Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


A hívő asszony

Beküldő:Picsa baszó lőcs

Kezdeném azzal, hogy mindenkitől elnézést kérek, ha valakit vallásosságában megbántanék. Ez a történet mentes a vallások közötti különbségtételtől. Na, akkor vágjunk is be-le! Szokásomhoz híven utazom hazafelé az arra szállító buszon. Kettes ülésben ülök, mellettem bal felől, egy fiatal lány ül. Jobb oldalamon a másik kettes ülésen egyedül egy diszkréten öltözködött hölgy. Világos matt szőke haj, Kicsit kopaszodott, drapp színű kardigán, hasonló színű nadrág és kényelmes női bőr cipő volt rajta. Világos keretes szemüvegben nyugdíjas korú és súlyfelesleg nélkül. A bal kezén fehér köves gyűrű, női rézszínű óra, a jobb kezén arany karikagyűrű. A kis szatyortáskáját szorongatta az ölében. Kicsit járt a szája, mintha hang nélkül magába mormolna valamit, aztán imára kulcsolta a kezét, majd a végén keresztet vetett. Egyből levágtam, hogy hívő néni aki félti a tyúkszaros életét. Ezek a mozdulatok háromszor is megismétlődtek. Szégyen, nem szégyen, de engem felizgatott. Nem az, hogy jól nézett ki, hanem, hogy talán erkölcsös néni, aki nem könnyű préda, és ha sikerül megfűzni egy ilyen asszonyt, akkor még élvezetesebb lehet a kefélése. Készülődött leszállni, így én is. Megállt a busz, kinyíltak az ajtók. Kissé megfáradt mozdulatokkal leszállt, én is. Megállt a megállóba. Csak mi ketten voltunk a megállóba, közben becsukódtak az ajtók és a busz elviharzott. Meditált rajta, hogy merre induljon, mint aki keresi a címet ahová készült. Odaléptem hozzá, megszólítottam - Kezét csókolom! Segíthetek? ...A gavallér stílust vetettem be, talán sikerrel járok, gondoltam - Hát fiatalember, tudja a rég nem látott testvéremhez mennék, nem tudom, merre induljak mondta kissé tanácstalanul. Én persze úgy tettem, mint aki segíteni akar - Mi a címe? Hátha tudok segíteni kérdeztem határozottan, mint aki tudja, hogy kik is laknak a környéken - Németpróna utca 11. Figyeltem minden szavát, mozdulatát, púposodott a petrencerúd rendesen - Hát konkrétan nem tudom, hogy hol van, de segítek megkeresni - Jaj az isten áldja meg fiatalember, de nem probléma önnek, hogy feltartom a dolgában?... Kérdeztem aggódón - Nem, dehogy. Örülök, ha segíthetek mondtam kedvesen. Elindultunk a Miskolci utcán a Csömöri út irányába. Közben megnéztem magamnak. Enyhén merev hát, kicsi mellek, kicsi, de nem lapos fenék - Tetszett már járni erre?... Kérdeztem kíváncsian. Arra voltam kíváncsi, hogy bevihetem-e egy eldugott részhez, anélkül, hogy gyanakodna - Nem fiatalember. Mióta férjhez ment a testvérem nem beszéltünk és a férje lakásába költözött régen bizalommal beszélt hozzám, semmit sem gyanított. Eljutottunk közben a Csömöri útra. Megvártuk a zöld jelzést a gyalogátkelőn. Átmentünk, majd megint a Miskolcin, hogy járdán, bokrosabb részhez menjünk. Közben azon gondolkodtam, hogy milyen süket dumát lökjek neki, hogy persze Én irányítottam és tudtam hova vigyem. Az autómosó mellett volt egy kisebb fa bokorral. Ott megálltam - Tessék, egy picit idejönni!...hívtam be a bokorba - Jött minden ellenkezés nélkül naivan - Itt vagyok fiatalember - Ha már időt és energiát szánok a nénire, szeretném megkérni valamire mondtam szerényen - Mondja csak fiatalember!...mondta gyanakodástól mentesen...- Tetszik tudni nekem van egy betegségem - Úr isten milyen betegsége van?...vágott közbe - Miszerint túl sok vér megy a farkamba amitől túl sokáig áll. Ha nem ürítek akkor besűrűsödik a vér a farkamba és rosszul lét jön rám, trombózis veszély is fenn állhat szájára tette a kezét és megdöbbenést mutatott - Nem is hallottam Ilyen betegségről vágott újra közbe - Mit tehetnék én fiatalember?...