Figyelem,felnőtt tartalom


18
Ez az oldal erősen szexuális tartalmú írásokat és képeket tartalmaz.
Ha nem múltál még el 18 éves,akkor kérlek hagyd el az oldalt.

Ide kattintva kijelentem, hogy elmúltam 18 éves, valamint beleegyezek a sütik (cookie) használatába.


Szextörténetek, erotikus történetek


Egy kurva első története

Beküldő:Caby Azonnal

Egy kurva első története Caby Azonnal

Miután sikerült kiválasztani egy olyan erotikus fehérneműt ami végre tetszett Sziszkának is kérte, hogy szedjem rendbe magam és frissen illatozva várjam az első vendégemet.Olyan gyorsan zuhanyoztam le mintha a vízsugár égetné a bőrömet ahelyett, hogy nyugtatott volna.Mint egy ázott veréb pont úgy éreztem magam miközben végigmértem magam a tükörben.Bámultam a saját arcképemet és próbáltam beolvasni magamnak, hogy megállítsam a folyamatot amibe belekeveredtem. Nyilván nem jártam sikerrel.

*8220 Nem kell lefeküdni senkivel! Gondolj a pénzre, pár perc gyötrelem az egész ez volt az a gyenge és szánalmas mondat amivel újra rávettem magam, hogy eladjam a lelkemet.Ideje volt magamra venni a *8220 munkaruhámat ami vörös nerc anyagból készült teljes testere feszülő body lett, mellrésznél V-alakban mélyen dekoltált. Erre cseréltem le a túrkálóban vett *8220 kórházi hálóing hatású fehérneműmet. Mit mondjak!Tényleg jelentős volt a különbség!Miután felvettem ezt a furcsa háló szövésű ruhát úgy éreztem magam benne mint egy kötözött sonka. Bár vékony vagyok és izmos mégis furcsa volt érezni a ritka szövásű anyag feszülését a bőrömön. A vastag mellbimbóm éppen hogy átfért a lyukacsos részen.Szerencsére a szeméremdombom körül nem volt olyan *8220 szabad a betekintés ez egy kicsit megnyugtatott.

Izgatottan járkáltam fel-alá így vártam az első vendégemet. Ekkor vettem észre, hogy az ajtó mellett pont mint a szolgáltató iparban szokás árlista van kifüggesztve:

*8220 Csúszkamasszázs 8000 Ft, Olajos Relax masszázs 4000 Ft, Tantra masszázs 6000 Ft. Prosztatamasszázs 12000 Ft azt hiszem ennél a pontál lettem igazán ideges.Már-már hallottam is a rendeléseket amelyeket úgy mondanak majd el nekem, mintha a szomszédos büfében szolgálnám ki az igényeket: *8220 Aranyom, lesz egy csúszkamasszázs utána meg egy prosztata és kérek még hozzá egy jó nagy adag mélytorkot ez a képzelt párbeszéd játszódott a fejemben miközben néha megjelentem a lelki szemeim előtt ahogyan gumikesztyűvel a kezemen rutinosan elvégzem a prosztatamasszázst ami ekkor még nagyon messze állt tőlem.Tudtam persze, hogy miről van szó de nem volt még benne részem. Pont ezért is lettem ideges, hogy jó pár *8220 ismeretlen szolgáltatás mellett ez is ott szerepelt az árlistán pedig nem tudtam mit és hogyan csináljak ha ezt kérik tőlem.

Sziszka mintha megérezte volna, hogy szükségem van rá pont akkor érkezett amikor menekülni szerettem volna az ismeretlen kihívások elől.

-Készen állsz szépségem? Megérkezett a vendéged kint van a váróban, mielőtt behozom látni akartalak. Csodásan festesz- vigyorgott rám, mintha a mosolyában felfedeztem volna a közös kis masszázsunk mocskos vonásait.

-Örülök, hogy jöttél pont a kiborulás szélére kerültem. Kicsit meglepődtem az árlistán. A felét nem is értem én nem tudom.. mielőtt befejezhettem volna gyorsan közbevágott.

