Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Doktornővel szeretkeztem 3.

Beküldő:Pussymen

Masszázs és orgazmus.

A történet ott kezdődött, hogy Nóra egy kolléganőjével beszélgetett milyen jól csinálom a masszázst. Közbe mennyire fel tudom izgatni és mire oda jutok, hogy végzem már szinte remeg a szexért. Ági mondta a kolléganőnek ez így igaz már ő is tapasztalta ezt. Kolléganő Klára tovább hitetlenkedett majd egy felelőtlen kijelentést téve mondta kipróbálná ő is de fogadtak, hogy nem jön ez nekem össze. Mikor Nóra haza ért elmondta a dolgot én rá álltam de megkérdeztem mi a tét. Ha veszítek akkor tartozom Klárának 10 masszázzsal meg ő minden alkalommal vendégül látja nálunk, és azt csinál amit Klára kér. Ehhez hozzá tenném Klára 10 éve özvegy és az ötvenes évei elején jár már túl a klimaxon szerinte már nincs szexuális izgalma.

Szép szombati napon a megbeszélt időben meg is jött Klára dudált a kapu nyílt neki. Kimentünk elé a kocsihoz és meglepetten tapasztalta meztelenek vagyunk. Mondtuk neki mi itthon mindig így vagyunk nekünk ez természetes. Mire átadta az ajándékot amit hozott mivel megtudta ma van a névnapom. Mire két puszival megköszöntem és letettem az asztalra és kérdeztem mit kér inni. Mondta üdítőt mert kocsival jött, kis vita alakult ki a lányok közt mivel megbeszélték a hétvégén itt alszik. Na ekkor mondta egy kis martinit kér jéggel akkor ha van édeset. Mondtam rendbe és már mentem is a bárpulthoz tölteni, mire vissza tértem meglepetten tapasztaltam Klára is meztelen van. Nagy bozontos puncija csak úgy virított a fehér bőrkanapén. Ettől egy kissé elmosolyodtam amire rákérdezett mi a mosoly tárgya. Én elpirosodtam mivel nem voltam felkészülve ennyire szókimondó Klára. Nagy unszolásra elmondtam mi a mosoly tárgya, mire ő rákérdezett nekem rá miért nincs merevedésem. Mondtam nekem a meztelen test látványa természetes a merevedéshez több kell. Közben elmentem a masszázs termet felkészíteni. Halk relax zene, illatosító és tiszta lepedő az asztalra. Mire kijöttem Nóráék eltűntek a nappaliból. Kinéztem a kertbe és láttam Klára fekszik a napozó ágyon míg Nóra borotválja a punciját. Mikor végeztek bejöttek Klára elém lépett és lábait szét téve megkérdezte így már tetszik. Mondtam igen már nőiesebb. Bementünk a masszázs terembe és neki láttam a masszázsnak. Én szeretem a fahéjas masszázs olaj és a krém keverékét használni, szép óvatosan neki kezdtem a válóaknak és haladtam lefelé. Deréknál kissé elidőztem és rögtön felfedeztem egy pontot a gerinc vonalában amire reagált Klára teste. Majd folytattam tovább fenekén és becsúsztam farpofái közé egy újjal érintve ánuszát. Ennek hatására Klára teste megremegett és fenekét kissé megemelve felkínálta azt kezeimnek. Tovább izgattam melynek hatására lábait egész az asztal széléig szétnyitotta szabad utat engedve a frissen borotvált puncinak. Kezemmel kissé lejjebb mentem és tovább izgattam a becses területet, melynek hatására Klára egyre gyorsabban vette a levegőt szinte zilált. Mikor éreztem lassan közel a vég hirtelen abba hagytam és elkezdtem a combokat majd a vádlit masszírozni. Le egész a bokáig, majd vissza a vállakra. Ekkor megkértem forduljon meg. Megfordulás után kezdődött az igazi izgatás. Vállakról indulva rámentem a mellekre és finoman a gravitációval küzdve masszírozni kezdtem hatalmas melleket rátérve a bimbókra. Mire hallható reakció jött Klárától és ismét szaporodó lélegzet. Majd lementem a pocira és utána haladtam az ágyék felé meg a combokra. A comb belsőre tévedve a lélegzetek egyre erősebben zihálóvá váltak és amilyen nagy terpeszt csak