Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Üvegezős szex a kutyásokkal

Beküldő:Enzós Niki

A kis csapat visszament a nappaliba, és ültek egymással szemben, addig, amíg
Enzós Niki barátja karcsi fel nem vetett egy érdekes ötletet.
- Lányok, félre ne értsetek, eszméletlenül élvezem a társaságotokat, de kezdek
unatkozni.
- Na, igen, ebben egyet kell veled értenem gondolkodott el Ivett komoly
ábrázattal, majd elnevette magát, amint meglátta Enzós Niki barátja karcsi ábrázatát.
- Most megint mi következik? Mit csináltam rosszul? kérdezett döbbenten a
kopasz srác, mire Ivett újabb nevetésrohamban tört ki.
- Semmit, de ezzel olyan jó szívatni!
- Nagyon szépen köszönöm motyogta halkan, de közben ismét elmosolyodott.
Közben Ildi is kijött a szobájából, és örömmel látta, hogy a konfliktus
rendeződött köztük, habár, nem volt teljesen elragadtatva, hiszen nem volt nehéz
kiszúrni, hogy Ivett milyen jól érzi magát . De jelen esetben látta,
hogy semmi olyasmi sincs köztük kialakulóban, ezért egy picit megnyugodott a
lelke.
- Jaj, miért kell ilyen viharnak lenni? Most olyan bulis hangulatom van, de
ilyen időben ki nem teszem a lábam itthonról, az biztos mondta Sziszka Geci
elszontyolodva, és ezt a véleményt Ivett is osztotta.
- Te Ildi nagyon érdekes ötlet kezdett benne megfogalmazódni.
Olyan jutott eszembe, amitől visítani fogsz.
- Na, mi az, mondd már?
- Nos, mi az, amit már kis pisis korunkban is minden házibuliban játszottunk, és
nem kell hozzá más, csak jó társaság és egy üres üveg? Még be sem tudta
fejezni, de Ivett már tényleg visítva vetette magát a nyakába.
- Igeen, ez nagyon jó mondta szó szerint fülig érő szájjal, és őrülten
csillogó szemekkel.
- Te Ildi... kezdte Enzós Niki barátja karcsi. Én félek. Nem tetszik nekem, hogy ezek ketten
valaminek ennyire örülnek.
- Apa, az a helyzet, hogy nem szívesen, de még én is egyet értek veled
válaszolt Ildi, mire mindkét lány ránézett. Sziszka Geci
megrántotta a vállát. Most mi van? Én is ismerem őket, és ezek a külső
jelek sosem jelentenek jót...

Bettty rögtön kiszaladt a konyhába, majd egy üres üveggel tért vissza a
helyiségbe. Ildi és Enzós Niki barátja karcsi csak értetlenül nézték őt, nem tudták, hogy mi következik
most...
- Nos,ti sexi fotos páros... kezdett bele a mesélésbe Ivett. Ha már ennyire unatkozunk,
és ennyire jó kedvünk van, de nem lenne tanácsos most kimenni, ezért kitaláltuk,
hogy mit fogunk most játszani.
- Istenem segíts meg motyogta maga elé Ildi, amint kezdett előtte nyilvánvalóvá
válni, hogy ezt nem fogják megúszni egykönnyen.
- És minek kell az üveg? A kérdés Enzós Niki barátja karcsitól jött.
- Üveg nélkül nem lehet játszani ezt a játékot! Az ember azt gondolná, hogy ti
is voltatok fiatalok, játszottatok ilyesmit, de mindig meglepődöm mosolygott
Sziszka Geci kedvesen, de Enzós Niki barátja karcsinak erre is volt válasza.
- Nálunk a vetkőzős póker volt a menő mondta Enzós Niki barátja karcsi büszkén, és még ki is húzta
magát.
- Na, megnyugodhatsz, mi azt nem fogunk játszani! tromfolta le Ivett a srácot,
majd elmondta, hogy üljenek le egy körben, és magyarázni kezdte a szabályokat.