- Szeretném megkérni tessék megengedni, hagy keféljem meg - Jaj! Hát elképedve figyelt rám - Tudom, ilyet nem szabadna kérnem, de muszáj, vagyok - Szent Mária Keresztet vetett és imára kulcsolta a kezét - Édes istenem! Nem hittem volna, ilyen még megeshet velem. Neem! Én nem tehetem, nem kérheti tőlem fiatalember, hogy erkölcstelenséget tegyek. 5-éve meghalt a férjem is, gyászolnom kell, amíg élek. A tiszteletes úr mondta Tiltakozó szavai csak felizgattak - Tessék, elhinni, hogy én szégyellem magam a legjobban, hogy ilyesmire kell kérnem, de fontos, hogy lenyugodjon a farkam. Gondolom, nem tetszik azt akarni, hogy a mentő vigyen el. Volt már rá példa Mondtam neki a süket szöveget és úgy láttam beveszi a dumát - De miért nem egy magához, korban illő lányt kér meg erre fiatalember?...Próbálta elhárítani magától a tetteket és annak következményeit - Azért kérem meg most itt a nénit, mert sürgős a dolog. Már egy órája áll, és ha sürgősen nem cselekszünk, akkor baj lehet. Egyszerűen nincs idő ismerkedni. Kérem! Muszáj! Tessék, elhinni, hogy nem kérném meg, ha nem volna fontos Adtam neki a rizsát és folytattam - Olyan kevés ember van a világon, aki segít a másikon. Szerintem nincs semmi erkölcstelenség abban, ha én segítek megtalálni a testvére címét, magácska meg megment két hét kórházi ellátástól./tudom igen hülye dumát vágtam le neki, de nem jutott más az eszembe/ Láttam rajta, hogy elgondolkozik, közben meg mereven nézi a duzzadó sátrat. Letoltam hát a gatyámat, hogy lássa mivel lesz dolga. Kissé elállt a lélegzete - Tetszik látni? Nem hazudtam, tényleg mereven áll és baj lesz ha - Itt fiatalember? Megláthat minket valaki mondta aggódón, meg láttam is rajta, hogy nem akarja - Igen, mert nincs idő helyet keresni. Gyorsan végzünk, csak kérem tessék segíteni rajtam Úgy láttam, hogy sikerült meggyőzni és sajnálatból megteszi nekem - Jól van, na, fiatalember, de én még soha nem voltam férfival egy nyilvános helyen. Mi van, ha rendőr jön?... Aggodalmaskodott továbbra is - Ha tovább tetszik húzni az időt, tényleg baj lesz agresszívebben próbáltam sürgetni a dolgokat - Tessék, letolni a nadrágját!... Körülnézett és kezdte gombolkozni. Letolta combközépig. Egyszerű fehér bugyi volt rajta. Kicsit látszott a pinája körvonalai is. A bugyit is tessék!... Próbáltam sürgetni. Már igencsak baszni akartam. Letolta a bugyit is. Néhány szőrszáltól eltekintve kopasz pinája volt. Nem húsos, kicsit ráncos. Odanyúltam a lába közébe és simogattam pináját. Hideg és lágy pinája volt. A kis táskámból elővettem a babaolajt és csurgattam a farkamra. Figyelemmel követte minden mozdulatomat - Tessék, megfordulni! Megfordult az arca kifelé tekintett a bokorból. Tessék, megkapaszkodni a fában. Mindkét kezével megkapaszkodott és mormolta - Édes istenem add, hogy Közben a farkammal simogattam a pináját, kerestem lyukat - Aaahh! Felnyögött a néni, mikor benyomtam neki a lágy pinájába. Mormolt tovább - Mária szent anya Én meg kezdtem mozogni benne. Őszintén megmondom, hogy dugtam sokkal jobb pinát is, de mégis valahogy jólesett. Próbálgattam meddig megy be a picsájába a farkam. Bement neki teljesen tövig. Szépen tartotta valagát, nem húzódzkodott. Szépen hosszasan húzogattam ki-be neki a 20/7-es dákómat. Fogtam gyengéden a derekát a kardigánján keresztül. Nem vertem be neki keményen, nehogy hamar elmenjek. Csak keféltem lágy pináját. Inkább a tudat volt jó és izgató, hogy egy hívő nénit is megbaszhatok. Egyre izgatóbb volt számomra. Közben tekintetemmel kerestem helyet, hogy hová tudnám lefektetni. Levettem a kabátomat. Kihúztam a farkamat a pinájából - Sikerült fiatalember?...kérdezte kíváncsian - Nem