Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Játék a hugommal

Beküldő:Deán&Hajni

A nevem Deán, és van egy hugom Hajni. Ezek persze nem az igazi neveink csak a történetben ez lesz.
Szóval van egy történetem rólunk arról hogyan ismertük meg a szexualitást eggyütt.

Kb 13 lehettem Hajni pedig 12 éves. Már kezdtek érdekelni a lányok és felfedeztem a maszturbálás örömeit. Hajnival sokat játszottunk otthon ha nem az utcán a barátainkal lógtunk. Jó viszonyban voltunk (és máig vagyunk) egymással. Akkoriban még ritkaság volt a számítógép így nekünk se volt. Megvoltak a saját kis játékaink, amiket általában én találtam ki. Általában ketten voltunk otthon mivel apánk egész nap dolgozott anyánk meg hacsak tehette szomszédolt vagy ha otthon is volt vagy a házimunkával volt elfoglalva vagy a sorozatait nézte a tévében- ergo szinte azt csináltunk amit akartunk.

Szóval akkoriban már láttam egy-két szexújságot és néhanap titokban kivertem magamnak.

Egy nap Hajni tánctudásával villogott nekem és habár előtte a tánc sose érdekelt és az efféle műsorai untattak most valahogy mégis izgatónak találtam. Rövidke kis nyári szoknyájában még a fehér bugyija is ki-ki villant ahogy pörgött-forgott, hajladozott tánc. közben. Hamarosan éreztem is fiútermészetem hívását. Amikor befejezte kértem is hogy táncoljon még és ő örömmel fojtatta is. Én pedig le se bírtam venni róla a szemem és epekedve vártam minden bugyivillantást. Miután kifáradt ledobta magát a másik fotelba felhúzta a lábait és lehunyt szemekkel pihegett. Viszont így pont beláttam a lábaközé. Igaz csak a bugyiját láttam de az is elég volt. Egy darabig még néztem aztán nembírtam tovább magammal és elmentem kiverni. Végig Hajni járt a fejemben és egy nagyot élvezve jutottam a csúcsra.

Ezek után igyekeztem mindíg ojan játékokat kitalálni, amiközben vagy megtudtam lesni a bugyiját illetve az éppen növésnek induló kis mellkezdeményeit vagy valami módon intim közelségbe kerüljünk és meg tudjam fogdosni.
Illetve egyre inkább odafigyeltem a tánc bemutatóira. Szerencsére általában lenge szoknyákban flangált mivel nyár volt. Egy alkalommal még táncolam is vele ami nagyon jó volt, de mivel nem szeretek táncolni ezt nesokszor ismételtük meg. Egy másik alkalommal fára másztunk és hogy segítsek neki meg fogtam a fenekét és úgy toltam meg ehhez hasonlóan használtam ki a különböző lehetőségeket.
Mondanom se kell hogy ezekután sűrűbben vertem ki mindíg a Hajnival átélt élményeimre gondolva. Illetve álmodoztam is róla, hogy hogyan tenném magaméva. Szóval totál belezúgtam- vagyis csak meg kívántam.

Mivel egy szobában aludtunk így egy este mikor nem bírtam aludni gondoltam meg lesem a punciját. Először szólongattam hátha nem alszik mélyen, de semmi reakció. Ezen felbátorodva felkeltem hát és oda osontam az ágyához. Lehúztam a takaróját és felhajtottam a hálóingét a nyakáig. Közben a szivem a torkomban dobogott. Kis növekvő cicijei teljesen felizgattak. A bugyiját is lehúztam amennyit engedett (mert rajta feküdt ugyebár) és megpillantottam a gyönyörű csupasz punciját. Teljesen elragadott a látvány.
-Te meg mit csinálsz?- Teljesen ledermedtem. Figyelmetlen voltam és felébredt.
-Ő ő semmit.- nyögtem ki és iszkoltam vissza az ágyamba. A farkam persze már jócskán duzzadt a gatyámban.
-Te a puncimat nézted?- kérdezte, de a hangjában nem hallottam felháborodást.
Gondolkodtam, hogy most mit mondjak. Végül eszembe jutott valami.
-Hát ő...igen. De kérlek ne szólj anyuéknak, ha nem szólsz holnap mutatok valami szuper dolgot.
-Mit?- kíváncsiskodott.
-Majd holnap most aludj.
-Miért nézted a puncimat?- kérdezte.
-Majd holnap mindent megtudsz, csak anyuéknak ne szólj. Most pedig aludj.
-Rendben.- eggyezett bele és már fordolt is a másik oldalára, hogy aludjon legnagyobb megkönnyebülésemre.