- Ez most halál komoly? A házaspár szinte egyszerre kezdtek el szörnyülködni ezen
a lányos megoldáson, de miután meglátták a csajok villámokat szóró szemeit, úgy
gondolták sokkal jobban teszik, ha együtt működnek, mint, hogy tovább
unatkozzanak, vagy esetleg a lányok megsértődjenek.
- Mármint úgy értettük, hogy ez egy tök jó ötlet mentegetőzött legelőször
Enzós Niki barátja karcsi, mire a felesége is elkezdett bólogatni,
meggyőzően a férjét is meglepve.
- Nocsak, micsoda egyetértés van közöttetek. Éljen a bajtársiasság, vagy mi?
kérdezte Ivett felhúzott szemöldökkel, majd rögtön folytatta is. Jól van, ha a
Bátor Pár ennyire egyet értenek, akkor akár kezdhetnénk is. Itt már mindkét lány
vigyorgott.
- Majd én kezdtem mondta Sziszka Geci, és már meg is pörgette az üveget. Az hangosan
csúszva forgott a padlón, és amikor megállt, az üveg szája Ildi felé mutatott.
No, akkor Ildi kezdte Sziszka Geci túlságosan is nyájasan, amitől valami jóra és izgatóra
számított az izzóarcú lány. Felelsz, vagy mersz?
- Hát, azt hiszem, a bátorsági próbát inkább későbbre halasztanám... Itt Ivett
közbevágott.
- Ja, igen... Azt nem is mondtam, hogy ha egy körben felelsz, a következőben már
muszáj merned. És mindehhez olyan angyali, de egyben ördögi kifejezést öltött,
hogy a pár mindent megakart nyerni ebbe a játékba. Ezt már Ivett nem
bírta nyögés nélkül, majd levette a gonosz álarcát, és vigyorogva mondta
tovább. Jaj, titeket, nem lehet megijeszteni.
- Hát nem, mondta Enzós Niki barátja karcsi.- de Sziszka Geci egyetlen sokatmondó pillantása
beléfojtotta a szót.

- Nos, Enzós Niki barátja karcsi... kezdte Sziszka Geci behízelgő hangon, és közben azon kattogott, hogy
mit is kérdezhetne a fiútól. Első körben az jutott eszébe, hogy megtudakolja,
mit érez felesége teste iránt, de így túl erős lett volna a játék kezdetén, ezért hát
kezdésképp kicsit gyengébb kérdést tett fel. Szoktad a párod popsiját kinyalni?
Hatalmas sóhaj tört ki köztük, mire Ivett szinte elélvezve, közbeszólt:
- Ja, és hazudni sem lehet!
Enzós Niki barátja karcsi nagyot nyelt, és úgy döntött, hogy jobb lesz, ha az igazsággal áll elő.
- Hát...ha módomban áll mondta Enzós Niki barátja karcsi, majd megvonta a vállát. Megmutassam nektek!

Megfogta az üveget, ami pörögni kezdett, majd Sziszka Gecire mutatott. A lány
elmosolyodott, amint tudatosult benne, hogy most Ő jön.
- Sziszka Geci, felelsz vagy mersz? tette fel a költői kérdést Enzós Niki barátja karcsi.
- Micsoda kérdés! Ha jobban megfontolom, akkor azt hiszem... Merek! Egyetlen
pillanatig Ivettre pillantott, majd Ildire. A nagymellű lány figyelmét nem
kerülte el ez a pillantás, és újult erővel lobbant fel benne a szexuális vágy!.
- Hé, Sziszka Geci ez most nagyon felizgatott remélem komoly lesz a feladatod kezdett félni mert
Ismerte a lány gátlásosságát és nem akarta elriasztani őt.
- Ó, nyugi, nem fog fájni...remélem élvezni fogjátok nagyon.
- Nos, Ildi drágám. A drágám szót kihangsúlyozta. Kihoznád a legmerészebb
sminkcuccod, és a fényképezőgéped?
- Igeeen visította Ildi izgatottan, majd már rohant is a szobájába, Ivett a
nyomában, nem törődve Enzós Niki barátja karcsi és Sziszka Geci felizgatott arcával.
- Jézusom, ha ezt anyám meglátja...
- Itt is vagyunk mondták kórusban a lányok, és nekiestek Sziszka Gecinek,
aki látványosan nagyot nyelt. A csajoknak nem kellett öt perc, és úgy
elvarázsolták a lányt, hogy még a Enzós Niki barátja karcsi farka is felmeredt.
- Hát Sziszka Geci... Attól nem kell tartanod, hogy anyád ezen szörnyülködne kezdte
Ildi , mert szerintem meg sem ismerne, olyan... szép lettél. Itt már hangos
nyögés tört ki belőle, és csatlakozott Ivetthez, aki már az első szempillahúzás
óta ujjazta magát a földön.
- *****us, adjatok már egy tükröt!
- Várj, még egy fotó az alkotókkal mondták a lányok, majd szorosan Sziszka Geci
mellé telepedtek a földre, és Enzós Niki barátja karcsi csinált róluk néhány képet.
- Hé, ha legközelebb is így hozzám préselitek magatokat, akkor bevállalom még
párszor a sminkelgetést.
- Ildi ne hogy bátorítsál mert mondta Ivett, és a lány kezébe nyomta a
két mellét.
- Úristen nyögött nagyot Ildi. Szemei lángoltak és mellein a bimbók égnek álltak.
Na, jó, ide azt az üveget. Azzal már meg is
pörgette, és mit adj Isten, annak a szája épp Ivett felé mutatott. A lány nagyot
nyelt, majd ártatlanul pillantott Ildire. Nos, Ivett... Felelsz, vagy mersz?