-Nyugi, nem fog meglepetés érni!Mindent megtanulsz majd idővel most csak egy dologhoz kell értened a többire később térünk rá. Ügyes legyél! Hozom a vendégedet- ekkor a kezével mintegy bíztatásul OK- jelet mutatott és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan magamra hagyott.

Innen már nem volt visszaút!Ott álltam a szoba közepén a vörös nerc bodymban mint egy áldozat aki várja, hogy valaki levadássza.A gyomromban az ideg a várakozással együtt táncot járt. Reszketett a lába a szívem úgy dobogott mintha életem legfontosabb pillanata előtt állnék, és hát valljuk be ez az érzés nem volt csalóka.Kurvának állni nem érzelemmentes dolog én már csak tudom! Mielőtt kezdtem volna még rosszabbul érezni magam a bőrömben, meghallottam Sziszka jellegzetes topogását és negédes hangját ahogy közelített a kuckóm felé.

-Fáradj be, már várnak- csicseregte mielőtt elhúzta a szoba ajtaját.

Hangja után mintha itt a piros hol a piros trükköt játszana előkerült egy jól megtermett középkorú férfi. Belépett a szobába, majd megállt előttem. Mintha a ketrecembe beengedték volna az oroszlánt!

Olyan hatalmas volt és zord, pont olyan mint a legnagyobb hegyek. Volt benne valami megközelíthetetlen és fenyegető is. Talán a testalkata tette, izmai mennyisége vagy a kopaszsága amelyek miatt ezt éreztem.

-Szervusz-szólított meg hangja érces volt, mély, kiválóan illett volna hozzá a gonosz szinkronszerepe.

Én meg csak álltam mint első nap az iskolában szerencsétlenül és bénán mire eljutott a tudatomig, hogy illik viszonozni a köszönést.

-Szervusz, Lexi vagyok- hebegtem. A férfi halvány vigyorral a száján nézett rám szótlanul miközben tetőtől-talpig végigmért. Pár másodpercig a mellbimbóim kötötték le a figyelmét amelyek úgy festettek az apró nerc háló minta között mint két túlérett ribizliszem.

Sziszka ekkor mintegy mentőöv megtörte az egyre inkább ránk nehezedő csendet.

-A recepción leszek!Jó masszázst kívánok-a férfi már nem láthatta de bíztatásul Sziszka ismét a kezét használta mint valami ócska *8220 varázsfegyvert hogy a kettős OK-jel felmutatásával lelket öntsön belém.

-Látszik rajtad, hogy ez az első bevetésed úgy állsz ott mint egy megszeppent szűz -szólalt meg a férfi váratlanul miután a tolóajtó fémes kattanása biztosította arról, hogy ketten maradtunk a szobában. Az arcán lévő vigyor először törte meg a gonosz benyomást, bár hangjában nem éreztem kedvességet, közömbös volt mintha hajat vágatni jött volna.

-Úgy is érzem magam-próbáltam őszintén reagálni arra a tényre, hogy a lelkem még szűz volt, pénzért eddig még csak egy embert szoptam le új még nekem ez a helyzet.

-Az első alkalom mindig izgalmas- vigyorgott még sejtelmesebben.Le sem tagadhatta volna, hogy jól eső érzés járta át hogy elsőként ő adhatja majd a farkát a számba.

-Valóban az, de igyekszem majd..először is kérlek menj el zuhanyozni és csak..-ekkor erélyesen közbevágott mintha zavarná a hangom vagy az, hogy utasítom valamire.

-A köntöst hagyjam magamon, tudom a járást szívi- kacsintott egyet majd elindult a vizesblokk felé. Úgy sétált el mellettem mintha egy egyszerű ruhafogast került volna ki, érzelemmenetes volt és hűvös. Nem sok idő telt el és én már ízelítőt kaptam abból, hogy én általában semmi más nem lesznek ezeknek a férfiaknak mint egy eszköz amit kedvükre használhatnak. Teljesen mindegy milyen vagyok, miért csinálom én csak *8220 szolgáltatok ők pedig fizetnek. Nyilván nem romantikus jelenetet vártam, annyira naív én sem vagyok én mindössze arra számítottam, hogy lesznek fokozatok főleg az első alkalom során. Jó nagyot tévedtem! Perceken át álltam mozdulatlanul egyre növekvő *8220 vizsgadrukkal várva, hogy elkezdődjön az első masszázsom boldog befejezéssel. Nyugtatott amíg hallottam a vízsugár hangját kiszűrődni a vékony gipszkartonfal mögül, miután ez a jellegzetes *8220 robaj megszűnt már csak percek kérdésévé vált hogy elkezdődjön az igazi *8220 beavatásom .

