Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Undok hölgy

Beküldő:Picsa baszó lőcs

A minap történt az eset: Az éjjeli buszra járatra szálltam hazafelé, mikor is útközben lerohadt a busz. Lekellet szállni mindenkinek és a következő éjszakai buszt kellett megvárni. A megállóban ahol vártam a másik buszt, állt mellettem egy nyugdíjas korú hölgy. Lapos körömcipő, fekete szoknya, csipkés blúz és csipkés mellényszerűség volt rajta. Sötétbarna, rövid haj. Megkímélt szép kezei voltak. Nem úgy nézett ki mintha valaha is fizikai munkát végzett volna. Szigorú, de korához képest szép arca volt. A melltartója kisebb lehetett egy mérettel a kelleténél, mert a mellei középen kibuggyantak belőle. Beszédbe elegyedtünk. Közben folyton a melleit bámultam. Észre vehette, mert a csipkés mellényét összegombolta. Közben megjött a busz. Felültünk. Én egy kettes ülésre ültem, foglaltam neki helyet. Mellém ült. Próbáltam neki szépeket mondani, hogy szépek a kezei, meg hogy kedves hölgy./Nem volt az/Egy-két mosolyon túl más pozitív reakciót nem kaptam tőle. Hiába kezdem egy témába, nem nagyon lehetett vele beszélgetni hosszasabban. Állt a faszom tőle, majd kilyukasztotta gatyámat. Nem tudom, de biztos észre vette, mert néhányszor rápillantott és unottan vette a reakciómat tudomásul - Na itt lekel szállnom fiatalember. Viszont látásra!...Nem próbálkoztam nála, hagytam hagy menjen. Éreztem, hogy még találkozunk. Úgy is lett. Másnap éjjel megint találkoztam vele a buszmegállóba - Kezét csókolom!...köszöntöttem - Jó estét fiatalember fogatta az üdvözlésemet kicsiny mosollyal. Most is kis lapos körömcipő, szürke, fekete pöttyös nadrág, szép fehér blúz, és fekete mellény volt rajta. A mellei ugyan csak kibuggyantak a melltartóból. Próbáltam kommunikálni vele, de még nehezebb volt vele mint előző nap. Mikor megjött a busz felszálltunk. kettes ülés ablak felőli oldalára ült, helyet hagyva nekem is, hogy üljek mellé. Próbáltam udvarolni neki - Ó istenem, ma még csinosabbnak tetszik lenni mint tegnap mondtam neki mosolyogva - Óhh, köszönöm mondta nem igazán biztató stílusban. Nem tudom miért de most is állt a faszom tőle, felakartam húzni a farkamra. Közeledtünk ahoz a megállóhoz ahol előző nap is leszállt Na itt leszállok fiatalember, viszont látásra, minden jót én halkan köszöntem neki. Leszállt, de én is. Elindult egy másik megállóhoz. Követtem. Mikor megérkezett a megállóba, megállt. Odamentem hozzá és megszólítottam - Ne tessék már haragudni, de hagy kérdezzem meg, hogy hazakísérhetem-e végig udvarias és kedves próbáltam vele lenni - Nem-nem fiatal ember! Félre értette a szituációt. Sajnálom, hogy emiatt leszállt a buszról, de nem - Szerintem nem értettem félre semmit mondtam neki kissé csalódottan és átmentem a túloldalra. Láttam, hogy megjött a busza Na az ember kedves és máris kikosarazzák gondoltam magamban. Elment a busz és látom, hogy ő meg ott maradt, nem szállt fel fel a buszra. Elindult felém Juj ebből még lehet valami gondoltam izgatottan. Máris vissza vette az álló pozícióját a farkam. Lassan odajött hozzám - Ne haragudjon fiatalember, hogy undok voltam magával, csak annyi rossz történhet az emberrel éjjel Mondta tényleg megbánón - Hölgyem! Én tényleg a legjobb szándékkal közeledtem mamácskához, tudván, hogy egyedül nem jó hazamenni éjjel és én csak védelmező szándékkal szerettem volna hazakísérni próbáltam meggyőzni,sikerült - Jól van fiatalember, rendben van. Kísérjen haza Vissza mentünk a buszmegállóba. A kijelző szerint 27perc múlva jön csak a busz - Jaj de sokat kell állni míg megjön mondta kicsit fáradtan. Én meg rögtön kaptam az alkalmon és mondtam neki - Addig keressünk egy közeli padot és üljünk le!