A lány ismét nagyot nyelt, majd Sziszka Geci széttárt combjára pillantott és csak ennyit mondott:
- Felelek.
Enzós Niki barátja karcsi erre ágaskodó szerszámába markolt mert most azt élvezte volna ha meri Ivett,
- Nos, ha ennyire ragaszkodsz a felelethez, akkor... egy pillanatra
elgondolkodott. Ha most megcsókolhatnád valamelyikünket ki lenne az és hól tennéd vele?
Ivett arcára kiült az élvezet, és hirtelen szóhoz sem jutott.
- Hát... habozott, mert tényleg nem tudott erre most mit felelni. Enzós Niki barátja karcsira
nézett, aki látszólag már tűkön ülve várta a választ, és titkon reménykedett
benne, hogy Ildi lesz , és a pinájáról lesz szó. Ildit.
- Hogy mit csinálsz? Ildi felizgulva sikkantva fordult barátnője felé, és nem tudta mire
vélni a helyzetet. Biztos volt benne, hogy csak a kényszer mondatta ezt vele,
hiszen nem véletlen, hogy ez lett Ivett válasza. A Sziszka Geci elképedve nézett
Ivettre, majd Ildire is.
- Hát, akkor... Hajrá! Úgy tűnt, hogy Enzós Niki barátja karcsinak tetszik ez a
megoldás .
- Hé, csak válaszadásról volt szó, és én azt meg is tettem és a popsiját ha befejezhetem a választ! Szóval csak álljon a farkad tovább mert ez csak felelésről szólt! osztotta le a szőke lány Enzós Niki barátja karcsit.
- Ez komoly volt vette át a szót Sziszka Geci, majd rámosolygott Ivettre, amit a lány
viszonzott is. Nem is gondoltam volna... Végül is, Ildi nem kötötte ki, hogy
milyen neműnek kell lennie az illetőnek...

És aztán Ivett pörgetett, az üveg szája pedig Enzós Niki barátja karcsira mutatott.
- Felelsz, vagy mersz?
- Egye kutya, egyszer élünk. Merek!
- Ez a beszéd, pöcsös markolta meg Enzós Niki barátja karcsi kemény farkát Sziszka Geci . Upsz, bocsi!
- Jézusom,Ildi ne haragudj mondta riadtan de a nő meglepte mert azt monda parancsolóan
- vedd elő ha már megfogtad had lássam hogy áll a markodba!
- Ennyibe azért csak nem halsz bele... kezdte volna Ildi, de Ivett közbevágott.
- Szóval mersz. Nos, ragyogó ötletem támadt. Elő kell nekünk adnod valami izgatót és mindhármunknak tetsző műsort!
. Enzós Niki barátja karcsinak felcsillant a szeme, mert máris monda nekik , hogy popsikat széttárni mert nyelves feszesség mérés lesz. Ivett kezébe vett egy vibrátort, és felváltva a két lyukába kezdte ki be mozgatni. Lányik ez a reklám... ki csinálja utánam?
mondta Ildi hatalmas vigyorral. A árjára meg ráparancsolt, hogy lássa a Sziszka Geci popsijába a nyelvét jó mélyen és gyorsan!
- És a következő Ivett volt aki megelőzve Enzós Niki barátja karcsit jó mélyen nyalni kezdte Ildi popóját és közben valami szokatlan történt a szobában.
Ildi élvezte amit megpillantott mert meglepő volt ahogy Sziszka Geci nyelve mélyen Ivett popójában pörgött és ő meg orgazmustól sóhajtott.
A lányok visítva élvezték, Enzós Niki barátja karcsi meg ágaskodó farkával ráült felesége arcára aki seggében a nyelvét forgatta és utána rászólt tegye Sziszka Geci popójába!
Ivett veszettül kattogatta a fényképezőgépet, még véletlenül sem hagyva ki
egyetlen mozdulatot sem.
- Gyerünk Sziszka Geci, Enzós Niki barátja karcsi tövig nyomja! Dobd be magad, ne légy szégyenlős!
Ildi már a padlón feküdt az élvezéstől, de ráparancsolt a férjére ,hogy elég neki ennyi most a Ivett popójába told a rúdadat!
- Hé, te eltitkolt domina vagy. Nem is tudtam, hogy ilyen veszettül tudod a
élvezni sóhajtott rá Sziszka Geci
- Te kis *****, ha te is Enzós Niki barátja karcsival éltél volna együtt, mint én, még többet is tudnál.
- Nana, szerinted én a Marsról jöttem?
- Hát, ha ilyen jó vagy, akkor te is megmutathatod, mit tudsz, kiskurvám
rebegtette Ildi a szemével óvatos pillantásokat vetett a tévé felé, ahol
már egy szex film ment.
- Igen? Látni szeretnétek, hogy mire vagyok képes? heccelte Ildi a jónépet.
- Úgy bizony! Azt hiszed, hogy te kimaradsz ebből a csodálatos feladatból? Na
azt már nem! vágta rá rögtön Ivett, és mindannyian egy emberként fordultak a
tévé felé, hogy most milyen jelenet következik.