Másnap reggel teljesen átlagosan indult amíg délután Hajni ránem kezdett, hogy mutassam meg neki amit igértem a hallgatásáért.
-Gyere.- mondtam és kézenfogva vezettem be a supába ahol tudtam hogy senki se fog zavarni.
-Na- kezdtem a mondókám- valami ojat akarok mutatni neked amit a fíúk és a lányok szoktak csinálni és nagyon jó.- ecseteltem a bevezetőt- Ehhez kell a lányok puncija és a fiúk fütyije. Ezért néztem tegnap a puncidat.
-Én azt hittem az csak pisilésre való.
- Nem. Ehhez a játékhoz is kell. A fiúknál ha kicsi a fütyijük akkor csak pisilésre jó ha megnő akkor játékra.
-Hú a fütyid meg nő? És lányoknál ez hogy van?- záporoztak a kérdései.
-Hát lányoknál őszinténszólva nemtudom. Erre is ráakartam jöni tegnap.
-És mért nem mondtad szivesen megmutattam volna. Megmutassam?
Na ez kicsit sokkolt. Már a gondolattól is dudorodott a gatyám. Dehát ez volt a cél.
-Hát mutasd.
Erre levette a bugyiját és felhúzta a szoknyáját.
-Most mutasd hogy növeszted meg a fütyid.
-Hát az már megnőtt és nemtudom vissza csinálni mert magától csinálja, de megmutatom.
Azzal letoltam a nadrágom gatyástól és kiléptem belőlük.
-Húú!- csodálkozott Hajni- Ez ijen? És hogy kell játszani?
-Először is- kezdtem megint a magyarázkodásba- le kell vetkőznünk pucérra, aztán puszilgatjuk egymást ez is része a játéknak és én bedugom a fütyimet a puncidba.
-Bedugod a kukidat a puncimba?- nézett értetlenül a hugom- És mi abban a jó?
-Majd meglátod csak csináljuk!- kezdett a türelmem fogyni. Ledobtam az ingemet mire Hajni is levetkőzött. Oda mentem hozzá megfogtam a fejét és elkezdtem puszilgatni a száját ahogy az újságokban láttam. Hajni követve a példám visszapuszilt. Puszilgattam a száját a nyakát a cicijeit és Hajni is élvezte, meg puszilgatott. Közben a kezem már a punciját símogatta. Először el akarta lökni a kezem onnét de mondtam, hogy ezt így kell úgyhogy hagyta. Sőt ő is elkezdte a fütyim símogatni ami nagyon jó volt. A szívem majd kizugrott, nagyon izgultam és élveztem a dolgot. Észre vettem hogy a kezemen ami a puciját símogatta valami nedves jelent meg először nem értettem, de valaahonnan sejtettemm, hogy nem pisi. De akkor mi?
-Mikor rakod be a fütyid a puncimba?- kérdezte Hajni. Én meg vissza térvén elmélkedésemből rávágtam, hogy most.
-Feküdj hanyatt.
Hajni így tett én a lába közé térdeltem.
- Kicsit emeld meg a derekad, hogy odaférjek.- mondtam.
Miután így tett én oda illesztettem a fütyim a puncijához, és harmadszirra be is sikerült hatolnom hugom meleg, nedves, szűk puncijába.
Kicsit szorított, de nagyon jó volt. Ráhajoltam a hugomra és elkezdtem beljebb tornázni magam.
-Állj ez nem ojan jó! Fáj!- nyöszörgött.
De nekem itt már nem volt megállás.
-Majd jobb lesz bízz bennem.- válaszoltam türelmetlenül.
Közben már sikerült tövig elmerülnöm a hugicámban és elkezdtem ki-be pumpálni. Nagyon jó volt. A fejemet teljesen kitöltötte a rózsaszín köd.
Hajni közben beletörődve, hogy már nincs megállás csak nyöszörgött alattam.
Aztán egyszer csak szorosan átölelt és egész máshogy kezdett el nyögdécselni. A csípője is átvette a ritmusom.
Majd hirtelen megmerevedett és úgy szorított magához, hogy majd meg fojtott és sikoltott eggyet. Ekkor mentem el én is. Teljesen elmerültem a mámorban. Löktem még egyet-kettőt, majd lerogytam Hajnira és mind a ketten hangosan ziháltunk a fáradságtól, meg a kéjtől.
-Hú! Az elején...nagyon rossz...volt... de a végére... nygyon jó volt!- Zihálta hajni alattam.- Legközelebb is ijen lessz? Én legördültem róla és mellette fekve válaszoltam:
-Nekem is jó volt és nemhiszem szerintem legközelebb már neked is jobb lesz.
-Hát remélem, de nagyon fárasztó ez a játék.
-De nem éri meg a fáradságot?- kérdeztem és rámosolyogtam.
-Végülis megéri ha ijen jó.- felelte és vissza mosolygott.
Hanem ekkor eszembe jutott a hugom természetéről valami:
-De anyáéknak erről nem szólhatsz. Meg ígérted!- figyelmeztettem.
-Rendben de miért?
-Tutod mijenek. Mindíg elrontani a jó játékokat

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (54)        Nem tetszik (16)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2016-06-08 10:53:22
walaki
Legalább helyesen írj, egyébként jó!!!

2016-06-08 11:41:57
Niki
Én is tizenkét éves voltam, mikor a bratyóm a farára húzott, csak nekem hetekig fájt.

2016-06-08 21:49:27
Balu
Én a hugomat nem dugtam meg, de egyszer végig nézte mikor a barátnőjével voltam. Niki, neked hány éves volt a báttyád, mikor megrakott ?

2016-06-10 13:02:43
cucli
jó lehetett!!!!!!!!!!!!!

2016-06-10 13:04:50
cucli
jó lehetett!!!!!!!!

2016-06-12 06:17:05
TrollMan
Én is mindig a hugomról álmodozom.

2016-06-13 11:55:00
boy75
Jó kis történet én is benne lettem volna ilyen jó kis játékban és dugtam volna!

2016-06-17 14:01:46
puli t.
Király sztori :D

2016-06-24 13:32:12
Ladisz
Ki kell vernem!

2016-06-24 13:33:31
Ladisz
Most mennyi vagy Niki?


Ezt a szex történetet 28189 X olvasták el.