hogyan?
- Hát, lehet többféleképpen is. Vannak csajok, akik szeretik, ha olyan témáról dumálnak nekik, amitől benedvesednek. Vannak, akik még pornót is néznek veled szívesen. De legjobb, ha a kezeddel, a száddal izgatod fel.
- Kinyaljam?
- Igen, de csak mértékkel. ..
De valami nem hagyott nyugodni
- Te figyelj, te ezeket honnan tudod? Téged is dugtak meg már így?
- Persze...
Tovább faggatóztam.
- Ki? - mert azt tudtam, hogy a barátjával, Attilával nem igazán jó a szex neki - Attila?
- Á, dehogyis, az egy pöcsfej.
- Akkor ki?
- Ne akard tudni...
Gondolkozott egy pár másodpercet, aztán mégiscsak kibökte.
- Ferkó...
- Anya pasija? - kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- És anya tudja?
- Igen, nagyon élvezte...
- Ő is ott volt?
- Persze
Nem akartam hinni a fülemnek
- Mi van?
Aztán elmesélte.
- Tudod, anyával leszbiztünk, de közben hazajött Ferkó. Igencsak tetszett neki is, és beszállt. Anya is benne volt. Megtanították, hogyan lesz jó nekem is a dugás. Anya kinyalt, de csak addig, amíg nem élveztem el. Utána Ferkó félelmetesen jól megbaszott, akkorát még nem élveztem addig. Isteni jó farka van...
- És anya közben mit csinált?
- Masztizott. Ferkó nem élvezett belém, amikor én elmentem, kivette a farkát, betette anyának, és őt is megbaszta. De vele együtt már elment ő is.
- Hú - mondtam - ez nem semmi.
Orsi elvigyorogta magát. Oda tette a kezemet a puncijához, ami hihetetlenül nedves volt. Nem mondom, eddigre már nekem is állt megint keménye a farkam.
- Mondtam, ugye, hogy fel fog állni - mondta. - És látod, ilyen dolgokról beszéltünk, én is benedvesedtem.
- Akkor most?
- Akkor most nyalhatsz - mondta vigyorogva.
- Azt hittem, hogy...
- Ne kapkodj, nyugi.
És már oda is nyomta fejemet a csiklójához. Eszméletlenül meg volt keményedve, szinte ágaskodott. Elkezdtem nyalni, jól megtanított rá.
- Ez az, ez az... suttogta...
Éreztem, hogy kezd megfeszülni, tudtam, mindjárt jön az orgazmusa.
Ekkor elrántotta a fejemet a pinájáról.
- Jó, most hagyd abba. A lényeg, hogy csak addig nyald, amíg nem érzed, hogy mindjárt elélvez, de ne hagyd, hogy elmenjen.
Felhúzott magához, és csak ennyit mondott:
- Kívánom a faszodat... tedd be.
- De nem fog menni.
Nem tudtam, mit csináljak. Erre odanyúlt a pinájához, széthúzta és megmutatta a hüvelyének a bejáratát. Láttam már ilyet fotón, videón, de így élőben... egészen más volt.
- Na, hogy tetszik?
- Gyönyörű.
Két ujjával megfogta a makkomat és odaillesztette a hüvelyéhez.
- Így, most lassan nyomd be.
Elkezdtem beléhatolni. Csodálatos érzés volt, ahogy a meleg, nedves puha pinája kinyílt előtte. Nagyjából a makkom volt még csak bent, amikor megint szólt.
- Jó, most állj. Ne akard tövig benyomni elsőre. Kicsit húzd kijjebb...
Elkezdtem a csípőmmel kifelé mozogni, de mielőtt kicsusszantam volna, a lábával átkarolta a derekamat, és megállított a mozgásban.
- Jó... most megint vissza.
Újra benyomtam, ekkor már nem szólt félúton, hagyta, hogy beljebb nyomuljak. Életemben először basztam, valami csodálatos érzés volt. Nem érdekelt, hogy a nővérem az.
- Igen, ez jó... - nyögte
Majdnem tövig belé nyomtam a farkamat, amikor megint megállított.
- Jó, most megint vissza.
Követtem az utasításait. A harmadik vagy a negyedik behatolásra már tövig nyomtam neki.
- Hú... - nyögött fel - mekkora farkad van...
Megálltam, nem tudtam, mit tegyek.
- Most pedig basszál meg. Tudod, hogy kell, láttad már eleget.
Igaza volt. Elkezdtem ki-be mozogni belőle. Közben néztem az arcát. Minden befelé mozdulatra kikerekedett a szeme, láttam, élvezi, ahogy tömöm.
- Jó? - kérdeztem
- Nagyon... nagyon... - válaszolta suttogva.
- Lassabban vagy gyorsabban csináljam?
- Úgy csináld, ahogyan most csinálod, ne változtass rajta.
Vártam, hogy még mondja, hogy mit csináljak, de már nem mondott semmit, csak élvezte, ahogyan baszom. Azt hittem, hogy csak a nedves valamit fogom érezni, de nem. A pinája olyan volt, mintha valami selymes anyagba nyomtam volna be a farkamat. Minden behatolásnál éreztem, hogy a bőr hátrahúzódik a makkomról, és amikor kifelé húztam, akkor előrecsúszik rajta. Mint amikor hokiztam - csak ez ezerszer jobb olt.
- Mindjárt elélvezek - mondtam
- Állj meg egy kicsit - mondta.
Abbahagytam a kefélést. Láttam rajta, hogy most egy kicsit magához tért, újra inkább tanítani akart.
- Ha kicsit megállsz, akkor közben simogasd a csaj, hogy neki is jó legyen közben. Én például szeretem, ha ilyenkor a csiklómat is kezelésbe veszik.
Felemelkedtem egy kicsit, a hüvelykujjammal hozzáértem a csiklójához, mire összerándult a teste, becsukta a szemét és csak ennyit nyögött ki:
- Jó. Most folytathatod. Megforduljak, akarod hátulról?
- Nem. Látni akarom az arcodat, amikor elélvezel - válaszoltam. Még sose láttam az arcát nyalás közben, amikor elmegy.
- Most már basszál meg, nagyon akarom.
Folytattam, de éreztem, mindjárt elélvezek.
- Nem fogom tudni visszatartani - nyögtem.
- Nem baj, élvezz belém.
Folytattam a baszását. A csiklóját hagytam, mindkét kezemmel feltámaszkodtam, hogy erősebbeket tudjak lökni. Egyszer csak éreztem, hogy a kezével a golyóim alá nyúl, és elkezdi simogatni őket.
- Ne csináld, el fog sülni a farkam...
- Azt akarom... - válaszolt.
Egyre gyorsabban basztam. Láttam az arcán, hogy kezdi elveszíteni az önuralmát, már nem magyarázott többet.
- Basszááál meg... - sikoltotta
Éreztem, hogy jön az orgazmuson. Nem bírtam tovább visszatartani, de nem is kellett. Egyre erősebben szorított, kezdett megfeszülni a teste, és közben hangosan lihegett, nyögött. Egyszer csak megfeszült, homorított egyet, a két kezével megfogta a fenekemet és tövig húzott magába - az arca eltorzult, és egy hatalmasat sikoltott.
Ebben a pillanatban éreztem, hogy elsül a faszom - az ondóm félelmetes sebességgel száguldott végig a farkamon és lőtt bele a pinájába. Legalább öt-hat lövést eresztettem el, hörögve élveztem a hüvelyébe, miközben a teste rángatózott alattam. Éreztem, hogy az ondóm elönti a hüvelyét, amitől még síkosabb lett.
Kész voltam. Megbasztam...
Amikor ki akartam húzni a farkamat, nem engedte.
- Maradj még, maradj - suttogta csukott szemmel. - Nagyon finom volt.