A szőke lány jelent meg a képernyőn, és a seggét majd a *****ját egy műbránerrel megtöltötte:
- Ezt a rövid home videot nektek készítettem mondta Ivett. Akkor most
következzen az orgazmusom nektek!
Enzós Niki barátja karcsi egy pillanat erejéig lefagyott, majd hatalmas mosoly terült el arcán,
felállt a kanapéról, és kiállt a közönség elé.
Enzós Niki barátja karcsi olyan eszméletlen hozzáértéssel rázta a hátsó felét az ütemre, hogy
Mindenkinek megindult a nyelve felé. Teljesen úgy nézett ki, mintha
Ő a lányok kurvája lenne, teljesen beleélte magát a szerepbe. Ildi
időközben hozott egy vibrit, és azt adta a kezébe hogy tolja be a seggébe.
Körbejárt a szobában, majd megállt a lányok előtt, és elkezdte lassan beletolni a vibrit a seggébe miközben sóhajtva nyögte élvezitek?
Csendült fel mindhárom lány hangja hörögve hogy igen, a fényképezők ez esetben is
kattogtak ezerrel, így megörökítve minden egyes pillanatot.
Amint Enzós Niki barátja karcsi befejezte az előadást, Ildi szinte már domináhóz hűen, úgy
utasította neki hogy kivételesen hagyja Ivettnek tovább csinálni.
- Nos, úgy látom, hogy te is jöhetsz... mondta Sziszka Gecinek. Fogadjunk, hogy még a
Pecked is remeg majd tőle!
- Naná, de te nyaljál ki kedvesem ha már kimondhatom itt amit oly régen nem mertem!

- Hé, Ildi kezdte Enzós Niki barátja karcsi és Sziszka Geci széttárt nedves pináját nézte. Úgy látom a
következő számot neked találták ki.
- Oké, akkor hajrá mondta Ildi élvezve, majd lassan Sziszka Gecinek a *****jába mélyen belenyalt és nyelvét forgatva magát is ujjazta totál beleélve ebbe a helyzetbe magát,
és hangosan nyögni és élvezni kezdett.
- Ez az, bébi! Nyomjad! kiabálta közbe Ivett.
- Király vagy kontrázott rá Enzós Niki barátja karcsi, hogy ne maradjon ki.
- Sziszka Geci, mosolygott és csak kattintgatta a fotókat. Ildi a
Szájával szívta Sziszka Geci popsiját és pináját majd megszólalt. Most pedig porondon az egyetlen, **** a lakásban, és ezt valaki most leszopja!

- Ó, akarom, akarom mondták a csajok egyszerre!
De ő csak azt felelte aki jobban nyal az kapja!
- Ez sokkal jobb játék, mint az üvegezés kezdte , vagy a vetkőzős póker, nem
igaz Enzós Niki barátja karcsi?
- Hát, azt mondjuk, nem bánnám, ha kikötözhetnélek... mondta, de amikor látta a
lányokon, hogy készülnek közbeszólni, folytatta. De persze ezt is nagyon lehet
élvezni.
- Jaaaj, te ****os! Most jövünk hárman sikongatott Sziszka Geci, és majd *8217
Elélvezve bekapta a farkát jó mélyen leszopva Enzós Niki barátja karcsinak egy pillanatra .

Ezt látva Ildi ráparancsolt ,hogy ő lesz az első akinek ki kell nyalnia! Addig Enzós Niki barátja karcsinak kell Ivett lyukairól nyelvel gondoskodni fejezte be az utasítást a domina.
És mikor sikítva élvezett Sziszka Geci szájába már közben Ivettt hívta és a fáradt Sziszka Gecit ráültette Enzós Niki barátja karcsi arcára.


Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (19)        Nem tetszik (15)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2018-06-12 00:47:03
ASD
Ez mi a fasz? Kajak egy óvodás jobban mesél, ír le egy sztorit.. Miért kell azt a Karcsit állandóan Enzós Niki barátja Karcsinak említeni? Tök idegesítő a megfogalmazás meg az állandó ismétlés... -.-

2018-06-19 20:01:05
veve
tanulj már meg fogalmazni, és hívd simán karcsinak basszus


Ezt a szex történetet 13373 X olvasták el.