/A megállóban ugyan is nem volt ahová leülhettünk volna/ - Jól van fiatalember csak nézzük az időt is, nehogy lekéssük az utolsó buszt és ránézett az órájára - Na akkor menjünk Onnantól próbáltam én irányítani az eseményeket. Kb 300méterre volt egy park és ott tiszta padok sorakoztak. Éjjel már senki sem volt ott. Próbáltam egy sötétebbik részhez vezetni - Ez tiszta a többi nem biztos mondtam neki határozottan. Leültünk. Én továbbra is a melleit bámultam. Ugyan lötyögött a melltartóban, de ahoz képest tekintélyes méretekkel rendelkezett - Van férje drága?...egyből próbáltam bevezetni a témát - Van fiatalember, már nem vagyunk jóban. Próbálok minél kevesebbet lenni otthon mondta szomorkásan - Az nagyon nem jó ha az ember nincs nyugodt légkörben a saját lakásában Próbáltam együtt érzőnek tűnni, hogy a bizalmába férkőzzek. Arról nem is beszélve, hogy szorított az idő is, hogy mire megjön a busz addigra már a bugyijában legyek. Közben rá-rá pillantott a gatyámból duzzadó sátorra - Tetszik?...kérdeztem tőle finoman, nem tudtam mi lesz a reakciója. Nem mondott semmit csak tovább nézte a sártat. Felálltam és elé álltam. Toltam volna le a nadrágom, erre - Ne-ne! Ne mutogassa itt nekem Mondta tiltakozóan, szigorú tekintettel. Én meg nem voltam rest és letoltam előtte a gatyám. Meredt felé a 20cm-es zászlórúd. Nézte szigorú tekintettel. Én meg csak mosolyogtam rá - Tessék nyugodtan megfogni! Próbáltam biztatni, hogy történjen már valami - Férjes asszony vagyok fiatalember. Úgyhogy nem fogom egy parkban fogdosni senki péniszét mondta határozott tónusban, de engem nem tudott eltántorítani - Csak egy kicsit tessék megfogni, nincs abban semmi Undok arccal nézett rám, majd a farkamra. Gyöngéden megfogta, de csak új-beggyel, nem fogta marokra. Piciket, gyöngéden húzogatott rajta. Aztán oldalra nyomta gyöngéden a farkam, már amennyire engedte a merevedés. Nézte a méretet. Nem tudtam kivenni a tekintetéből, hogy mit gondol - Tetszik? kérdeztem tőle, hátha valami pozitív bólogatás, reakció lesz belőle, de semmi. Csak tovább, finomat mozgatta a bőrt a szerszámon. Megelégeltem, meg az idő is fogyóban volt. A hóna alá nyúltam és felállítottam - Tessék megmutatni a pináját!...mondtam neki halkan - Mit képzel rólam fiatalember?...mondta felháborodva - Csak látni akarom, semmi több...Megint csak azzal az undok arccal nézett rám. Körbe nézett, majd kezdte kigombolni a szürke, fekete pöttyös nadrágját - De tudja, hogy én nem vagyok olyan - Persze-persze, nem is gondoltam olyat hölgyem Majd combközépig letolta a nadrágját. Egyszerű, de szép fehér bugyi volt rajta. A pinája formáját kiadta - A bugyiját én húztam félre. Közben körbenézett. A kezével fogta a bugyiját - Szép pinája volt, épphogy kevés szőrzettel és kevés ránccal. Adtam rá egy puszit. Nagyon tetszett. Felálltam, fogtam a jobb kezét és rátettem a farkamra. Gyöngéden simogatni kezdte. Én meg odanyúltam a pinájához és félre húzva a bugyiját birizgáltam - Héé! Nem!...és elhúzta a picsáját. Újbeggyel megfogta a farkam és gyöngéden húzogatta. Visszanyúltam a pinájához, amire megfogta a karomat. A kezemmel attól még tudtam simogatni a pináját a bugyiján keresztül. Aztán elengedte a karomat én meg szabadabban kotorásztam a bugyijában. Finom meleg és nedves. Elé guggoltam és lehúztam bugyiját, most már engedte. Puszilgatni kezdtem a pináját. Tetszett neki. Megfogta a fejemet gyöngéden és szép kis ujjaival beletúrt a hajamba. Cuppanós puszikat adtam a pinájára. Majd felálltam és megfordítottam, hogy seggét puszilgassam. Halk zihálással adta tudtomra, hogy jó neki. Feltérdeltettem a padra és tovább puszilgattam a fenekét, pináját nyalogattam. Kitolta fenekét, hogy mindenhova elérjen a nyelvem. Puszilgattam, simogattam. Kinyílott jó tágra a pinája. Majd felálltam és a farkam odaillesztettem a nedves pinájához. Finoman kezdtem benyomni neki. Egy szót sem szólt. Csak a felét, háromnegyedét nyomtam be. Kicsiket és lassan mozogtam benne. Jó tág pina volt, nekem való. közben hallottam, hogy megjött a busz. Jaj, de örültem neki, hogy még előtte benne vagyok a pinájában. A