A tolóajtó lavinára hasonlító morajjal tűnt el, mögötte pedig zavarodottság nélkül mint aki otthon van előlépett Jácint. A köntöst ugyan magára vette de nem teljesen, hiszen nem kötött össze a derekán így csak a hátát takarta az aranyszínű anyag elől tetőtől talpig meztelenül álldogált. Mellkasán jókora kígyó tetoválás díszelgett, lapockájától indulva a köldökéig.Félig merev farokkal kezdett felém lépdelni szerszáma kis késéssel de követte teste ritmusát. Nem szeretném eljátszani a *8220 szűzies lányt aki *8220 kurvának állt szerepet, de őszintén mondom meglepődtem.Nyilván tudtam azért jött a masszázs szalonba, hogy orálisan kielégüljön de azt nem gondoltam, hogy ilyen természetesen kezeli majd ezt az egészet hogy csak úgy *8220 egy száll semmibe kerül elő zuhanyzás után.Furcsa érzés volt, bár zavart éreztem de semmi rosszat. Inkább érdekesen és meglepőnek találtam a látványt. Mintha fűcsomók között tartott égig érő paszulyt hordana a lába között amit egy hatalmas kígyó őriz. Félig erektáltan is hosszú, vékony szerszáma volt amelyet szépen körülbástyázott fanszőrzettel mintha meleg védelmező takaró lenne. Addig nem sűrűn láttam ilyet. Kapcsolataim során jól *8220 karbantartott szőrmennyiséggel találkoztam vagy teljesen csupasz részekkel. Ilyen természetes *8220 buja szőrtengerhez még nem volt szerencsém.Sajnos minden érzelem meglátszik az arcomon talán ezért is szólított meg egyből miközben a matrac felé lépdelt miközben én mint egy bamba kezdő leplezetlenül fixíroztam a himbálódzó péniszét.

-Gondoltam segítek rajtad, hogy előre lásd miért jöttem. A tapicskolás kevésbé érdekel mint az, hogy hogyan nyeled majd a répámat- vigyorgott sejtelmesen, miközben rutinosan hasra feküdt a matracon mint akinek jógázni támadt kedve, darabos mozgással hosszan és elnyújtott mozdulatokkal.Az első gondolatom meglepő volt, inkább inspirált mint elbizonytalanított, hogy így beszélt velem.

-Adok én neked répázást- dünnyögtem magamban. Egy pillanat alatt bekapcsolt a fejemben a *8220 csak azért is effektus amivel a főnökömet Robit is sikerült meglepnem. Ha így kezdek neki dolgoknak a siker garantált!Büszkén lépdeltem a szekrényhez, hogy kiválasszak valami pikáns masszázsolajat amiben a mentol elég erőteljesen hatni fog majd a vendégem vérkeringésére.Előre mosolyogtam miközben megfogtam a flakont amely ezt a csodás afrodiziákumot tartalmazta. Ezt a mosolyt azok ismerik akik belül tudják és érzik, hogy azok akik lenézik őket vagy vesztesnek tartják őket, hamarosan csalódni fognak.

-Ne húzd az időt szívi, hagyd a francba a síkosítót nem lesz rá szükséged- mormolta türelmetlenül a férfi.

-Nyugodj meg, jobbat hozok annál- feleltem bájosan miközben magabiztosan elindultam a matrac felé, hogy megkezdjem a masszírozás első fázisát.

