Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Szobatársam anyukáját zsaroltam. MasodikSzobatársam anyukáját zsaroltam. Első rész rész

Beküldő:Mysterion

Még aznap este azon agyaltam hogy milyen jó lesz nekem egy hét múlva. Elterveztem mindent.
A kollégium egy rég elfeledett tetőtéri termét szemeltem ki helyszínnek, egy régi szabadidőterem, amiben egy régi kopott biliárdasztal van.
Mivel se golyók, se dákó nincs, és még a vászon is ki van rajt szakadva, senki nem használja, az új diákok meg nem is tudnak róla.
Másnap elkértem a kulcsát a portáról, amit le is másoltattam. Így nem zavar minket senki, és azt sem tudják hogy ott vagyunk.
Hamar elment a hétvége, vasárnap Marci is visszaért, Kata nem jött fel, csak kirakta a fiát.
Kitaláltam, hogy megpróbálok össze spanolni Marcival, ami egész jól ment.
Már aig vártam a szombatot, hogy levadásszam az anyukáját.
Csütörtökön közölte , hogy marad a kollégiumban hétvégére, mert a szülei elmentek vidékre.
Igaz hogy már otthon kéne lennie, de mivel jóban lettünk ezért ittmarad. Úgy is kíváncsi hogy milyen itt egy hétvége.
Reméltem hogy ez valami kibúvó szöveg. De majd szombaton kiderül.
Aznap még felmentem a biliárdszobába, és rendet raktam, letisztogattam mindent.
Egész végig arra gondoltam, hogy mi fog történni holnap, és hogy milyen kár hogy csak egy lehetőségem van megdugni a nőt.
Vagy mégsem? Ahogy pakoltam le a fotelből a sarokba megláttam egy régi számítógépet webkamerával.
Bingó.
Ráment a Péntekem de életet leheltem bele, újratelepítettem, és felraktam rá pár programot. És a számítógép teremből szereztem még egy kamerát.
Nem volt csúcstechnika de a célnak megfelelt. Beállítottam a kamerákat, és elrejtettem őket.
Már csak el kell indítani.
Eljött a szombat.Megint pár szál cigim bánta, de Marcit eltávolítottam a kollégiumból, nehogy összefusson anyukával.
Dél előtt pár perccel lementem a parkolóba, egy telefonnal, a kulcsal, és egy doboz kotonnal a zsebemben.
De elötte felugrottam a szobába és elindítottam a felvételt.
Pontosan délben, begördült a jól is mert fehér terepjáró. Nyílt az anyós oldali ajtó Kata kiszólt.
-Szállj be.
Nem tétováztam. Beültem, a klímás kocsiba.
-Pontos vagy, ezt szeretem.
Kata nem értékelte a mondandómat, és rögtön a tárgyra tért.
-Nézd, intézzük el ezt az ügyet másképpen. Rosszul mértem fel a helyzetet.
Na gondoltam megjött az esze, és rájött hogy elérem amit akarok. De folytatta.
-Egy kollégista élete elég szűkös. Én jobbá tudom tenni. Felejtsük el a mi kis üzletünket, és kössünk egy másikat.
Megveszem tőled azokat a képeket. Csak mondj egy összeget.
-Nem. Megmondtam mi az ára. Egy menet.
-Gondold át, a pénz fontosabb ennél. Csak mondj egy összeget.
-Nem kell a pénzed. Nekem más kell.
-Hoztam 250 000 forintot. Ott van egy borítékban, a kesztyűtartóban.
Bevallom kicsit elbizonytalanodtam az összeg hallatán. Amit meg is látott rajtam, ezért még magabiztosabb lett.
-Figyelj, melyik ér többet? a dugás vagy a pénz? Egyszer megdugsz, és többet nem találkozunk. Vagy elfogadod ezt a pénzt, és egy csomó gondod megoldódik.
Annyi nőt veszel rajta amennyit akarsz. Vagy befekteted, félrerakod, amit akarsz. Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Az én puncim nem ér annyit hogy elszalaszd ezt a lehetőséget.
Az utolsó mondatával, visszarántott a valóságba. Felidézte bennem amit láttam a képeken, és a múlt péntek eseményeit. A farkam átvette az irányítást.
-Szerintem ha nem indulunk el most akkor összefutunk Marcival. Remélem sexy ruhát vettél fel.
Kata arcára kiült a döbbenet. Nem gondolta, hogy ezt fogom mondani.
-Most komolyan, nem kell a pénz?
-Nem.
-Én nem akarok dugni veled.
-Pedig attól tartok muszáj lesz.
-Fogadd el a pénzt és had menjek.
Itt visszavettem az irányítást.
-Akkor velem jössz? vagy itt akarod csinálni a parkolóban, a kocsiban?
-Könyörgöm, vedd el a pénzt.
-Hát, nekem így is jó.
Megfogtam a mellét, és simogatni kezdtem.
-Állj le, meglát valaki.
-Akkor velem jössz?
-Igen, Baszdmeg.
Kiszálltunk a kocsiból, és az egyik oldalsó kijárathoz vittem. Már évek óta rossz a zár, ezt a régiek tudják. Egy nagyobb rántással ki lehet nyitni, és utána be lehet csukni.
Bejutottunk az épületbe, ahol egy hátsó folyosón folyosón eljutottunk a liftig. Felmentünk a legfelső emeletre.
Üres volt a folyosó, nem sűrűn járnak ott. El is értünk a biliárdszobáig. Kinyitottam az ajtót, és beküldtem Katát.
Belépett. Én utánamentem és bezártam az ajtót. A kulcsot benthagytam, hogy nehogy utánunk jöjjön valaki.
-Érezd otthon magad, helyezd magad kényelembe.
-Baszódj meg. Remélem kitörlöd a képeket.
-Én állom a szavam. Kitörlöm a képeket.
A szobában egy biliárdasztal, két fotel, és egy kanapé volt, és dobozok, meg egy szekrény és egy ajtórács.
Egész jó kilátás volt. Nem is tudom miért felejtődött el így ez a szoba.
Kata egy elegáns blúzt viselt, egy szép kosztümmel, és fekete nadrágot, fekete cipővel
Megállt a kanapé előtt.
-Essünk túl rajta.