még. Leterítem a bokor mellé a kabátomat. Tessék, levenni a nadrágját - Jól van Kissé nehézkesen, fél lábbal egyensúlyozva dülöngélt. Belém kapaszkodott és így sikerült kibújnia a rapszínű nadrágjából. A bugyiját én húztam le - Tessék, lefeküdni!...Beleegyezőn bólogatott és nehézkesen ugyan, de lefeküdt a kabátomra. Széttette a lábait. Én még csurgattam a meredő farkamra az olajból, majd félig ráfeküdtem a nénire - Jaj, de nehéz fiatalember próbált ellökni magáról, de nem hagytam - Csííít! Még meghallja valaki. Gyorsan belé nyomtam a farkamat - Óoohh! Jahhj! Nem tudna kíméletesebb lenni?...kérdezte szemrehányón - Nem!...és kezdtem mozogni benne, jó erősen benyomva neki. Eltorzult arccal, de hang nélkül tűrte. Jó mélyre nyomtam fel neki. Elfordította a fejét és behunyta a szemét. A lökésektől lecsúszott a szemüvege, megigazította és kezdte figyelni a járókelőket. Tulajdon képen lent, semmit sem takart a bokor, úgyhogy mindent láthattak. Könyökkel támaszkodtam a teste mellett, tehát majd nem teljes súlyommal rajta tehénkedtem. Ha akart volna se tudott volna mozdulni, én alattam nem is kell. Csak basztam tovább, ahogy azt kell. Közben csókolgattam a nyakát. Böködve szól, hogy nézzek arra amerre ő is figyelt. Oda fordítottam a fejem és látom, hogy egy nagymama egy kislánnyal minket figyel. Kb.10m-re lehettek. Persze én nem foglalkoztam vele és keféltem tovább. Letámaszkodtam a kezemre és úgy mozogtam benne keményen. Aztán hallom, hogy a kislány kérdezi a mamájától - Mit csinál a bácsi a nénivel?...kíváncsiskodott a kis cserfes - A bácsi nénit keféli,de ez nem neked való Zsófika, fordulj el! Elfordult a kislány, de a mama tovább figyelt minket - Néznek minket fiatalember suttogta a néni alattam - Na és most mit csináljak velük, hagy nézzenek suttogtam én is és basztam tovább - Jaj fiatalember! Meddig kefél még?... Kérdezte aggódón. Nem válaszoltam neki, csak azzal törődtem, hogy keféljem az odvas lyukát - Tessék, felhúzni a lábát!...Felhúzta és a térdhajlatánál fogta a kezével. Na, Én meg adtam a valagának - Aaaahh! Jaj de benyomja fiatalember. Úr isten! Nem is gondoltam, hogy így elintéz Muszáj, drága, hogy megnyugodjon a farkam mondtam neki nyugtató jelleggel - Jó óhh van, csak járjunk si ker rel szavai igen csak akadoztak ahogy basztam. Közben láttam, hogy a közönségünk tovább halad, vissza-visszatekintve. Keményen adtam a picsájának. Aztán kezdtem eljutni a csúcsra. Nem lassítottam, hogy mihamarabb végezzek. Ugyan is akartam még egy menetet. Csapkodtam a picsáját rendesen - Na, végre kezdtem a csúcs felé közeledni. Mikor a végéhez értem teljesen menne maradtam, hagy menjen jó mélyre a sok geci - Áaaaahh!...Beleengedtem mindet. Kicsit még kotortam benne aztán kirántottam belőle - Jaj fiatalember. Húhh. Jól elintézett mondta szemrehányón - Ne tessék haragudni, de muszáj volt mondtam megbánást mutatva./de hogy bántam meg/ - Jól van, nem baj fiatalember. Megkel bocsájtani az ellenünk vétkezőknek is okoskodón válaszolt és keresztet vetett Óohh segítsen már fiatalember segítettem neki felülni. A kis táskámból kivettem egy törlőkendőt és odatettem pinájához, hogy kifolyó geci ne a kabátomat áztassa el. Odatette kezét ő is és vette tőlem - Jó sok jön ki meg kell hagyni törölgette a pináját, nem is volt elég egy, de nem adtam neki többet. Kérem, segítsen fölállni mondta fáradt hangon. Úgy segítettem, hogy az egyik karját fogtam, másik kezemmel meg a még gecis picsáját. Föltápászkodott, vigyázva nehogy rátaposson a kabátomra. Lehajolt érte és leporolta. Remegő lábbal állt és kereste a bugyiját. Levettem a bokorról - Nem kell ez még és begyűrtem a kis táskámba - Fel szeretném venni fiatalember mondta