Egy pillanatra elmerengtem a lábaim előtt heverő férfitest láttán amely arra várt, hogy kiszolgáljam hiszen ebből lesz a pénzem ez a feladatom! Választhatok a hideg aluljáróban törénő szórólapozás vagy az izmos hátú szőrgombóc között aki arra is képtelennek tart, hogy megtaláljam a farkát.Ismét *8220 felhergeltem magam mikor erre gondoltam, ezzel is garantálva a sikert, hogy nem fordulok vissza!

Letérdeltem a matracra majd a vendégem széttárt lábszára között helyezkedve levettem köntösét. Kívülről nézve úgy tűnhetett mint egy bűvésztrükk olyan egyszerű és elegáns mozdulat volt az egész, pont oly messzire is dobtam magamtól aranyszínű köntösét.A szálló ruhadarab mellett a másik kezemben lévő olaj erőteljesen nyomás után, pont olyan határozottan ért célt mint ahogy a ruhadarab csapódott a földbe.Elnéztem a jó adag olajos krémet a férfitest izmos barázdái között, ahogy lágyan folydogált mint egy apró patak.Mély levegőt vettem minden érzésem és bizonyítási vágyamat előhozva két kezemmel határozottan a kenőanyag felé nyúltam, így kezdtem el megdolgozni a vendégem hátát. Erős voltam, céltudatos és akaratos. Éreztem durva és kemény hátizmát ami olyan volt mint egy félig fagyos tészta, csak erőteljes gyúrás után vált formázhatóvá. Vidéki lány vagyok erős kezem van nem csak farkat fogtam már, kapát is, így szívós voltam és elszánt.

-Van benned erő rendesen anyukám- sziszegte a kezem alatt miközben jobbról-balra durván összepréseltem vállizmait a mentolos olajjal, ami jól erősen lehűtötte majd egyszerre égetett is miközben a vérkeringés egyre jobban fokozódott a testben. Miután végigmasszíroztam egész testét a vádlijától a nyakáig minden görcsös izomösszehúzódást megszüntetve, ideje volt a második szintre lépni. Kérnem sem kellett, önkényesen megfordult olyan vigyorral az arcán mintha büszke lenne a fészekben magasodó dárdájára ami újra szembe farkasszemet nézett velem.

-Tudod, neki is kell egy kis törődés- vigyorgott önelégülten a Jácint.

Visszamosolyogtam rá tudatni akartam, hogy nem ijedtem meg a látványtól és bár *8220 félénk szűznek tart de csalódni fog. Nem adok neki sok időt ahhoz, hogy meglepetten és elégedetten élvezzen majd a számba.Miközben továbbra is bárgyúan vigyorgott rám láttam, hogy már szólni készül és azt is tudtam siettetni akar ezért megelőztem. Egyből a combja belseje felé nyúltam, így kezdtem el masszírozni pont úgy ahogyan Sziszka mutatta nekem. Erre várt! Végül,nem szólt egy szót sem. Átadta magát az élvezetnek!

Mozdulataim közben teste olyan lágyan ringatózott mint egy csónak a hullámok között, a szerszáma pedig úgy festett mint a kivont vitorla.Jó néhányszor megremegett, főleg az ágyékához közel. Előszeretettel időztem ezen az erogén zónákkal telített részen és a kezelésbe belevettem a heregolyókat is mielőtt tovább kalandoztam volna szerszáma irányában. Láttam a vendégemen, hogy tetszik neki a szokatlan mozdulatsor hiszen csendben behunyt szemmel kezét a feje alatt összekulcsolva, olykor-olykor csücsörítve és halk sziszegéssel élvezte a masszírozásomat.Farkán egyre jobban láthatóvá váltak az örömkönnyek, amelyek fényesen csillogtak makkja körül egyre nagyobb cseppekbe összeállva.Ekkor jött el az idő, hogy kezemet feljebb vigyem a herezacskók *8220 rituális ringatása után. Imádom a golyók érzését amikor kezembe veszem őket herezacskókban mintegy kincset tartó szütyőben pont úgy dörzsölöm és babusgatom a benne lévő *8220 két gömböt mintha drágakövek lennének.