-Ne siess élvezd ki.
Odaléptem hozzá és lesegítettem a kosztümfelsőt.
Közben megcsókoltam a nyakát.
-Haggyuk a sallangot, dugni akarsz, hát dugjuk és felejtsük el egymást.
Ellökött magától és vetkőzni kezdett a szemei szikráztak. Én is ledobtam magamról a ruhákat, ott álltam vele szemben meztelenül.
Ő akkor vette le a nadrágját, már csak egy bugyi és egy melltartó volt rajta. Nem éppen a sexshopból, de azért nem volt rossz.
-Biztos nem akarod inkább a pénzt?
-Azt mondtam valami sexit vegyél fel. De mindegy. úgy is megszabadulsz tőle. Vetkőzz le teljesen.
Meg tudott volna ölni, de a háta mögé nyúlt, és kioldotta a melltartóját, kicsit előre dőlt és kilépett a bugyijából.
A farkam felállt a látványtól. Tudtam hogy nemsokára benne leszek.
Odaléptem elé. és a fülébe súgtam:
-Fordulj körbe.
Megtette. GYönyörű teste volt. Formás feneke csak úgy vonzotta a tekintetem, Á egy ribanc tetkó...
-Egy kicsit kedves lehetnél velem.. Mint a múltkor.
-Nem szoplak le.. Csak egy dugásról volt szó.
-Ám legyen.Akkor feküdj az asztalra.
Megtette, Elém tárult csönyörű puncija.
Közelebb hajoltam, és végig nyaltam.
-Hát ez sem lesz barátocskám.
-Azt mondtam sexin öltözz fel. Kell valami kárpótlás.
-De akkor se....
Félbeszakítottam.
-Most vagy ezt csináljuk, vagy gumi nélkül dugunk.
-Hát gumi nélkül biztos nem dugsz meg.
Ezt válasznak vettem és újra elmerültem a lábai között. Nyalogattam az ismeretlen puncit.
Kata nem élvezte. Egy hangot sem adott ki. Egyre vadabbul nyaltam.
Mikor kiéltem a vágyaimat rajta, húztam egy gumit, és közelebb húztam magamhoz.
-Na akkor ideje rendezni a számlát.
-Csak végezz gyorsan, nehogy a fiam meglássa a kocsit, mert akkor véged.
Biztos nem ez volt az első alkalom mikor idegennel fekszik le, érdekből.
De nem finomkodtam. Benyálaztam a gumit, és tövig toltam neki a farkamat.
Kata összeszorított szájjal tűrte. Fejét elfordította. Mellei minden lökésnél hullámoztak.
A biliárdasztal még sosem szolgált ilyen nemes célt.
Kata unott arcal hagyta hogy dugjam. Egyik lábat a nyakamba vettem, a másikat a derekam mellett fogtam.
-Ez a punci megérte azt a pénzt.
-Kussolj és végezz már.
Izmosabbakat löktem rajta, remélve hogy attól megjön a kedve, de hamar rájöttem, hogy nem fog.
-Siess már, még ezer a dolgom.
Tudtam hogy mivel hozhatom ki a sodrából.
-Maradj csendben, most az enyém vagy.
-Nem vagyok a tiéd.
-Dehogynem. Megvettelek a képekkel.
-Nem vagyok kurva hogy megvehess.
-Márpedig megvettelek. Te kis kurva.
Abban a pillanatban, egy pofont lekevert. Tudom hogy megérdemeltem de imádom a sex közbeni csúnya beszédet.
-Engem Te ne kurvázz le megértetted?
-Ezt nem kellett volna. Állj fel.
Látszott rajta hogy megint megbánta. Továbbra is feküdt a biliárdasztalon.
-Nem hallod? állj fel Te kurva.
Kati szeme újra szikrázott, de most megtette ott állt velem szemben .
Egy határozott mozdulattal megfordítottam, és előre döntöttem, lenyomtam az asztalra.
-Most lesz egy kis bünti, ami után nem lesz kedved verekedni.
Egyik kezemmel a hátát tartottam másikkal a farkamat a fenekéhez érintettem.
-Ne, kérlek ne.
-Akkor mondd hogy kurva vagy.
-Ne.
-Halljam.
-Én egy kurva vagyok.
-És most csinálj úgy mintha élveznéd. Ribanc
Visszaigazította a farkam a puncijához, és elkezdtem dugni hátulról.
Erőltetett halk nyögések, hagyták el a száját.
Egyre nagyobbakat löktem rajta.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, két lökés között a tenyeremmel, rácsaptam a fenekére.
-ááá ne üss, mert meg fog látszani.
-Ezt élvezed kurva?
-Nem.
-Hogy micsoda?
-De, élvezem, csak ne üss meg.
-Beszélj csúnyán. Kérj hogy ne hagyjam abba.
-Kérlek ne hagyd abba, dugjál még.
Egyre szaporáztam, már alig bírtam. Akkor megálltam.
-Na végre azt hittem sosem lesz vége.
-Még ne örülj.
Megfogtam a kezét és áthúztam a kanapéhoz. Leültem,és az ölembe húztam. Lábait átvetette rajtam, a mellei az arcom elé kerültek.
-Ülj bele.
Beleereszkedett a farkamba.
-Nem hallom.
Újra elkezdett csúnyán beszélni.
-Bassz meg, baszd meg a kurvádat.
Mindent úgy csinált ahogy kértem. Már majdnem elhittem hogy tényleg élvezi az együttlétet.
-Élvezz a kurvádba.
Na ennél több sem kellett. Éreztem ahogy a lüktető farkam, megtölti a gumit.
Alig fejeztem be, Kata már le is pattant rólam, és ugyan azzal a hideg hanggal beszélt hozzám.
-Te beteg vagy ember. Imátkozz a hogy a fenekemen ne látszon meg semmi. Töröld ki a képeket és többé nem látjuk egymást.
-Kitörlöm őket ígérem.
Kata öltözni kezdett, én még ott lihegtem az ágyon.
-Öltözz megyünk kitörölni a képeket mert nem hiszek neked.
Parancsoló hangja végig hasított a szobán.
-Mi lesz ha a fiad meglát?
-Az legyen az én dolgom.
Én is rávettem magam hogy felöltözzek. Kata addig a haját igazgatta.
Indulás előtt viccesen odaszúrtam neki:
-Valamikor megismételhetnénk ha lenne kedved.
-Álmaidban.
-Abban biztos lehetsz.
Felnevettem, és kiléptünk az ajtón. Elindultunk a folyosón, hogy kitöröljük a képeket, ahogy megbeszéltük.