Hölgy kevésbé, mert egy szájcuppantással tudtomra adta, hogy kár a buszért - Ez a busz is elment mondtam cinikusan - Nem vicces fiatalember. Hogy megyek haza innen?...kérdezte szemrehányón. Nem szóltam semmit csak finoman keféltem, egyre hosszabban mozogtam benne. Fénylett a farkam a pinanedvtől. Aztán finoman benyomtam neki teljesen tövig. Halkat szisszent, majd cuppantott a szájával, nem tetszését kinyilvánítva. Aztán majdnem teljesen kihúztam belőle, csak a makk maradt a szeméremajkak fogságában és vissza háromnegyedig. Majd gyorsítani kezdtem a tempón. Közben simogattam, vakarásztam a fenekét. Libabőrös lett a szép feneke. Tetszett neki. Halk nyüzsögéssel élvezte. Megálltam a mozgással. Amire ő kezdett rácsusszanni a farkamra. Csak figyeltem, hagytam, úgy csinálja ahogy jó neki. Egyre aktívabban mozgott a farkamon. Néha tövig nyomta farkamra szép fenekét. Nekem is nagyon tetszett, főleg a látvány, hogy egy undok hölgy milyen szépen csúszkál a farkamon Egy halkabb nyögés után abbahagyta csúszkálást. Megremegett a feneke, lábai és az egész teste is. Picit fújtatott. Úgy maradt, várta, hogy kezdjek benne mozogni. Jó hosszasan ahogy ő is csinálta csúszkáltam benne. Nagyon jó volt. Majd egy kicsit erősebben megfogtam a derekát és ütközésig nyomtam be neki - Isteni pinája van drága!...erősebben kezdtem baszni, most már úgy sem siet, de túl sokáig sem akartam gyapálni, így próbáltam sietni. Arról nem beszélve, hogy még egy menetet akartam. Ment a szekér rendesen, majd megnézte az óráját - Elérjük az éjszakai járatot fiatalember?...kérdezte kicsit cinikusan - Nem és mozogtam tovább benne. Közeledtem csúcshoz úgyhogy azon is agyalnom kellett, hogy mi lesz a jobb. Beleengedem vagy rá a hátára, a fekete mellénykéjére. Az előző verzió nyert. Löktem még néhányat és máris jött az anyag. Tövig bent hagytam a farkam amíg geci kilövell. Óvatosan kihúztam belőle a dagadt farkam - Kész van fiatalember?...kérdezte kíváncsian?...- Kész de mindjárt folytatom Húú! Azt a !...mondta, felkészülve a következő menetre. Vissza nyomtam farkam és mozogtam benne intenzíven. Erre megszólalt - Várjon!...de én tovább basztam - Áj, álljon le!...erőteljesen parancsolt rám. Leálltam. Ő kezdett csúszkálni a farkamon. Szépen szopta a farkam a pinájával. Teljesen rátolta magát a farkam tövéig majd le egészen a makk gallérjáig. Majd vissza, és így tovább. Lassan érzéssel csinálta. Mivel gecivel volt tömve a tág pinája, így mikor a farkam tövénél járt kicsit röfizett a pinája, az-az a fölösleges levegőt mikor a farkam kinyomta belőle halk, diszkrét röfögést hallatott magából. Viszont utánpótlás mindig lett, mert a makkom mellett mindig szipkázott be levegőt a pinája. Nagyon izgató volt, talán eddigi legjobb pinával volt dolgom. Bár az is igaz, hogy egy-két esettől eltekintve, mindig az aktuális a legjobb. Na szóval ott tartottam, hogy cuppogott a farkamon. Halk nyöszörgéssel ellátott kúrás volt ez. Nem mozogtam egy kicsit sem. A fenekét simogattam csak. Aztán elkezdett picit gyorsítani a tempón. Isteni finoman szopogatta farkam a pinája. Majd megállt a mozgással, mikor a farkam tövénél járt és úgy maradt. Éreztem, hogy többször összehúzódik a pinája a farkamon - Áááhhh! Júhhh majd fújtatott egy párat és elalélt a farkamon. Alig bírta magát tartani a padon, úgy elfáradt. Én meg megtartottam a valagát a kőkemény dákómmal. Megmarkoltam a seggét és tövig bevertem neki - Jaaaj! Fiatalember! Nem bírom mondta fáradt pihegő hangon. Nem nagyon érdekelt én tovább dugtam. Nagyon jó lett volna egész éjjel baszni, úgyhogy most nem siettem el. Remegett a lába, nem bírta tartani magát így térdelve sem - Fiatalember! Meddig akar még kefélni?...nem válaszoltam csak húzogattam ki-be a farkam abban jó picsájában Fiatalember!! Nem hallja? Szólaljon már meg!...szólt erélyesebben - Itt van?...