Élvezettel látom és élem át a test üzenetét amit ilyenkor ad a másik fél. Ekkor sem nyúltam mellé, vendégem arcán a grimasz és az elernyedés jól mintázta benne zajló érzelmi cunamit. Ezt azzal fokoztam tovább, hogy határozottan az egyik kezemmel-miközben a másikkal továbbra is a heréivel foglalkoztam-szorosan az ujjaim közé zártam vékony, izmos szerszámát a közepénél fogva.Úgy fogtam a kezemben mint egy fényes jogart, pont úgy is kezdtem el játszadozni rajta, mintha a nép felé integetnék vele. Fel és le csúsztatva rajta a kezemet apró mozdulatokkal teljesen elmozdítva előre és hátra.

Síkosítóra tényleg nem volt szükség! Olajozottan járt fel és rajta a bőrrel együtt a kezem. Minden egyes mozdulatnál mintha halk dobütemet hallottam volna, miután egyre jobban verni kezdtem a farkát ez a jellegzetes hang erősödni kezdett amelyet egyre nagyobb lihegés követett. Vendégem hirtelen úgy kezdett el lélegezni mint amikor a konditeremben az edzők a kifújást tanítják, így próbálta meg küzdeni ellenem akiről azt gondolta, hogy nem leszek arra sem képes, hogy kielégítsem. Ennek ellenére, pedig úgy játszottam a két kezemmel az érzékszervein mint aki erre született! A szájmunka még csak azután következett Hozzá is láttam! Nyelvemmel fürgén és pajkosan végigköröztem makkja körül, lágyan szétkenve a rajta lévő elő nedvek tengerét.Minél jobban belemerültem ebbe a pikáns lefetyelésbe annál jobban éreztem az orromban az édeskés péniszének illatát a mentollal keveredve. Furcsa elegy volt, de emlékezetes!Az az érdekes továbbra sem gondoltam semmire, csak az előttem lévő feladat elvégzésére de azt minél jobb eredménnyel akartam kivitelezni!

A kezemet ezért egyből összehangoltam a szám mozgásával és mintegy kiegészítve a kettőt amit a kezem a farka tövében elkezdett azt a mozdulatot a szám teljes egészében befejezte.

-Ezt nevezem- motyogta elismerően miután átjárta a testét az orális technikám varázsa amelyet a véremben éreztem.

Soha nem tanultam szopni, mindig ösztönből tettem mindent. Egyszerűen csak *8220 jönnek a mozdulatok és az érzések mikor kell váltanom, gyorsítanom,vagy éppen lassítanom. Ekkor is azt éreztem ideje gyorsítani egy kicsit, ezért a számat egészen elvettem a makkjától és csak a nyelvemet nyújtottam a lehető legközelebb hozzá. Éppen csak hozzáérjen a hegyéhez miközben a kezemmel egyenletesen gyorsuló ütemben verni kezdtem a farkát. A nyelvem pedig szorgosan makkjának csapódott váltakozó irányból, mintha fagylaltot ennék az irányt folyamatosan változtattam. Jött a következő trükköm, időközönként bekaptam a farka hegyét és jó nagyot szívtam belőle. A vákuum jellegzetes cuppanása szinte csattant a levegőben. Ennél a résznél éreztem azt, hogy nagyon jó vagyok nála.

Teste erősen megremegett, majd az erőteljes remegéseket lágy hullámzások követték. Kezét váratlanul a fejemre tette mintha attól tartana, hogy abbahagyom a csúcs előtt a szopást ha nem vigyáz rám.

Éreztem a kezének furcsa érintését semmi érzelem nem volt benne, csak úgy sugárzott az idegen *8220 csak csináld utasítás hatalmas tenyerén át.

Megmarkolta a hajamat mintha egy gombolyagot fogna majd erősen nyomni kezdte az egész fejemet amikor a szám vákuumos művelethez ért. Szó szerint szétfeszítette azt majd farkával éket vert a számba.