okoskodón - Úgy tetszik látni, hogy végeztünk?... és rámutattam a még álló, duzzadt farkamra - Uram-Jézusom! Mit kell még jóvátennem?... Mondta halkan és imára kulcsolta a kezét miközben nézte a meredő faszom. Visszaterítem a kabátomat, de úgy, hogy a járókelők majd többet láthassanak belőlünk - Tessék, letérdelni!... Mondtam parancsolón - Segítek és megfogtam a hónaljánál fogva, miközben rogyasztotta a térdeit. Négykézlábra állt, majd kitolta fenekét. Csukott lábakkal négykézláb volt előttem. Mögé álltam és belé nyomtam mind a 20 centimétert - Jjajj fiatalember. Maga aztán nem könyörületes mondta szemrehányón én meg kezdem kefélését. Jó hosszasan mozogtam benne minél jobban kihasználva méretes adottságomat. Némán tűrte a továbbiakban, de ujjaival markolászta, gyűrögette a kabátomat. Csúszott rendesen a pinájában a farkam. Valahogy most nagyon jólesett. Megfogtam a derekát és adtam neki. Keményen lökdöstem a fenekét, amitől leesett a szemüvege. Bal kezével érte nyúlt és azt is markolászta. Kihúztam belőle a farkam, majd rögtön visszanyomtam teljesen. Megint ki és megint vissza. Így játszottam vele egy kicsit, közben röfögött a picsája. Hátra nézett és kérdezte - Mit csinál velem fiatalember?...- Mit csinálnék?... abbahagytam a játszadozást és belemélyedtem. Kotortam egy kicsit aztán fojtattam a mozgást. hamarabb jutottam el a csúcsra mint szerettem volna, de nem bántam. Egyre hevesebben mozogtam benne ahogy közeledtem. Aztán - Ááááhhhúúhh! Beleengedtem. Benne maradtam míg összemegy a lőcs, addig amíg magától kiesett. Egy törlőkendővel én töröltem ki a pináját. Másikkal a farkamat. Felálltam majd felhúztam a gatyámat - Jó volt fiatalember?...kérdezte okoskodón - Igen, köszönöm!...- Segítsen már fel! A karjánál fogva próbáltam felhúzni. Reszkető lábbal állt előttem - Jól elintézett, szűz Máriám! Odaadtam neki a nadrágját - Segíthetek felvenni?...kérdeztem kicsit megbánón. Leguggoltam és húztam fel neki a nadrágját, közben belém kapaszkodott. A bugyimat nem adja rám fiatalember?...kérdezte sóhajtozva - Nem. Majd este, amikor kitetszik jönni a testvérétől, megvárom még egy menetre. Jó?...- Jaj fiatalember. Jó csak máshová menjünk. Begombolkozott, lehajolt a kabátomért, leporolta és odaadta. Felvettem, meg a táskáját is a földről. Karon fogott és elindultunk a keresett címre. Elindultunk a Miskolcin és már a következő utca jobbra a Németpróna utca volt. Kissé meg, meg rogyott a remegő lába - Jól tetszik lenni?...kérdeztem aggódón - Igen fiatalember, csak nagyon elintézett mondta szemrehányón - De nem haragszom ne higgye csak öreg vagyok én ehhez mondta fáradt hangon - Ugyan már! Nem tetszik öregnek lenni. Fiatalosan tűrte. Ügyes volt biztattam és adtam neki egy puszit az arcára. Közben jobbra a Szenice utca, mentünk tovább, majd megint jobbra a Szentes utca, ott befordultunk. Közben láttam, hogy jó kis bokros rész van ott, gondoltam jó lesz, mikor kijön itt megint. A Szentes utca és a Németpróna utca sarkán volt a ház, amit kerestünk - Na itt vagyunk. Tetszik izgulni, hogy milyen lesz a találka?...- Igen fiatalember - Mikor tetszik kijönni?...Nem tudom, megvárna?...kérdezte kíváncsian - Persze! Este még baszni kell kettőt-hármat mondtam határozottan - Jól van mondta sóhajtva. Este 9-kor jövök ki. Itt várom - Én itt leszek hölgyem. Adott egy puszit és becsöngetett a kapun. Megnéztem ki jön ki a kapuhoz. Egy szigorú tekintetű nyanya. Megfordultam és mentem haza folyt köv.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (45)        Nem tetszik (7)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2018-10-15 21:41:57
Picsa baszó lőcs
Minden jó ízlésű olvasómnak kellemes időtöltést kívánok!