lehetett széttárta lábait. Elkezdtem a comb belsejét masszírozni hozzá hozzá érve a szemérem ajkakhoz. Melynek következtében megjelentek kéjcseppek a punci bejáratánál. Az elélvezés határán ott hagytam a comb belsejét és a tetejére váltottam majd lehaladtam a bokához. Utána egy talpmasszázs következett majd vissza a comb tőhöz. Kezdvén az izgatást a szemérem domb frissen borotvált részére lassan lehaladva a csikló irányába. Ennek meglett a következménye mindkettőnknél Klára egyre jobban felizgult míg az én farkam majdnem felborította a masszázs asztalt. Mikor majdnem elélvezett Klára megint abba hagytam a masszázst és felmentem a pocira ismét. Ekkor Klára hangosan felszólított vagy kinyalom vagy megbaszom mert ha nem letépi a faszomat, és beismerte vesztett. Én úgy tettem mintha nem is hallottam volna meg az utolsó megjegyzést felemeltem Klára combjait és ujjammal megdugva a puncit a csúcsra juttattam. Miután elélvezett és locsogó puncija remegett az asztal végére húzva fejemet a zamatos punciba mélyesztettem. Érzéki nyelvelés kezdődött nyelvemet a forró punciba nyomtam és felső ajkammal a csiklót masszíroztam. Minek meg lett a következménye ismét hatalmasat élvezet én minden cseppet kinyaltam kelyhéből. Ezután megcsókoltam Klárát, hogy érezze a puncija nedveit. Utána mellé állva farkamat a szájába tettem és elkezdtem volna én is élvezni, de nem az jött amire számítottam. Klára csak a szájába tartotta és közben nézett rám, ekkor megkérdeztem mi a baj. Bevallotta még soha nem szopott, gyorsan elmagyaráztam hogyan csinálja és szopás közben javítottam a technikáján. Gyorsan tanult mire majdnem bele élveztem a szájába. Ekkor kivettem a farkamat és egy kis pihenőt tartva ismét nyaltam Klára punciját. Mikor kellően felizgult felegyenesedtem és farkamat betoltam a puncijába kezeimmel lenyúltam a combjai alatt és megfogtam fenekét kezeit a nyakamba tette és megkapaszkodott. Leemeltem az asztalról és teljesen bele csúsztattam a farkamba melynek hatására felsikított egy kicsit. Közölte ekkora még nem volt benne. Elindultam vele közbe míg dugtam a nappaliba kimentünk ahol már párom és Ági vártak minket egymással játszva. Szép lassan letettem az ágyra Klárát aki ismét elélvezett és forró nedve a combomon csurgott. Hanyat fektetve végigterült az ágyon mire Ági felé guggolt és punciját a szájára téve kinyalatta magát, ami elsőre nem sikerült nagyon jól mivel még puncit se nyalt Klári. Nóra a combomon lévő nedveket nyalogatta míg néha a csiklót is jól kezelésbe vette. Klára nagyot élvezett mivel én is ott tartottam már kihúztam a tüzes punciból a farkam. Majd betettem a szájába és egy pár szopó mozdulat után elkezdtem elélvezni, de hogy ne vesszen kárba egy csepp se mélyen a torkára lövettem. Először ki akarta köpni de mikor megérezte a sperma izét egyből nyelni kezdte olyan erővel azt hittem a golyómat is kiszívja belőlem.

Miután megpihentünk kiderült a fogadás tárgya az volt ha ez sikerül nekem akkor a csiklójába és vagy a melleibe vagy a köldökébe teszek piercinget. Valamint kijön velünk másnap egy naturista strandra. Csiklóba betettem a piercinget és a bal mellbimbójába mivel az mindig behúzódott és alig lehetett kivenni az udvarból. Piercing után ismét egy nagy gabalyodás jött és megtetszett neki Nóra szemérem ajkaiba lévő piercing melynek következtében még négy piercing következett.

A naturista strandon mi történt az egy következő történet.

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (24)        Nem tetszik (9)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:






Ezt a szex történetet 6246 X olvasták el.