-Nyeljed csak, ez az- ismételgette miközben teljes erővel arra kényszerített, hogy addig nyeljem magamba a farkát ameddig bele nem fulladok. Éreztem ahogy az izmos szerszám a mandulámhoz közelít úgy siklott belém mint egy gyorsvonat. A testem minden porcikája az *8220 idegen test ellen küzdött, már-már öklendeznem kellett, de nem hagytam magam. Próbáltam nem gondolni arra amit csinálok, bármennyire is furcsa ezt így elmondani. Fájt a fejbőröm ahogy a hajamat összeszorítva a fejemet szorosan a farkára húzta, féltem ha öklendezem vagy tiltakozom megharapom! Ha pedig ezt teszem, nem hogy pénzt nem kapok, valószínűleg még meg is üt mérgében!

Kikapcsoltam minden védelmi rendszeremet és igyekeztem nem görcsös lenni, csak *8220 lazán engedelmeskedni az akaratának.Vendégem úgy használta a számat mint egy szexuális segédeszközt, amelyben nincs élet csak egy jó nagy lyuk van a feje közepén. Úgy rángatta a fejemet a farkán fel és le. Pont annyi időt és lehetőséget adva nekem, hogy levegőt vegyek, hogy ne fulladjak meg! A nyálam erőteljesen folyt ki a számon ezzel olajozva a torkomat is amibe jócskán *8220 beletolta a farkát.

Addig mély torkos akcióban nem volt még részem és nem is gondoltam, hogy képes vagyok rá. De mégis megcsináltam, annak ellenére, hogy volt idő amikor nem tudtam, hogy megfulladok, vagy elhányom magam, vagy a szemem esik ki a helyéről az erőlködéstől. Nem adtam fel! Szinte még most is hallom azokat a hangokat amiket kiadtam miközben a farka a torkomnak szaladt a fuldoklás, a zilálás hangját a nyál és az elő nedvek fröcsögését a fityma csattogásával keveredve.

A vendégem egyre hangosabbá vált, szinte hörgött két lélegzetvétel és fújtatás között.

-Ez az, ez az, de finom ez volt az utolsó mondata felém az erőszakos szopatása közben mielőtt a torkomba élvezett. Orgazmusa pillanatában a kezében addig tomboló erő alábbhagyott Az erős szorításból lágy *8220 simogatás lett a fejem körül, miközben farkából elemi erővel száguldott a spermalöket a torkom felé.Nem éreztem a spermája ízét csak a farkának ütemes pulzálást ahogy telenyomja vele a számat.Olyan volt mint egy lufi ami szépen lassan leenged a számban, de előtte még *8220 fickándozik kicsit.

Így is történt..

Miután végre engedte, hogy kivegyem a számból ernyedő szerszámát hogy még elégedettebb legyen, szépen tisztára nyaltam elejétől a végéig mint egy díszes tárgyat. Elégedetten nézte a munkálkodásomat!

-Nem gondoltam volna, hogy így elsőre ilyet nyújtasz- motyogta. Az addig rideg arca egyszeribben simává és barátságosabbá lett, olyannyira, hogy miután távozni készült egy öt-ezrest nyomott a kezembe.

-Még találkozunk szívi, ezt úgy bíztatásként adom Neked- kacsintott egyet majd mint aki jól végezte a dolgát ment tovább, hogy immár stresszmentesen egy kis boldog bejezés után vágjon neki a napjának.

Jácint volt hát az első vendégem, aki kellemes csalódás volt számomra is. Főleg, hogy aznap csak Vele annyi pénzt kerestem amire nem is gondolhattam volna, ha normális diákmunkát vállalok!

Pedig így utólag lehet jobban jártam volna, mert a feketeleves engem sem került el.. Ekkor ezt még nem tudtam, de most már tudom!

Tetszett ez a szex történet? A véleményed számít!
Tetszik (15)        Nem tetszik (8)



Szólj hozzá a chaten, ha beszégetni szeretnél a történetekről!

Szólj hozzá!


Neved:

Hozzászólás:

Írd be a képen látható számot:





2016-06-17 13:41:59
Répa nyaló
Elég gyenge írás kedves. Erre az én párom nem izgult fel. Kicsit gyúrjál még.

2016-06-17 22:41:26
Jáccint
elég gáz ha ettől izgul a párod,hogy ilyen szart olvas

2016-07-09 00:02:03
X
Nagyon jól írsz


Ezt a szex történetet 8136 X olvasták el.