2018-10-15 20:27:20
Faszpuka
Sorolom mi a baj veled. 1. Csöves vagy mert autóra nem telik, 2. Öreg lányokat dugsz. 3. Még ez is hazugság

2018-10-15 21:40:20
Picsa baszó lőcs
Faszpuka...ha nem tetszik, miért olvasod? Szerintem csak féltékenység szól belőled és ez szánalmas...

2018-10-17 19:17:32
faszpuka
mire legyek féltékeny? arra hogy busszal jársz? vagy hogy fiatal csajt nem tudsz összeszedni? Vagy arra hogy még ezt is hazudnod kell?

2018-10-24 15:01:49
Sandro
Faszpuka a sztorival semmi baj nincs kitalált történet. Ha nem tetszik lépj tovább. Ennyi. Vagy ha tudsz írj jobbat.

2018-10-26 07:58:48
Picsa baszó lőcs
Sandro. Köszönöm és örülök, hogy tetszik az írás, nem kell sok, hogy kész legyen a folytatás is.

2018-10-30 15:42:27
Sandro
Várom a folytatást nekem tetszenek a történeteid.

2018-11-02 01:27:36
Picsa baszó lőcs
Sandro azt elmondhatom, hogy nemsokára kész a folytatás

2018-11-05 07:27:37
Picsa baszó lőcs
Elkészült 2.-rész is.

2018-11-06 10:21:46
Picsa baszó lőcs
Sandro!Nem akarják feltenni a folytatást, pedig kétszer is feltettem...


Ezt a szex történetet 11438 X olvasták el.