Percekig feküdtünk így, amikor egyszer csak anya szólalt meg mögöttünk.
- Na drágáim, ez is megvolt...
Le akartam ugrani Orsiról, de ő szorított tovább, nem engedte ki a faszomat magából.
- Nyugi, nincs semmi baj.
Anya odaült az ágy szélére, és megsimította Orsi arcát, miközben én még mindig álló farokkal benne voltam a pinájában.
- Na, kislányom, megvolt, amit akartál?
Orsi homályos szemmel nézett anyura, és csak annyit mondott:
- Igen... és nagyon jó volt.
Ezt már nem bírtam tovább, kirántottam a farkamat és Orsi mellé feküdtem.
Látták rajtam, hogy teljesen meg vagyok zavarodva. Elkezdtek nevetni mind a ketten, és aztán elmondták, mi a helyzet.
Kiderült, hogy a nővérem rögtön azután, hogy először kinyaltam, elmondta anyunak, mi történt, és azt is, hogy tudom, hogy ők ketten szoktak nyalakodni. Így anyu azt is tudta, hogy megzsaroltam a nővéremet, hogy szopjon le. Pár alkalom után Orsi bevallotta neki, hogy nagyon szereti a farkamat, szeretné, ha végre megdugnám.
- Akkor ezek szerint nem is azért szoptál le, mert féltél, hogy elmondom anyunak, amit tudok?
- Persze, hogy nem te kis hülye - válaszolta Orsi. Én akartalak leszopni, de hagytam, hogy azt hidd, te vagy a főnök.
- Ó, baszd meg - csúszott ki a számon.
- Az is megvolt - vigyorgott Orsi. - Anyu mondta, hogy ki ne hagyjam. És tudod... isteni volt.
- De anyu - fordultam hozzá - te nem haragszol?
- Ugyan már kisfiam. Örülök neki, hogy Orsi végre talált magának valakit, aki nem csak a lelkét ápolja, de karbantartja a testét és az édes kis pinácskáját is. És égre az én kicsi fiam is nagy lett.
- Akkor nem baj?
- Persze hogy nem. És ahogy nézlek, nem is rossz választás - mutatott a szemével a farkamra.
De ez már egy másik történet.


Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (105)        Nem tetszik (9)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2018-09-08 09:50:37
somebodyyy000777
nagyon jo sztori...folytasd nyugodtan...varom mi hamarabb

2018-09-22 22:53:02
józsef
izgalmas dugás volt


Ezt a szex történetet 17664 X olvasták el.