Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


BDSM a családban anyámmal

Beküldő:Jóapa

A nevem most nem lényeges legalább is szerintem, Jóapa a becenevem ennyit elárulhatok.

14 éves korom óta hallgatózok a szüleim hálószobája ajtaja előtt, hallom, ahogy anyámat apám megkeféli rendesen.
Hallom, ahogy nyög, ahogy elélvez, szóval mindent.

2 éven keresztül hallgatóztam mikor is szombat este mikor apa nem tudott haza jönni az irodából, mert annyi munka lett hírtelen megelégeltem ezt az állapotot.

Este olyan 8 felé mikor mélyen aludt anyukám, bementem hozzá, lehajtottam róla a takarót láttam a fehérneműben alszik az ágyon.
Néztem közben meg mentek végig bennem az események, ahogy hallgatóztam, amiket műveltek egymással apa meg ő.

Ezért elhatároztam, hogy Anyát méltó módon le fogom alázni, elővettem Apa 3 nyakkendőjét és Anya két kezét az ágynak rácsaihoz kötöttem.
Lábait meg szétterpesztve az éjjeli szekrényben lévő bilincsekkel ki bilincseltem őket.

Nem akartam, hogy az öcsémet is felkeltse ezért a száját a harmadik nyakkendővel belököttem.
Erre fölébredt.
- Jó estét Anya.
Nézett rám rémültem és végig nézett magán.
Megsimogattam az arcát és ficánkolt. Felvilágosítottam a helyzetről, ami történni fog.
- Anya, két éve hallgatom, ahogy Apával szeretkeztek, most én fogok feled szeretkezni, vagy inkább meg foglak dugni téged alaposan. El foglak repíteni, a mennyországba.

Elkezdtem levetkőzni előtte láttam az arcán, hogy nem nagyon akarja ezért mikor már teljesen meztelen voltam, a farkamat a hasához nyomkodtam.

- Hálás lehetnél anya, két éves sperma adagot fogok neked odaadni. És az nem kevés.
Felmentem az ágyra és elkezdtem a hálóingjét felhúzni a mellei fölé, ahogy megpillantottam az arcát kipirosodott, ahogy elővillant az mellei.

- Szépek a melleid, bár én ezt tudtam. Ezzel befeküdtem a lába közé és elkezdtem játszogatni a nyelvemmel, a bimbóival.
Kezemmel elkezdtem simogatni a bugyiját.
Nedves volt, csodálatos tapasztalat volt, hogy ilyen nedves már most.
- Akkor tapasztaljuk meg közelebbről. Ezzel benyúltam a bugyijába szépen lassan, sima puncija mély lélegzetet váltott ki belőlem.
Ahogy elértem a csodálatos kelyhét. Csiklója már fel volt izgulva, ujjammal simogatni kezdtem.
Elkezdte magát dobálni tudtam, hogy megtaláltam a csiklóját.
Nyöszörgése szinte mámorító volt a fülemnek.
Arcára a boldogság ült ki én meg kezemmel elértem a kehely forrását. Elkezdtem a mutató meg a középső ujjammal nyitogatni a punciját.
Nyála elkezdett a száján kifolyni felmentem a fejéhez és nyelvemmel lenyaltam róla.
Szemében csak úgy csillogott a kielégülésért epekedés lángja.
- Anya mindjárt megízlelheted a farkamat.
Ezzel lejjebb haladtam az ujjammal és elértem a bejáratot két ujjamat felnyomva anyám ugrott egyet.
- MMM!!! Csak úgy dobálta a testét mellei irtózatosan ringatóztak. Rájuk is cuppantam elkezdtem szívni a bimbóit, ami hegyesen álltak.
Mikor beljebb haladtak az ujjaim elérték a G-pontot.
Tudtam azt szeretik a nők, ha azt ingerlik így is lettem.
Vadabbnál- vadabb módjára dobálta testét anyám minél jobban játszottam a G-ponttal.
Szemei könnybe lábadtak, de nem hatottak meg.
Ezért másik kezemmel pedig simogatni kezdtem a fenekét majd elértem az ánuszát.
Erre dobott magán egyet.
Hangosabban nyöszörgött.
Mikor már eleget néztem az arcát felnyomtam az ujjamat a seggébe ami, olyan remegést váltott ki belőle, ami sikeresen elhozta neki az orgazmust.