- Itt vagyok. Miért nem tetszik érezni?...kérdeztem gúnyosan - De nagyon is. Istenem! Jaj! Milyen busszal fogok én hazamenni?...mondta aggódóan. Én mit sem törődve vele, nyomtam tovább - Remélem hazakísér - Persze, hogy hazakísérem mondtam halkan. Olyan jól cuppogott a pinája, hogy ettől még jobban felizgultam. Ránézett az órájára - Sok van még hátra?...kérdezte kicsit türelmetlenül - Nem, mindjárt kész vagyok csak kis türelmet kérek és dugtam tovább rendületlenül. Közeledtem a csúcs felé ezért lassítottam. köröztem picsájában tövig nyomva - Ez egy kicsit fáj fiatal ember mondta szemrehányón - Bocsánat és basztam tovább úgy, hogy jó mélyre behatolva - Jaaaahhhaj, de benyomjaaa!...húzta volna el a seggét, de én fogtam erősen. Aztán már nyomta vissza magát a farkam, nem törődött vele, hogy hangosan nyögdécsel a faszomon - Aaahhh!...elment megint. Nagyon finom volt. Én még egy párat löktem rajta és jött az anyag bele a picsájába. Magától kiesett a farkam pinájából. Csurgott ki a geci az odvas picsájából, rá a fehér bugyijára. Ezt ő is érezte és megnézte - Most hogy veszem fel a bugyimat?...kérdezte szemrehányóan Sehogy mondtam neki. Levettem a cipőjét a kis ápolt szép lábáról és lehúztam róla a szürke fekete pöttyös nadrágját. Érdeklődéssel tűrte az a segítségnyújtásomat. Majd óvatosan a gecivel áztatott bugyiját is lehúztam, de óvatosságom ellenére mégis gecis lett a combja. Kivett a táskájából zsepit és kezdte törölgetni - Hagy segítsek. Mondtam neki és töröltem, masszíroztam pináját. Majd eldobtam a gecis zsebkendőt és masszírozni tovább pináját. Ő még mindig a padon térdelt. De jó keze van fiatalember. Egy picit felizgattam, majd úgy hagytam. Segítettem neki leülni a padra. Felhúztam neki a nadrágját, cipőjét. Közben egy újabb papírzsepivel megtörölte a farkam. Felvettem a gatyámat. Segítettem neki felállni. Remegtek a lábai. Visszahuppant a padra - Jól elintézett fiatalember!...mondta morcosan. Még egyszer segítettem neki felállni és karon fogott. Elindultunk lassan, hoztam retiküljét is. A gecis bugyiját meg otthagytuk a padon. Adtam neki egy puszit és átölelve mentünk - Nagyon jó a pinája Drága! Éjjelnappal agácskámban lennék. Elmosolyodott. Tetszett a nagy farkam ügye?...kérdeztem tőle kedvesen - Igen, jó mélyen bement, de a végén már egy kicsit kellemetlen volt, de azzal együtt is jólesett Mondta kicsit pironkodva - Jól van. Akkor mikor ismételjük meg kérdeztem tőle udvarias hangon - Magának lenne most is még kedve hozzá?...kérdezte döbbenten - Persze! Akár most itt is. Éppen egy kis fáktól takart résznél voltunk. Megálltunk. Megfogta a farkamat a gatyámon keresztül, Majd elővette és húzogatta - Jó vastag farka van fiatalember hamar felállt a dákóm. Elém hajolt és adott rá egy puszit. Kigombolta a szürke nadrágját és levette teljesen, nem törődve, hogy meglát- e valaki minket. Megtámaszkodott a fánál és beputcsitott. Nem voltam rest és benyomtam neki a nedves pinájába - Aaaahhh! De jóó! Basszon meg fiatalember mondta a kéjtől elborult elmével. Persze, hogy megbasztam. Igen keményen kúrtam szét a picsáját. Hangosan zihált nem törődve a külső körülményekkel. Adtam picsájának rendesen - Ááááhhh! Aaahh. elment. Löktem még egy párat és én is elmentem. Kiegyenesedett amitől kicsúszott a farkam a gecis pinájából. Megint kivett egy zsepit és megtörölte a farkam. A pináját valahogy elfelejtette. Felhúzta a nadrágját, segítem neki. Begombolta. Láttam, hogy a gecis pinája átáztatta a nadrágját középen. Remegtek megint a lábai. Na indulunk?...Kérdeztem tőle - Mehetünk és hazáig kísértem Átkarolva. A háza előtt adott egy puszit, telefon számot cseréltünk és elváltunk Nem az utolsó találkozásunk volt.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (54)        Nem tetszik (10)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2018-11-02 06:25:41
Gyászoló R&*224;kkli
Mekkora csicska ez a picsabaszo buzi


Ezt a szex történetet 11669 X olvasták el.