Vége az második résznek..
Ha érdekel a folytatás, jelezd kommentben.
Köszönöm


Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (131)        Nem tetszik (8)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2018-10-16 15:32:28
Valaki
Nagyon jó. Folytasd tovább

2018-10-16 03:55:41
Asddsa
Jöjjön

2018-10-17 21:07:19
Csib&*232;sz
Jöhet a folytatás már nagyon várom . Csak így tovább !

2018-10-15 18:43:18
Picsa baszó lőcs
Jöhet a többi rész

2018-10-15 19:01:55
asd
Túltoltad. Kár.

2018-10-16 19:17:45
barnanag
Nem lesz ez rossz, mehet tovább! :)

2018-10-21 16:20:02
Valaki
Jó sztori. Fijtasd.

2018-10-18 10:57:50
kovács károj
kitűnö

2018-10-17 19:51:27
asd
A sok kurvázás helyett lehetne változatosabb. Szopjál édes. Mond, hogy basszál még! Szereted a faszt?! Ne csak 1 szór ismételgessen már szegény nő....

2018-10-17 12:22:29
bigboss
Jöhet a folytatás! Nem toltad túl! Seggbe is rakhatnád!

2018-10-17 17:23:43
Szexi
Jöhetne egs folytatás

2018-10-19 08:28:57
Hanzo
Jöhet!Jól össze tetted ezt a kitalált sztorit :)

2018-10-19 08:30:03
Hanzo
Jöhet!Jól kitaláltad és jól össze raktad ezt a történetet

2018-10-23 14:05:27
Caruzo
Folytasd..... ,-)

2018-10-19 18:29:06
mktfg
méjtorokra kaphatnád.. várom a fojtatást

2018-10-27 08:50:17
Egyember
Jo lett egyszer engem is megbaszhatnal xdd

2018-11-05 18:36:20
zoli
jóóóó

2018-11-12 11:10:23
Fulajkos
Ez az jól meg szorogatad énis eszt használnám ki még lóvét is el vettem volna atol a kurvátol tugya hol helye


Ezt a szex történetet 17075 X olvasták el.