- MMMM!!! szemei fent akadva a plafont nézték, közel hajoltam hozzá és a fülébe sugdostam.
- Akkor most kóstold meg a farkamat. Ezzel kivettem a szájából a nyakkendőt és beraktam a szájába.
Nem mondott semmit csak szopott rendesen, engedelmes lett, olyan jó érzés volt szemeivel engem nézett mosollyal az arcomon mozgattam a fejét szerszámomon.
Mikor eleget szopott kivettem a szájából és elfeküdtem rajta. Feleltetni kezdtem.

- Ízlett?
- Kérlek, ne tedd ezt velem. Sírni kezdett én meg visszanyomta a szájába a nyakkendőt és letéptem róla a bugyit.
Elővillant a szenzációs kopasz puncija, lehunyta a szemét én meg erre elkezdtem a farkamat a puncijához dörzsölgetni.
Rögtön kinyitotta a szemét gyorsan oda pillantott puncijára, amit kényeztetek a szerszámommal.
- Csak nem tetszik?
Kérdeztem rá nagy mosollyal.
Erre rázni kezdte a fejét én meg egy kicsit jobban hozzá nyomtam a farkamat, amire ő mélyen kezdett el levegőt venni.

( Farkam nem volt szokványos méret mivel 20 centis, de a vastagsága sem normális, mivel 7centis átmérőjű. )

- Most pedig megbaszlak, mint még soha apa sem.
Odaillesztettem a bejárathoz, ami csak úgy tocsogott a nedűtől, elkezdtem szépen lassan betolni anyám egyre jobban kapkodta a levegőt.

Már a fele bent volt mikor egy lökéssel felnyársaltam a pináját.
- MMMM!!! Hangosan kiabálta volna el magát legszívesebben.
- Tetszett? Kérdeztem rá.
Elkezdte rázni a fejét, erre én szépen elkezdtem mozogni, kiélvezni a pillanat minden percét.
Elkezdtem a percek telésével gyorsabban mozogni, mikor már hallani lehetet a fröcsögő punci édes hangját, anyám egyre jobban hallatszó nyöszörgését.
- MMMMMM!!!

Elhozta a megváltást mivel egy erőset nyomtam és farkam önteni kezdte a spermát anyám forró puncijába.
- AHHHH!!!
5 percig csak ürítettem, amikor végre vége volt anyám lehajtott fejjel és könnybe lábadt szemmel nézett lefelé.
Kivettem belőle a farkamat, ami rajta maradt sperma a hajába kentem.
- MMMM.
- Anya ez csodálatos volt, de még nem végeztünk, apa egész éjjel nem jön, haza én meg addig azt tehetek veled, amit akarok.
Rögtön felkapta a fejét és nyöszörögni kezdett.
- MMMMM!!!
Elkezdtem szerszámomat verni szépen és újra harcképes lett 4 perc elteltével.
- Csodás. Akkor most jöjjön újra.
Ezzel visszanyomtam a puncijába, amiben az előző adag terméke is benne volt.
Dobálta a testét én meg ujjaimmal izgattam tovább a csiklóját.
Hamarosan megint elélvezett, teste határtalanul felvillanyozott.
Még vadabbul dugtam azzal a tudattal tovább, hogy én hoztam el neki az orgazmust ismét.

12-15 lökés után megint totálisan teleeresztettem a pináját gecivel.
Mikor kivettem anya puncija csak úgy tátongott.
Néztem, ahogy folyik ki a sperma, feledhetetlen élményt nyújtott nekem, ahogy csurgott le a fenekéhez egyenesen le az ágyra.
Megint erekcióm lett.

- Anya akkor most jöjjön a segged. Ezzel két ujjamra felkentem egy kicsi spermát majd felnyomta mind a két ujjamat a fenekébe. Amitől ő nyüszített hangosan.
- MMMMM!!!! MRRRR!!! -
Teste izzadságban fürdött, arcáról csak úgy gurultak lefelé az izzadság cseppek.
Elkezdtem ki-behuzigálni az ujjamat, amit percek múlásával jobban viselt el.

- Kezded élvezni?
Kérdeztem rá és bólogatott, kivettem az ujjaimat és odaillesztettem a farkamat a segglukához és egy mozdulattal felnyársaltam vele.
- MRRRRR!!! Elkezdtem benne mozogni közben kezemmel kivettem a szájából a nyakkendőt és odatettem az ujjaimat, amik az előbb az ő végbelében voltak és elkezdte leszopni, még jobban nyomtam neki a másik kezemmel pedig a csiklójával játszottam.

Mikor a ujjaimmal végzet kivettem a szájából és halk nyögéseket kezdett el kiadni magából.
- AHHH!!! Istenem csináld!!!
Tovább dolgoztam a farkammal mikor megint az orgazmus határában voltunk mind ketten összeszorult a lukai teljesen és tudtam, hogy elélvez mindjárt ezért rá kapcsoltam.
- MÉG MÉG MINDJÁRT!!!! AHHHH!!!!
Abban a percben mind ketten elélveztünk, olyan jól esett, hogy anyám amint végeztünk egy szavacskát mondott ki.
- Köszönöm.
Ezzel elaludt én meg kivettem belőle a farkamat 2 évnyi sperma volt az amit anyámba engedtem.
Eloldoztam a nyakkendőket, felöltöztem és elmentem aludni.

Boldog másnap délelőtt arra keltem fel, hogy anyám az ágyamban fekszik és nyakamat puszilgatja.
A fogadtatása meglepő volt.
- Jó reggelt kis csődöröm.
- Jó reggelt kis kancám.
Ezzel nagyon kellemesen telt a napunk, anya, ha tehette kielégített engem a lakásba úgy, hogy apa ne tudjon róla.

Pár nappal az eset után Apa vacsoránál bejelentést tett, mind a ketten néztük vajon mi lehet az a fontos dolog.
- Drágám, Fiam be kell, hogy valljak valamit.
Kicsi csönd jött, ami feszültséget váltott ki.
- Kaptam egy nagyon kellemes állás ajánlatot, amit csak akkor fogok elvállalni, ha ti belementek. Kétszer annyit keresnék, de több időt lennék távol.
Anya meg én összenéztünk és tudtuk, hogy ez kellő alkalom.

Majd megszólaltam.
- Anya, Apa tudom, hogy jó szülők vagytok és jó barátaim ezért apa kérlek, fogadd el.
- Kis fiam. anya ezzel lehunyta a szemét és mosolygott rám.
- Drágám te? Kérdezett rá apa.
- Én is igent mondok, de vigyázz magadra, nekem addig itt lesz a nagy fiunk, aki védeni fog engem. Ugye? Bólintottam rá.

Apám másnap el is vállalta a munkát, reggel arra keltem, hogy anyám fekszik velem az ágyban és engem néz közben kezével a takaró alatt a farkamat veri.

- Nagyon köszönöm, amit tegnap mondtál az asztalnál. Kezdett el hálálkodni anya.
- Szívből jött. Jegyeztem meg.
- Hogyan tudnám neked meghálálni?
- Szerintem tudod. Ezzel lehajtottam magamról a takarót és kibújtam a melegítőmből levéve egyszerre a bokszeromat is.
Meredező szerszámomra hajtotta a fejét szép szája közé vette farkamat félre húzva haját a másik oldalra néztem, ahogy anyám a farkamon ténykedett.

Lehunytam a szemet és élveztem, amit művel velem.
Csodálatos volt, mikor abba hagyta kinyitottam szememet anya keze szépen lassan verni kezdte.
- Fiam lenne egy kérésem.
Kipirult arccal nézett engem, én meg megsimogattam édes arcát.
- Mi lenne az anya?
Nagyon szép mosolyt mutatott nekem ami, teljessé tett belülről engemet.
- Mit?

Ez majd máskor kiderül.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (17)        Nem tetszik (8)


Nézd meg a magyar sztárokat meztelenül!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:




2016-09-11 09:52:27
Jóapa
A farkam 22 cm anyádat úgy megbasznám de még téged is seggbebasználak mert ilyen jol csinaltad


Ezt a szex történetet 15135 X olvasták el.